Hard Rock Cafe Berlinben

Hard Rock Cafe Berlinben

A Hard Rock Cafe Berlinben igazán különleges étteremélményt nyújt. A saroképület és a belső tér rock’n’roll hangulata, valamint a híres rockzenészek relikviáinak kiállítása egyedivé teszik ezt a helyet. Bevallom, nem vagyok nagy amerikai étteremlánc látogató, és amikor Amerikában tettünk egy kisebb kört Las Vegas és San Diego környékén, akkor nyilván volt alkalmam mindent és bármit…

Részletek
Karanténnapló 13. nap

Karanténnapló 13. nap

Egész nap dolgoztam. Nem mondom, hogy sokra jutottam mert a gyerek leckéjével ment el a fél napom. Szerintem a tanár sem tudta, hogy mit ad ki a gyerekeknek és az mennyi munkával jár. Az a feladat olaszból, hogy állítson össze egy utazást Olaszországba, tetszőleges számú napra. Semmilyen megkötés nincs, de legyen benne kultúra (miért az,…

Részletek

Ötödik nap – kalandok Magyarországon

Ma reggel viszonylag későn keltünk és rögtön a bőség zavarával találtuk szemben magunkat: Hol reggelizzünk?Nekem az alap a Vega City lenne mert ott egyrészt finom a kaja, másrészt pedig nem kell mérlegelnem az ételek kiválasztásánál, hogy melyik gluténtartalmú cuccot toljam be, mert semmiben nincs glutén de még tejtermék sincs. Szuper választás!  🙂 Viszont vannak kihagyhatatlan helyek,…

Részletek

Berlini séták (2021 februárjában)

Még mindig tart a lezárás. A boltok zárva vannak két hónapja és ha minden igaz, még egy hónap van hátra ebből az időszakból. (Február 14-én írom a posztot.)Az emberek nagyon fegyelmezettek, tényleg nem megyünk egymáshoz közel, tartja mindenki a másfél méteres távolságot, így sikerült pár hét alatt Berlinben 80-90%-kal csökkenteni a napi megbetegedések számát. További…

Részletek

Kanári Kalandok 3. – A pihenőnap

Miután az előző napokban kitekeregtük magunkat a szigeten, úgy döntöttünk, ma pihenőnapot tartunk. Persze ez nem abból állt, hogy az apartmanban aludtunk, hanem először elmentünk Tías belvárosában lévő pékhez és ott megreggeliztünk. Aztán lementünk az alattunk lévő tengerpartra. Puerto del Carmen a neve, ami reggel 9 körül igen nyugis képet mutatott. A napnak az a…

Részletek

Kuala Lumpur 2. nap

Kuala Lumpur élménybeszámoló Most nem vagyunk úgy kidőlve mert a repcsin tudtunk aludni egész sokat tegnap éjszaka, de itt is meleg van, NAGYON. A meleg még nem is gáz, hanem a pára. De mit vár az, aki dzsungelbe megy, nem? Sivatagi szárazságot? 😀  Semmiképp. Kuala Lumpur élménybeszámoló 2. nap Reggel sikerült viszonylag normális időben ébredni,…

Részletek
Costa Smeralda hajó

Megyünk egy kört a Costa Smeralda hajóval!

Aki olvasta az előzményeket és azt, hogy mennyire kiakadtam a Costa társaságra a múltkor, az most csodálkozik a dolgon. Jogosan. Én is ezt tenném. UPDATE! Visszajöttünk az útról, ami szuper volt. Az élménybeszámoló első részét itt olvashatod.  Teljesen őszintén megmondom, amikor először megláttam a Costa Smeralda hajót, én azonnal beleszerelmesedtem. Persze rögtön jöttek a kis…

Részletek

Karácsony Poznanban

Nem volt kérdés, hogy nem akarunk otthon karácsonyozni. Otthon megszokottak a dolgok, az ember tudja mit, hol talál, és főleg otthon megszokott, hogy tök mindegy milyen nap van és milyen évszak, dolgozunk.Kell a kikapcsolódás, amikor az embert kiszolgálják. A választásunk is megingathatatlan volt, mert ha már Karácsony, akkor legyen szuper. Mi nem ajándékozunk ilyenkor, az…

Részletek