Peking, 2. nap

Peking élménybeszámoló 2. nap Az előző részt itt találod: Pekingi élménybeszámoló első rész Na igen, ezzel a beszámolóval „egy cseppet” el voltam maradva, de akkor és ott egyszerűen képtelenség volt megírni, utána, mondjuk Tiomanon lehetett volna, de ott inkább a napi eseményeket meséltem el, aztán meg a bangkokiakat, így kimaradt Peking. Pedig Peking nagyon érdekes…

Részletek
Athén

Athén – De jó, hogy ezt láttam utoljára Görögországból

30 éve járunk Görögországba, és általában évente többször is úgy alakul, hogy ide sodor a sors vagy a jó szerencse. Jártunk mindenfelé az országban de van egy sziget, ahova az átlagosnál is többször látogattunk. Ez Santorini. Athén mindig kimaradt. Nyáron nyilván azért mert a fene sem akar egy túlmelegedett, zsúfolt városban turistáskodni, arra sokkal alkalmasabb…

Részletek
Baku

Baku – első nap

Hajnali 2:40-kor kellett kelnünk mert a budapesti reptérre 3-ra ki kellett érni. Micsoda szadizmus az ilyen?! Alapvetően senkinek nem jó, persze ha azt nézzük, hogy egész értelmes időben érkeztünk meg Bakuba, délben már a szállásunkon voltunk, akkor viszont jó. Az összes, Azerbajdzsánról szóló posztot itt találod. Baku érdekes hely. Eklektikus. Ez a legjobb szó rá….

Részletek

Marrákesh – nem a kitaposott úton

Vannak azok az utazások, ahol a kényelem a lényeg. Ezek nagyobb meglepetések, érdekességek, „wow-faktor” nélkül telnek.És vannak azok az utazások, amikor olyat látunk, és olyan helyeken mászkálunk, ahol nem minden nap fordul meg az ember. Szerintem mindkettőből kell, és jót is tesz az embernek, ha látja, hogy máshol teljesen máshogy élnek, más számít higiénikusnak és…

Részletek
Home office

Home office a kisvárosomban

Ne ess kétségbe, pontosan tudom, hogy nem minden „vidéki” gondolkodik úgy, mint a kisvárosom lakói. A home office, amit következetesen fonetikusan ejtenek: „home ofice”, és csak hogy nevess egy kicsit, az Euronics sem úgy ejtendő, ahogy a reklámban, hanem „cs”-vel a végén. Szóval szerintük a home office egy olyan foglalkoztatási forma, amikor valaki otthon b@ssza a rezet egész…

Részletek

A tervezés fázisai: Hogyan tervezem az Ázsiai utat?

Idén Ázsiába megyünk négy hétre.   Igazság szerint a nagy terv az volt, hogy Bulgáriába megyünk mert ott még nem jártunk és sok érdekes dolog lehet ott is (és nem utolsó sorban Bulgária olcsó)  aztán ahogy nézegettem a Wizzair járatait Budapestről és ámultam és bámultam, hogy milyen sok helyre repül már (Berlinből csak néhány járata…

Részletek
gruz gasztronomia, khinkali

Grúz gasztronómia

Nem is tudom hol kezdjem! Italok: szándékosan mindent megkóstoltam és az italok voltak a legérdekesebbek számomra. Van egy úgynevezett limonádé italuk (Natakhtari Lemonade), palackozott, enyhén szénsavas verziót képzeljetek el. Mindenféle ízben lehet kapni. Szerintem mind nagyon finom, de utastársaim között volt aki azt mondta, hogy ihatatlan némelyik. Van körtés – nagyon édes, picit vaníliás- van…

Részletek
olasz pék Berlinben

Milánói pék Berlinben

Teljesen Olaszország hiányom van, elismerem. Hiányoznak az ízek, a hangulat, a táj. Rögtön le is szögezem, hogy nekem Olaszország nem a Rimini – Lido di Jesolo tengelyt jelenti, ezzel szemben Liguria, Puglia, Piemont vagy Szicília annál inkább szerelmeim., így aztán ne csodálkozzunk, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy igazi olasz kajákat egyek és így jutottunk a…

Részletek
Berlin látnivalói természetkedvelőknek

Természetkedvelőknek: Berlin látnivalói

Lassan 10 éve élünk Berlinben és még nem foglaltam össze azokat a helyeket, amelyek jól jöhetnek másoknak is, ha Berlinbe látogatnak. Mert Berlin nem a Brandenburgi kapu – Potsdamer Platz – Alexanderplatz háromszögből áll. Berlin egy igazi zöld város, ahol -tapasztalatom szerint- az emberek munka után nem haza igyekeznek vagy egy plázába, hanem ki a…

Részletek

A Markthalle Neun Berlinben tényeg jó hely?

(Aki nem tudja miről van szó: ez egy híres piac ahol kajálni lehet jókat.) Szóval tényleg jó hely a Markthalle Neun Berlinben? Erre nehéz válaszolni egyetlen mondattal. Ugyanis… Vitathatatlan tény, hogy a Markthalle Neun Berlinben egy külön intézmény. Messze földön híres, és hogy ámuljatok, bámuljatok, csodálkozzatok, olyan is van aki csak azért jön Berlinbe, hogy ott…

Részletek

Emírségek tetszett / nem tetszett

Teljesen szubjektív írás következik, ráadásul a sorrend is mindegy, úgy fogom írni, ahogy eszembe jutnak a dolgok. Majdnem két hétig jártuk az Emírségeket, láttuk egy csomó részét, kipróbáltunk ezt-azt 🙂 Az összes → Emírségekkel kapcsolatos irományomat itt olvashatod. Tetszett az Emírségekben Nagyon tetszett a tenni akarás és a lendület. Hogy a határ nem a csillagos…

Részletek