Last Updated on 2026-06-15 by Kis Mukk
Az előző részt itt találod: Megkutyásodtunk. A fenti kép a mesterséges intelligencia kreálmánya. 5%-ban hasonlítanak csak a mi kutyáinkra.
Szóval kellett egy szakértő, aki az olyan esetekre is tudja a gyógymódot, amikor két testvér nevelkedik együtt, ráadásul az egyik fiú, a másik lány.
Találtam is egyet a közelben, akivel azóta is heti kapcsolatban vagyunk. Az első alkalommal rögtön mondta, hogy Ottó nem lesz kicsi kutya, sőt inkább az óriás kategóriába fog tartozni. Menhelyi kutyáknál az ismeretlen előzmények miatt ez simán előfordulhat, ráadásul 1-2 hónapos korban a legtöbb kutya inkább gombóc alakú, mint igazi kutya.
Ketrec
Kennel a hivatalos neve, de nevezzük nevén: ketrec.
Rögtön ki lettünk oktatva, hogy kell két ketrec, abból is a nagyobbik verzió, mert ezek a kutyák nem lesznek kicsik. Ha már veszünk, akkor vegyük meg a végleges méretet, még akkor is, ha elsőre túl nagynak tűnik.
Mára már teljesen megbarátkoztak ezekkel a ketrecekkel az ebek. Rózi még éjszakára is bevonul teljesen magától.
A kiskutyák szépen cseperedtek, lassan kiheverték az összes ovis pestist, vérfosást, majd miután megkapták az összes szükséges oltást, és már társaságba is mehettek, mentünk is.
Az iskola
Eleinte egyéni oktatásra jártunk az iskolába, aztán mivel szocializálódniuk is kell, már a kölyökcsoportba járunk.
Itt 6-7 egykorú, viszonylag jól nevelt vadállattal vagyunk együtt, akikkel közösen tanulnak közlekedni, kulturáltan viselkedni, és a kutyák viselkedési kódexét is elsajátítják.
A napközi
Napközibe is járnak a gyerekek, változó intenzitással, viszont azt kijelenthetjük, hogy nagyon jót tesz nekik, hogy körülbelül húsz másik kutyával töltenek el egy napot. Vannak köztük fiatalabbak, idősebbek, kisebbek és nagyobbak is.
Nem gondoltam volna, de már az első alkalom után normálisabban viselkedtek a többi kutyával.
Ez persze nem jelenti azt, hogy az öt hónapos Rozália ne szólna be bármilyen kutyának, hiszen ő a világ ura, és neki van mindig igaza.
Rozál, a nehéz eset
Egyszer volt már olyan kutyánk, aki egyszemélyes bűnbanda volt. Nos, Rozálunk nincs ettől messze. Ő is folyamatosan valami olyasmin töri a fejét, amit tilos.
Ha más nem jut eszébe, akkor szándékosan bepisil, de olyan galád módon, hogy az udvarról bemegy a házba elvégezni a dolgát. Ez „furcsa módon” mindig akkor fordul elő, amikor valami olyat kellett nem csinálnia, amihez éppen nagyon is kedve volt.
Például kiásni egy frissen elültetett növényt, visszaadni valamit, amit éppen ellopott, vagy egyszerűen csak két percig jól viselkedni.
Ottó viszont jó gyerek. Erős benne a megfelelési kényszer, de ha arról van szó, hogy valami bűnös dologban kell részt venni, akkor természetesen ő is benne van.
Mert nehogy már kimaradjon.
A régi, „unalmas” életem
Régen nem ébresztettek fel hajnali fél ötkor.
A napjaim úgy teltek, hogy nem kellett másokra figyelni, vagy éppen azt csinálni, amit sürgősen muszáj. Nem kellett résen lenni, hogy melyik kutya éppen mire készül, mit akar ellopni, vagy hogy hagytunk-e bármit a kutyák által is elérhető helyen.
Akkor dolgoztam, amikor én akartam, nem akkor, amikor éppen van egy kis szabadidőm és agykapacitásom rá, mert a két vadállat történetesen alszik.
