2019 utazásai

Nem unatkoztunk idén sem, ez tény. Egyikünk rendszersen utazott Frankfurtba munka miatt, másikunk pedig Budapestre látogatott majdnem hetente, szintén nem ok nélkül. De nézzük a valódi utazási célú utazásokat, amiken 2019-ben vettünk részt. Az év úgy kezdődött, hogy rögtön január elején eltöltöttünk néhány napot Marokkóban, Marakechben. Nagyon szuper volt így, majdnem egy év távlatából is….

Részletek

Mit olvastam 2019 végén?

Mostanában olvastam és hallgattam hangoskönyvben (2019 végén – 2020 elején.) Pár hónapja nem írtam arról, mit is olvastam mostanában, pedig sok érdekes olvasmányon vagyok túl.Az alábbi lista sajnos nem tartalmazza az összes általam elolvasott könyvet, mert egyrészt fizikai könyvet nem vettem, tehát nem virít a könyvespolcomon, emlékeztetve arra, hogy elolvastam, hanem az olvasómon vannak a…

Részletek
354

Függőség 354 részben

Ez egy hosszas filozofálgatás lesz arról, hogy mekkora barom vagyok. Nem arról van szó, hogy hirtelen rászoktam valami drogra, vedelni kezdtem vagy valami hasonló élvezet csábított el és rántott a mélybe mert azért ennél sokkal gyávább vagyok. Egy teljesen hétköznapi dologra kaptam rá, annak is csak az egyik véges, egy bizonyos ponton befejeződő formájára. Sorozatfüggő…

Részletek
Civitavecchia, MSC Seaview

MSC Seaview – 2. nap, Civitavecchia

Jó korán sikerült ébredni, de nem is csoda, kíváncsi voltam arra, hol is járunk.Az erkélyemről kinézve a távolból láttam Civitavecchia kikötőjét és hogy több hajó is közeledik Civitavecchia felé. Derengett a hajnal és kellemes meleg volt.  Jó volt! Mivel az éppen aktuális szabályok szerint (2021 októberében voltam a hajón) csak úgy tudtam volna megnézni Civitavecchia…

Részletek
szakihiány

Szakihiány ezerrel

Kihaltak a szakik. Szakihiány van. Egész biztos, hogy a covid azokat vitte el, akiknek valami irtó hasznos szakmája volt. Szakács, pincér, kőműves, fűtésszerelő, villanyász és hasonlóak szerepeltek a nagy covid-kaszás listáján, vitte is őket mert kihaltak mint a dinoszauruszok. Ráérő szakit nem lehet találni, még olyat sem aki a következő néhány hónapban ráérne. Nincs. Szakihiány…

Részletek
Berlin, a vicces

Berlin a vicces város

Van egy mondás, amiben szerintem sok az igazság. Berlin tapasztalataim szerint az a hely, ahol nem tudsz kilógni a sorból, főleg mert nincs is sor, nincs egy „elvárt” viselkedés, egy „elvárt” kinézet. Semmi ilyesmi nincs. Így szól a mondás: „If you can’t make it in Berlin, you can’t make it anywhere.” Magyarra fordítva: „Ha Berlinben nem tudod megcsinálni,…

Részletek
2021 áprilisában olvastam

Mit olvastam 2021 áprilisában

Sikerült egy csomó jó könyvvel összefutni 2021 áprilisában is. Fontos megemlítenem, hogy a lista magamnak íródik. Nem törekszem semmilyen szintű műelemzésre, filozofálgatásra, értékelésre, semmi ilyesmire. Arra szolgál az alábbi lista, hogy majd évek múlva vissza tudjak emlékezni arra, hogy mit olvastam és az mennyire tetszett, mert ha van egy ember, aki nem emlékszik az írók nevére…

Részletek

Berlini séták (2021 februárjában)

Még mindig tart a lezárás. A boltok zárva vannak két hónapja és ha minden igaz, még egy hónap van hátra ebből az időszakból. (Február 14-én írom a posztot.)Az emberek nagyon fegyelmezettek, tényleg nem megyünk egymáshoz közel, tartja mindenki a másfél méteres távolságot, így sikerült pár hét alatt Berlinben 80-90%-kal csökkenteni a napi megbetegedések számát. További…

Részletek
Boquería piac Barcelonában kihagyhatatlan látnivaló

A Boquería piac Barcelonában

Szokták mondani, hogy míg nem jártál a Boquería piacon, addig nem jártál Barcelonában. Persze ugyanez a mondás járja a Ramblával kapcsolatban is. 🙂 De miért olyan extra a Boquería piac? Az összes Barcelonai érdekességről itt olvashatsz sokat 🙂 A Boquería piac Barcelona szívében helyezkedik el, a Ramblán. A Rambla igen népszerű a turisták körében, ami…

Részletek
Csak a bizonytalanság a biztos

Csak a bizonytalanság a biztos

Hamarosan egy elég összetett utazásra megyünk és olyan mennyiségű a bizonytalanság, a nem tőlünk függő dolog, hogy arra jöttem rá, most csak a bizonytalanság a biztos és visszagondoltam a „boldog békeidőkre” amikor még előző évben kitaláltam, mikor hova fogunk menni, az mennyibe fog kerülni, mit nézünk meg az adott helyen és még sorolhatnám. Most meg…

Részletek