A legutóbbi hajózásunk előtt azzal a helyzettel kellett megbirkóznunk, hogy viszonylag jó áron, gyorsan és egyszerre jussunk el Genova kikötőjébe két különböző kiindulási pontról. A szokott út, miszerint elrepülünk Milánó valamelyik repterére és onnan odavonatozunk, nem működött mert 200 eurónál kezdődött adott dátumra a repjegy. Ezért is utazik drágán sok ember: kinézi a dátumot, hogy ő márpedig mondjuk június 32-én péntek délután 6 órakor akar indulni mert neki akkor kezdődik a szabadsága és egy percet sem akar elpazarolni a drága időből. Így meg marha drága utazni.
Szóval a megoldás az volt, hogy Pisába repültünk, ez kb 30 euró volt összesen kettőnknek a két járatra, onnan bementünk a vezető nélküli üvegvonattal a városba (asszam 6 euró) majd az állomás mellett aludtunk egy közepes szállodában, aztán reggel egy bangladesi talponállóban „boldoggá tettünk” egy pasit mert végre egy turista is betért hozzá, ráadásul többször vissza is mentünk kajálni (a hajózás után is ott ettünk) plusz mindent eredeti fűszerezésben kértünk.
Reggel, mivel áprilishoz képest túl jó volt az idő, kitaláltam, hogy irány a tengerpart, valahol félúton Genova felé. A vonat gyorsan odavitt minket, bár a reggelt shoppingolással töltöttük Pisában mert hiányosnak bizonyult a ruhatárunk, így csak 2 körül értünk oda.
Persze a dologhoz tartozik, hogy reggel kényelmesen elfogyasztottunk egy kávét Pisa egyik hangulatos terén és a bangladesi talponállóban is meglehetősen sokáig időztünk mert a parották frissen készültek és isteni finomak voltak.
Menet közben a távolból megcsodáltuk a nagy márványhegyet, amiből a fél világra jutott és elhatároztuk, hogy legközelebb elmegyünk Carrarába megnézni azt a bizonyos bányát.
Mire megérkeztünk a tengeropartra már zártak az éttermek, de egy helyen kedvesek voltak és nem ment haza a szakács sziesztára, hanem gyorsan sütött nekünk helyi kedvencet (ilyet már ettünk) meg némi salátát és húst is kértünk.
Ekkor még nem tudtuk, hol fogunk aludni, így gyorsan elővettük a bookingot és a helyzet egyszerűsítése érdekében rögtön a szállodákat kerestük.
Miért éppen szállodákat? Mert ott van recepció és Giuseppének nem kell azonnal visszarohanni a tengerpartról, hogy „jaj, turista érkezett” és ott áll az ajtóban. Szóval az egyszerűség miatt. Kevés az a hely, ahol a tulajdonos folyamatosan ott van.
Szóval elfoglaltuk a szállásunkat, ami egy régi szálloda, de egyrészt jó helyen van, másrészt pedig legalább karbantartott volt meg persze volt recepció.
Aztán kimentünk a tengerpartra. Bálnácskánk eleinte nem akart belemenni a vízbe, de miután látta, hogy sokan pancsolnak benne, nem hezitált tovább. Állítólag kellemes volt a víz. (Ez egy április közepei kaland és épp az év első hőhulláma volt Olaszországban.)
Bár nem szoktunk vacsorázni, de Olaszországban nem lehet kihagyni a dolgot, így kerestünk egy szimpatikus helyet.
Épp virágzott az akác a tengerparti sétányon, ehhez a naplemente fényei csodás színeket adtak. De szép volt!
Vacsorázni egy kifejezetten helyi ételeket készítő étterembe ültünk be, ahol jót ettünk, de nem fotóztam le. 🙁 Majd legközelebb.
Másnap reggel komoly feladatunk volt: eljutni Genovába, ami egyébként nem volt nagy művészet mert egy órányira voltunk onnan vonattal, de korán ott akartunk lenni mert Genovában a kikötőben rémesen szerveznek, így egyszer ott fordult elő, hogy ÖT órába telt az, ami máshol 5 perc.
Most nem így történt mert az egyik alkalmazott felfedezte a papírjainkon a CRUISE READY hatalmas feliratot és a sor elejére küldött minket, de azért volt néhány akadékoskodó, aki szerint a bejáratig vissza kellett volna mennünk mert „csúnya, gonosz, rosszak voltunk, akik bliccelnek” de mákunk volt mert mindig volt egy értelmesebb fazon, aki már ügyesen megtanult olvasni az oviban és értelmezni tudta a feliratokat.
5 perc alatt ott voltunk a hajón.
Na, ilyen volt a villámnyaralás Olaszországban, 2024 áprilisában.
Beteszek még néhány képet ide és írom, miket látsz rajta.
