Miért szeretek Berlinben élni?

Tegnap olvastam egy posztot amit egy pasi írt arról, hogy miért szeret Németországban, Frankfurtban élni. Kicsit elgondolkoztam a dolgon mert én bizony teljesen más okokból szeretek Berlinben élni. Mondjuk szerintem Berlin megfelel egy külön országnak is. Nézzük először a negatívumokat, vagyis mi az amit utálok itt: 1, Utálom, hogy nincs rendes netünk. Az ember azt…

Részletek
Egy napom Budapesten

Egy napom Budapesten

Mostanában két életem van. Magyarországon váltogatja egymást a teljes passzivitás, amikor legalább egy hétig nem megyek ki az utcára sem, és az, amikor kiszabadulok az önkéntes karanténomból, de akkor aztán pörögnek az események. Meg persze ott van a berlini életem is, amikor bár ott belvárosi emberek vagyunk, de mégis valahogy közelebb vagyunk a természethez, mint…

Részletek

Ki, mitől fél? 

(Ez a poszt is nagyon régen íródott, azóta sok dolog történt, a legfontosabbat és az előzményt itt olvashatod.) Amikor meséltem az ilyen-olyan ismerősöknek, hogy hova fogunk költözni, érdekes módon mindenkiből előjött valamilyen félelem. Beindult a „Ki, mitől fél?” verseny. Olyan volt ez, mint egy furcsa pszichológiai szerepjáték, mintha mindenki lehetőséget kapott volna arra, hogy megmutassa,…

Részletek

Velence kihagyhatatlan látnivalói

Velence az a hely, ahova egyszer mindenkinek el kell menni. Mindenki látni akarja a több, mint ezer éves, cölöpökre épült, kellemes hangulatú olasz várost. Nem véletlenül. Velence csodálatos! Rejteget érdekességeket mindenkinek, még annak is, aki nem kíván a nagy tömeggel hömpölyögni a város szűk utcácskáin, és annak is, aki életében először jár ott és Velence…

Részletek
Madeirai utazásunk második

Madeirai utazásunk második napja (2022 június)

Madeirai utazásunk második napja szuper volt. Máshogy fogalmazva ez a nap is szuper volt. Reggeli után felkerekedtük, hogy majd jól megnézzük a sziget legmagasabb pontját, kinézünk az összes kilátón, de annál sokkal szebbet láttunk, mint amit vártunk. Ez egy képnézegetős poszt lesz mert így egyszerűbb mesélni, de kiemelem, hogy a képek és videók nem adják…

Részletek
2021 márciusában

2021 márciusában olvastam

Sokkal kevesebbet olvastam most is, mint amennyit szerettem volna de már csak pár rész van az előző hónapban említett Csillagkapuból. Viszont még így is elolvastam pár könyvet 🙂 Volt, ami nagyon tetszett, volt amit inkább abbahagytam mert csak szenvedtem vele, de nézzük, mit olvastam 2021 márciusában? A lista még mindig magamnak íródik.  Bella figura Jujj 🤩…

Részletek
Málta

Málta rabul ejt

Igen kevés helyen nem jártam Európában, talán egy kezemen meg tudom számolni, mi maradt ki. Az egyik ilyen volt Málta. Most sem voltunk sokáig, de legalább néhány helyet meg tudtunk nézni és nem volt zavaró, hogy a gyönyörű tengerpartokat kihagytuk mert borzasztóan fújt a szél, néha még össze is kellett kapaszkodnunk, hogy ne vigyen el….

Részletek
Puglia látnivalói

Puglia látnivalói: Bari és környékének látnivalói 2025-re

Puglia, Olaszország déli csücske, olyan hely, ahol a történelem, a kultúra és a természeti szépségek tökéletes harmóniában találkoznak. Nem számít, hogy a látogatók milyen élményre vágynak, ez a régió mindenkit elvarázsol: A tengerpartok szerelmeseit Olaszország legszebb tengerpartjai türkizkék víz és a finom homokos partok mellett olyan rejtett öblök és sziklás strandok is várják a látogatókat, amelyek…

Részletek

5. nap Big Almati lake – a csoda!

Almati tó, a csodálatos Eddigi Kazahsztánról szóló posztokat, élménybeszámolókat itt olvashatod. Na, ez egy érdekes nap volt! Reggel viszonylag korán ébredtünk. Körbeültük az asztalt és kitárgyaltuk, hogy a 3 teljes napot amit Almatiban töltünk, mivel akarjuk tölteni. Szóba került a Charin (Sarin) kanyon, a Nagy Almati tó, a csokigyár, piac, satöbbi. De végül mindkét nagy…

Részletek
2024 utazásai

2024 utazásai

Idén sem unatkoztunk és általánosan elmondható, hogy minden utazás után az volt az érzésem, hogy „de jó itthon lenni” vagy „de jó, most két hétig nem megyünk sehova”. Persze a dologhoz tartozik, hogy idén úgy telt el 6 hónap, hogy lényegében Berlinben ültünk, csak a parkban voltunk és az összes többi, igen intenzív utazós élmény…

Részletek
AGUDA

A portugál kaland összegzése

Figyelem, innen még nem haza fogok menni, hanem először Olaszországban töltök el egy kalandos éjszakát egy kapszulahotelben, aztán repülök tovább Santorinire, aztán pár hét múlva irány Olaszország. Szóval ez csak a portugál kaland összegzése, a többivel még várok. 🙂 A poszt bár június elején íródik de vélhetőleg csak nyár végén fog kimenni. Bocsi 🙂  Érdemes…

Részletek
A lakáskeresés bBerlinben nagyon nehéz dolog!

Kiadó lakások Berlinben – nem egyszerű a dolog

Jó lenne egy kiadó lakás Berlinben? Béke, nyugalom, türelem. Erre van szükséged, ha lakást keresel a német fővárosban. Olyan egyszerűnek tűnik magyar fejjel kiadó lakást keresni Berlinben. Én bizony soha nem gondoltam volna, hogy ha az embernek van pénze, akkor sem talál hosszú hónapokon keresztül. Pedig… (Nekünk szerencsénk volt, nem is akármilyen, de az ember…

Részletek