A hét(vége) eseményei

Néha nagyon sok dolog van egyszerre az ötletek megvalósításán túl és egyszerűen nincs időm, főleg, hogy Budapestre rohanglok hetente. 

De kezdjük az elején.
A héten két napot Budapesten töltöttem de a halaszthatatlan és fontos dolgokon túl sikerült eljutni az Erkel színházba egyik este és megnézni egy szuper operát.

Irány az Erkel!

Nagyon sok operát láttam már mindenféle országokban, de ez annyira jó volt, annyira szuper volt a rendezés, a díszlet és úgy összessgében az egész, hogy szerintem a legjobb opera volt, amit eddig láttam. És azért ez elég durva, akárhogy is nézzük.

Már eleve amikor felgördült a függöny, egy olyan díszletet láttunk, amire egyáltalán nem számítottunk. Hatalmas csövek voltak a színpadon és az első felvonás végig a csövek előtt és csövekben játszódott.
Nem mesélem el az egészet, akit érdekel, az úgyis megnézi, de Puccini: A Nyugat lánya egy olyan mű, ami végre szakít az operák hagyományos „pocakos ember, kövér nőci a színpadon ódon kosztümben énekel” sztereotípiával.

Nagyon tetszett az előadás. Arról nem is beszélve, hogy a jegy 1500 Ft volt és szuper helyen ültünk.

Itt egy összefoglaló a darabról: 

Mozi a kiállítás helyett

Eredetileg az Inkák aranya kiállítást néztük volna meg, de úgy le voltam sántulva, hogy komoly kihívást jelentett volna elmenni odáig, így egy kényelmesebb dolog, a mozi mellett döntöttünk.
Nem volt beájulósan jó mozi, de szürnyű sem volt. Az Undipofik című rajzfilmet néztük meg.

Vendégünk volt!

Körbejártunk egy csomó helyet, de főleg kajáltunk Berlinben mindenfélét. 🙂
Tök egészségtelen dolgokat, de néha belefér.

Brizter Garten

Jó, ez nem extra, hogy kimentünk, mert szerintem heti 1 napot szinte biztos, hogy ott töltünk, de már a múlt héten kifigyeltem, hogy most lesz a maximumán az összes virágzó bokor, így nem lehetett kihagyni.

virágözön mindenhol

És végre láttuk a bocikat is.
A bocik pár hete születtek csak én még nem láttam őket mert mindig célirányosan mászkálok a parkban, nem kanyarodok le feléjük. Na de most…

Boci búúúú

Nem volt sajnos olyan jó az idő, de legalább alig lézengtek páran a hatalmas parkban.
Egyébként írtam már egy hosszabbat régebben a parkról.

Tudtunk heverészni mindenfelé 🙂


Azzam

Az Azzam (másnéven Kiabálós) az egyik törzshelyünk. Egyetlen probléma van a hellyel: iszonyú sokat adnak. Amit itt a lenti képen látsz, ez egy adag kaja. Szerintem nincs ember aki megenné.
Ez egyébként egy Shawarma volt humusszal, mellé rengeteg zöldséggel, egy zacskó kenyérrel és a mártogatósokkal.
Hozzáteszem, hogy ketten ettünk 11 euróért (3500 Ft kb.) de négynek is elég lett volna a kaja. Megint.

Künefe

A künefe egy török édesség, nem annyira brutál édes, mint szokott lenni a török édességek többsége.
Kedvenc baklavásunk idén megduplázta magát és kicsit csinosított is az üzletén, így itt volt az ideje, hogy ne csak egy kocka baklavát kapjunk be, hanem kicsit adjunk a kalóriáknak is.
Megettünk ketten egy künefét.

Künefe

A kávézó

Van egy hely, ami pár hete vagy hónapja nyílt és mostanában a vasárnap reggeleket ott töltjük olvasgatással.
Most is így volt. A vendégünknek is tetszett a hangulat. Sajnos a kávék is jók és a sütik is. Elég baj ez 🙁


A kínai kínai

A kínai nagykövetség mellett van egy jó kínai étterem. Annyira kínai, hogy főleg kínaiak járnak és kifigyeltem, hogy ugyanazt kapják, mint az európai arcok. Szerintem az étlapja nem olyan bőséges és nincs sok furcsa dolog náluk, de ami van, az jó. Így a dim sum-ok is mindig jók. Most is jól voltak.

Havasi koncert

Fuh… szuper volt!
Másfél órás volt a Pure Piano koncert és szerintem jövőre is megyünk, ha jön. Ezt is hallottuk és láttuk is 🙂

Gelato

Igen, a Gelato is útba esett, sajnos. Megint nem tudták elrontani sem kinézetre, sem összetételre a kelyheket.
Megint műalkotást fogyasztottunk el. 🙁

Ennyi volt röviden a héten és a hétvégén.