Velence kihagyhatatlan látnivalói

Velence az a hely, ahova egyszer mindenkinek el kell menni. Mindenki látni akarja a több, mint ezer éves, cölöpökre épült, kellemes hangulatú olasz várost. Nem véletlenül. Velence csodálatos!
Rejteget érdekességeket mindenkinek, még annak is, aki nem kíván a nagy tömeggel hömpölyögni a város szűk utcácskáin, és annak is, aki életében először jár ott és Velence kihagyhatatlan látnivalóira kíváncsi.

 

Ebben a posztban Velence kihagyhatatlan látnivalóit szedjük össze azoknak, akik először járnak a városban, a következő posztokban pedig néhány kevésbé ismert, viszont annál érdekesebb pontját mutatjuk be.

Így, pusztulásában is látható Velence egykori roppant gazdagsága, ezt jól tükrözik a csodálatos, kifejezetten elegáns palotái, amelyek közül többen ma luxusszállodák működnek, köztük olyanok is, amelyeket a paparazzik híres fotóiról ismerünk.

 

 

 

Velence kihagyhatatlan látnivalói, a legfontosabbak:

1, San Marco bazilika (olaszul Basilica di San Marco)

 

Velence kihagyhatatlan látnivalói - Szent Márk tér
A Szent Márk tér és a Szent Márk bazilika szemben

A bizánci építészet egyik gyönygszeme ez a templom, bár tudnunk kell, hogy a Szent Márk-bazilikán minden egyes korban és korszakban változtattak valamit, hozzáépítettek vagy lebontottak, de az összhatás lenyűgöző. Az eredetijét 828-ban kezdték építeni és nagyon gyorsan, mindössze 4 év alatt be is fejezték, Később törvényt alkottak arra, hogy a gazdag kereskedők, amikor egy busás haszonnal járó üzletet kötöttek, valamivel járuljanak hozzá a templom szépítéséhez, gazdagításához, innen is eredhet az, hogy igen sokféle kincset őriznek a mai napig benne. A ma látható  öt kupolával koronázott templom viszont 1071-ből származik, mert az eredeti egy 976-os lázadás során teljesen leégett, a maradékot pedig lebontották.

 

Velence kihagyhatatlan látnivalói - az oroszlán
Valószínűleg ez volt az első kupolája a bazilikának

A temoplom azért épült ilyen feltünően díszesre, hogy hirdesse a velenceiek hatalmát és ezzel együtt gazdagságát, másrészt pedig Szent Márk nyughelyéül szolgált, de ezen kívül a dózse magánkriptája is volt és a koronázásokat is tartottak itt.
Szent Márk más néven Márk evangelista, Velence védőszentje. Róla nevezték el a Szent Márk teret és az ott található bazilikát is.
Ha szállást keresel a környéken: jó szálloda, kilátással a lagúnára.

Hasznos:
Nyitva:
9:30-tól a hét minden napján, körülbelül délután 5-ig, de vannak napok, amikor korlátozottan látogatható csak. Itt tudod megnézni mikor.
Belépő: 3 euro fejenként, de érdemes jegyet venned előre, hogy ne azzal teljen az időd, hogy sorban állsz a jegyért. Itt megteheted.
Másik, hogy a bazilikában egy látogatás körülbelül 10 percig tart, kivéve ha megnézed a kincstárat és az egyéb külön látnivalókat, amikre a helysznen tudsz jegyet venni. A belépők a múzeumba 5 euróba kerülnek (2018-as adat) a kincstárba pedig 3 euró a beugró.
Fotózni és videózni tilos bent!
Fontos tudnod, hogy a táskádat a látogatás előtt le kell adnod a bazilika melletti épületben (ez ki lesz ott írva)
Bővebben a Szent Márk székesegyházról: wikipédia

 

2, Dózse-palota

Velence kihagyhatatlan látnivalói - Dózse-palota
A Dózse-palota gyönyörű épülete, balra a Campanile tornya

 

A Dózsepalota a Velencei Köztársaság fejének, a dózsénak a palotája a Szent Márk téren, a bazilika mellett. Összesen 120 dózse irányította innen a városállam életét 697 és 1797 között.
Fontos tudnunk, hogy nem csak ez az egy város, Velence tartozott uralmuk alá, hanem az innen több száz kilométerre lévő Ciprus, Kréta és más nagyobb szigetek is a birtokaik voltak.
A Dózse-palotában lévő  Sala del Senato-ban ültek össze a szenátus tagjai (akik mind nemesemberek voltak), hogy megvitassák a fontos ügyeket.
A börtönök hosszú folyosója a csatorna két oldalán helyezkedik el, ahol a cellákat is láthatjuk.

A Dózse- palota leghíresebb rabja maga Casanova volt, aki a tetőn át szökött meg innen úgy, hogy lukat fúrt a mennyezetbe, majd a tetőn át leereszkedett a palota belső udvarába, és később, alkalmas időben a többi látogatóval együtt, feltűnés nélkül távozott. Nem mellesleg, ő volt az egyetlen ember aki megszökött a palotából. A cellája a legfelső szinten volt, ez nyilván sokat segített a sarlatánsággal, varázslással vádolt velencei születésű Casanovának.
De nem csak ezért érdemes a palotába bemenni, sok érdekességet láthat, hallhat az ember.
Hasznos:
Jegyek: 20 euró fejenként a belépő, de érdemes a Titkos utak túrára befizetni mert itt érdekes, különleges helyekre is bevisznek minket, például a kínzókamrába is. Ez egy vezetett túra, angol, olasz és francia nyelv közül lehet választani.
Vegyetek jegyet előre, ha tudjátok, mikor mentek!
Nyitva reggel 8:30-tól este 7-ig van, télen korábban zár, és mivel van mit nézni, – egy átlagos látogató másfél és 3 óra közötti időt tölt bent –  a zárás előtt egy órával már nem lehet bemenni.

3, Piazza San Marco ( Szent Márk tér)

Meglepő, ha a mai forgalmát és kiterjedését látjuk, hogy ez a tér régen egy kolostor kertje volt.
Ezen a téren található az előzőekben tárgyalt két épület, a Dózse-palota és a Szent Márk bazilika is, de ha körbenézünk a téren, akkor több gyönyörű, nagy történelmi jelentősségű épületet is látunk.
A tér nyugati oldalán például Napóleon alakította át, ő ugyanis inkább egy királyi palotát szeretett volna itt látni.
A tér legmagasabb épülete a Campanile, a vele szemben lévő Torre dell’Orologlio egy reneszánsz stílusban épült óratorony.
A Campalile mellett, a csatorna felé látunk két oszlopot, a San Marco és San Teodora oszlopot.

4, Európa legelső kávézója

A Szent Márk téren található Európa legelső kávéháza – egyes források szerint a világ legrégebbi kávézója-, a Caffé Florian. A földszinti, nagy terasszal rendelkező kévézóban megőrizték az eredeti, 1720-as faburkolatot, de még a márványasztalok is eredetiek, az aranyozott tükrökről nem is beszélve. Megér egy látogatást mindenképp, és ha tehetjük, nézzünk szét alaposabban a belső termekben is.
Rengeteg híres ember látogatott ide az elmúlt 300 évben, Chaplintől, Andy Warholon át Claude Monet-ig nagyon sok híresség.
A Florianban rendszeresen vannak kiállítások, azt is érdemes megnézni!
A hely reggel 9-kor nyit és éjfélig van nyitva a hét minden napján.

Velence kihagyhatatlan látnivalói - campanile a vízről
A Campanile 98,5 méter magas, lifttel lehet felmenni a tetejébe

5, Campanile – a harangtorony

Ide midnig sokan állank sorba, bár lehet jegyet előre is váltani. Könnyítésként már lifttel is fel lehet menni a torony tetejébe és onnan megcsodálni Velencét.
A majdnem 100 méter magas torony már a harmadik ami a helyen áll. Érdekesség, hogy amikor először megépítették, akkor még a csatorna partján állt, ugyanis előtte egy pici, öbölszerű tér volt. Az első épületről, amikor bebizonyosodott, hogy nem túl biztosnságos, lebontották, másodjára, 1902-ben viszont hagyták ledőlni. Ekkor senki nem sérült meg és nagyon komoly anyagi károkat sem okozott szerencsére, mivel előre lehetett tudni, hogy le fog omlani az egész. Ezen az eredeti fotón jól látszik, mi sérült meg körülötte és mi maradt az első toronyból.
A toronyban fönt öt harang van, mindegyiknek saját neve és funkciója van, vagy volt a történelemben.
A maleficio nevű a kivégzéseket hirdette, a nona a delet, az egyetlen, ami ma is minden éjfélkor megszólal az a marangona nevű.
Hasznos:
A Campanile nyitva reggel 9-től van egészen naplementéig, de a zárás előtt egy órával ár nem engednek be.
Ha nem veszel előre jegyet akkor számolj körülbelül egy órát a sorra. Ha veszel, akkor  egy előre egyeztetett, konkrét időpontban, várakozás nélkül bemehetsz.
Velence egyik legolcsóbb szállása, kilátással a Canal Grandéra itt található.

Velence kihagyhatatlan látnivalói - canal grande

6, Canale Grande

Ez csak az egyik Velence majdnem 200 csatornája közül, viszont ez a leghosszabb és a legmélyebb is. Majdnem 4 kilométer hosszan kanyarog a városon át, szélessége pedig akár a 70 métert is elérheti.
Ez Velence fő ütőere, ezen közlekednek gyorsan a vizibuszok, a mentők, a boltokba is itt szállítják az árut és a tűzoltóhajók is ezen járnak.
Sima turistaként is érdemes legalább egyszer végigihajózni rajta!  Több vizibusz járatot is fogunk találni, amik elhaladnak rajta vagy egy részükön. A tömeg mindennapos, de ha sokáig megyünk, valószínűleg lesz helyünk, akár még hátul is, ahol egy félkörben vannak az ülések elhelyezve és innen zavaró tényező nélkül csodálhatjuk velence gyönyörű épületeit a vízről.

A jegy ára egy csomó dologtól függ, érdemes előre átgondolni, merre akarunk menni, mit akarunk megnézni és hányszor akarunk felszállni a hajóra. Jegyárak itt, menetrendet, megállókat pedig itt találsz.

7, Gallerie dell’Accademia – az Akadémia galéria

Egy roppant gazdag gyűjteményt láthatsz itt, amit eredetileg azért hoztak létre, hogy az akadémia diákjai mintának tudják azokat használni, hosszasan tudják őket tanulmányozni.  1750-ben kezdődött a gyűjtögetés, aztán az 1800-as években Napóleon ide hozta azokat a csodás alkotásokat, amiket a betiltott templomokból szedett össze. Többek szerint ennek a galériának a gyűjteménye egyenrangú a firenzei Uffizi galériában láthatóakkal. Érdemes tehát megnézni, hiszen velencei bizánci alkotásoktól kezdve reneszánsz, barokk és rokokó stílusú alkotásokat is láthatunk itt.
A belépő 12 euró.
Nyitva reggel 8:15-től körülbelül este 6-ig, de itt megnézheted, épp hogy van nyitva.

 

8, Rialto híd

Velence kihagyhatatlan látnivalói közül az egyik leghírsesebb ez a híd. Nem véletlen, hogy itt épült föl ez a vaskos kinézetű híd, ugyanis itt a legkeskenyebb a csatorna.
Az a híd, amit most láthatsz, már a harmadik ezen a helyen, az első fából épült, viszont egyszerűen összedőlt a sok rajta áthaladó ember súlya alatt az 1400-as években, később egy felvonóhíd állt itt, de az sem bizonyult túl tartósnak. A mai hidat 1591-ben építették.
A hídon ma is rengeteg ember megy át naponta, és a helyzetet súlyosbítja, hogy rengeteg az apró boltocska rajta, így valóban elég zsúfolt a Riato híd, de még így is kihagyhatatlan dolog átmenni rajta legalább egyszer. Ha el akarod kerülni a nagy tömeget, menj korán reggel, amikor még nem nyitottak ki a boltok 😉.

Megközelítése: Az összes Canal Grandén haladó vizibusz megáll mellette, így tényleg kikerülhetetlen.
Az áthaladás ingyenes.

9, A Rialto piac

Azt mondják, egy várost akkor ismer meg igazán az ember, ha járt a piacon és a temetőjében is. De nem csak ezért kihagyhatatlan a piac Velencében, hanem azért is mert igazi olasz hangulata van – igaz, a kelleténél egy kicsit több turistával.  A Rialto piac a város történelmi magja is egyben, egyes források szerint már 1097-ben is itt működött a heti piac.
Tipp: ha karnevál idején mész Velencébe, akkor még azt is láthatod, hogy az árusok beöltöznek mindenféle velencei jelmezekbe. Érdekes ilyenkor a város!
Hol találod?A Rilato híd mellett, a csatorna partján.

10, Murano – Burano – Torcello

Ha egyetlen napra látogatsz Velencébe, akkor is lesz időd arra, hogy elhajózz ezekre a szigetekre. Érdemes! Egyrészt kevesebb a turista, másrészt Burano színes házikóinak látványa felejthetetlen, Muranoban pedig az üvegművesek csalogatnak be magukhoz -általában- ingyenes üvegfújás bebutatóra. Az üvegmúzeumban pedig több, mint négyezer kiállított darab van, ha van idő, ezt is érdemes megnézni. (Ha valóban jó szállást keresel, Burano mesebeli szigetén ez a kedvenc)

A három sziget közül Torcello a legbékésebb mert itt ma már csak néhányan laknak, noha ezer évvel ezelőtt ez egy húszezer fős település volt. Akik ma itt laknak főleg halászatból és kertészkedésből tartják fönt magukat. Turisztikailag a templom említésre méltó, illetve magyar vonatkozás Attila trónja, ami egy kőből faragott karosszék inkább. Semmiféle bizonyíték nincs arra, hogy ez valóban Attila trónja lett volna, de a közhiedelem a mai napig így tartja számon.
Ha Torcellót meg akarjátok nézni, akkor erre körülbelül 3 órát szánjatok mert maga a hajóút is egy óra irányonként!
Menetrendet itt találsz. 

Velence kihagyhatatlan látnivalói közül ezek a legfontosabbak. A további posztokban részletezni fogom különböző szempontok szerint Velence látnivalóit.

Fontos!

Mielőtt elindulsz Velencébe, találd ki, mit szeretnél megnézni vagy látni. Fontos a tervezés mert velencében mindig sokan vannak, teljesen mindegy mikor mész, a legfontosabb látnivalóknál egész biztos, hogy tömeg lesz, azonban minél jobban eltávolodsz Velence kiemelt látnivalótitól, egyre kevesebben lesznek, érdemes tehát kicsit letérni a kitaposott ösvényről is.