Magyarországon jártunk!
Csak hogy az elején kezdjük, úgy volt, hogy hirtelen felindulásból vettünk jegyet Budapestre. Csodával határos módon nem volt drága a jegy, talán csak a Berlin – Budapest az egyetlen, amit 300 euró / irány ár alatt meg lehet venni.
Merthogy csak a budapesti járatok vannak leolcsósítva a béka segge alá, a „gazdag” németeknek meg olyan horror áron van minden, hogy csak pislogok.
Úgy voltam vele, hogy mivel teljesen instabil a helyzet Berlinben és ha jobban megvizsgáljuk, az egész országban, jobb, ha mielőbb megyünk, amíg lehet, és oda, ahova lehet.
Mivel irtóra utálom fölöslegesen szervezéssel tölteni az életemet, nem szerveztem és nem terveztem semmit, talán csak annyi van a listán, hogy meg kellene nézni azt a házat amit meg akartunk venni, aztán végül úgy tűnik, hogy mégsem akarjuk megvenni. Ennek okairól itt olvashatsz. Szóval remélem ha meglátjuk, nem esünk úgy bele, hogy „na, ezt azért tényleg meg kellene venni!”
Szóval vettünk Berlin – Budapest repjegyet, hátha összejön a dolog és mehetünk.
Még az indulás előtti napon is csak kósza reménynek tűnt, hogy tényleg repülőre ülhetünk és elhúzhatjuk a csíkot…
Aztán lőn csoda!
A reptér üres volt
Mivel normál esetben hetente repülök, elég erős összehasonlítási alapom van, de ilyen üresnek nem láttam még a repteret.
A boltok többsége zárva volt, egyedül a Marché volt nyitva. Még a mindig forgalmas Burger King is zárva volt.
Aztán a gépen elég sokan utaztak (ahhoz képest) és voltak sorok, ahol teljesen idegen embereket ültettek egymás mellé.
Nesze neked „védekezünk a koronavírus ellen” ígéret….
Olyat sem láttam, hogy a bőröndöt nem engedték az utastérbe.
Úgy látszik, gyorsan változnak a dolgok mostanában a repülés terén.
Az viszont nem változott, hogy Ryan barátunk továbbra is szereti az utasokat hibernálni az út során. Fagyasztva végül is gyorsabban telik az idő…
Megérkeztünk Budapestre
Rövid tökölés után sikerült a lépcsőt a gép mellé tolni, így kiszállhattunk. Az új luxuskarámban a nép ácsorgott, még mindig nem jöttek rá, hogy sokkal európaibb a kiszolgálás, ha olyan „luxus” szolgáltatást is nyújtanak, mint ülőhely.
Konkrétan nincs szék az új luxuskarmában. Úgy látszik, arra már nem tellett a sok millióból. Elég szomorú ez.
Ez a nüánsznyi hiányosság lehet, hogy csak annak tűnik fel, akinek fáj a lába és irtóra szeretne leülni.
De azt azért leszögezhetjük, hogy elég CIKI az, hogy egy új karámban a nép a földön ül, és nem azért, mert „bocsi, nem maradt szék” hanem mert konkrétan elfelejtették beszerezni azokat.
Szóval, köszi. Ilyen alapon az eredeti karám sokkal jobb volt szerintem mert legalább oldalt le lehetett ülni a betonra.
Meg legalább kevesebbet kellett gyalogolni.
Na, fikázást befejeztem. Ez csak úgy kijött.
Átvettük a kocsit
Egy Fox Rent nevű cégtől béreltünk autót, ami úgy működik, hogy fel kellett őket hívni telefonon, ők odagurultak a kocsival a terminál elé, beültünk, majd elvitt minket a sofőr a pár percre lévő központba. Ott kitöltöttük a papírokat, aztán indultunk is.
Szerintem ez így kényelmesebb volt, mint kiállni a sort, egy alkalmazottal ledumálni a dolgot, majd valahol megkeresni a kocsit, ott szemügyre venni és indulni.
Na, hova menjünk?
Teljesen komolyan gondoltam a szervezésmentességet, így ott ültünk a kocsiban, és mentünk. Ahogy közeledtünk Gyöngyös felé, feltűnt a Kékes. Nem kellett több, már meg is volt a terv.
Kékestetőn úgysem voltam már vagy 15-16 éve.
Érdekes módon semmi nem változott fönt, csak fel lett szépen újítva a kilátó, és mintha több lenne a fa az erdőben.
Annyira szép!
Az viszont nem volt szép, hogy vagy 50 motorosnak ott volt az emlékhelye. Mind a Kékesre vezető úton halt meg. 🙁
Annyira nem értem, hogy miért jó a száguldás és a szabálytalanság.
Ráadásul voltak 18 éves srácok is a halottak között. Rettenetes!
Gyönygyös
Kihagytam, hogy itt is voltunk. Gyöngyös mindig is szép volt szerintem. Mármint nem az a rettenet magasház, hanem a régi belvárosa.
Szépen fel lett újítva majdnem az egész és mint oly’ sok helyen manapság, lett szökőkút a főtéren. Itt rögtön négy is. A tér minden sarkára egy.
Gondolom ez volt a város legégetőbb szüksége, nyilván már minden problémát megoldottak, iskolák is rendben, a családsegítés is jó úton halad, a helyi oktatás világszínvonalú és az egészségügyi ellátás is a legjobb az országban. Nyilván. Ezt csak onnan gondolom, hogy már csak 4 szökőkútra volt égető szükség a városban és már szép az élet, hogy ez is megvan.
Viszont bementünk a cukiba és olyan sütiket láttunk, hogy nagyon örülök annak, hogy ilyen jó messze van tőlünk.
Meg az is szerencse, hogy csak egy kanállal ettem belőle. Mégiscsak jó valamire ez az új tejallergia, meg hogy a gluténtól úgy tud fájni mindenem, hogy járni is alig tudok…
Mindenesetre eljátszottam a gondolattal, hogy ha nem lennék tőle teljesen taccson rövid időn belül, tuti megkóstolnám a kínálatot. Mindenből csak egyet. Vagy kettőt.
Irány Parádsasvár!
Sasváron nagyon sokat és sokszor voltam. Igaz, ez 15 éve volt, vagy valami hasonló de nagyon szerettem ezt a falut.
Szerintem azóta csak rendezettebb lett a hely, tiszták az utcák, az egyikre egy szerintem teljesen értelmetlen tujasort is telepítettek valamiért, de a helyiek biztos tudják, mi a jó ebben.
Beültünk a Hubertusba is kajálni.
Régen ez volt szerintem az ország egyik legjobb helye, azóta sajnos új lett a szakács, aki szerelmes a zsírba és a sóba.
A zsírral nincs probléma, csak ne ússzon már a tányér alján egy centi…
Míg az éttermében ücsörögtünk, felmerült a gondolat, hogy mi lenne, ha itt töltenénk az éjszakát.
Rég volt az a hajnali 4:45 amikor felkeltünk és azóta annyi minden történt már!
Rövid tanakodás után megkérdeztük a pincért, hogy van-e esetleg még szabad szobájuk, aki kisvártatva azt tanácsolta, hogy telefonáljunk a főnöknek, mert ő látja a dolgokat rendesen.
A főnökasszony azt mondta, hogy igen van szabad szoba, de minimum két éjszakára foglalható. Oké, gondoltuk, legyen.
Rövid pihenés után elindultunk a boltba, szerencsére kocsival.
A bolt bezárt, de ebben az a ciki, hogy a falu egyetlen boltja volt, és a mellette lévő üveggyár, amit én még láttam működni… nos, annak már az ablakai sincsenek meg.
Milyen szomorú ez!
A hely egyetlen nagyobb munkalehetősége volt.
Oké, itt van a kastélyszálló, meg az étterem, de … na, elég baj ez.
Persze a helyi tehetség, aki eddig az üveggyárban fújta a szebbnél szebb kristályokat, az most otthon próbálkozik hasonló előállításával, ki tudja milyen sikerrel. Mindenesetre drukkolok nekik.
Szóval egy csomó fejlődés és egy másik adag visszalépés van mindenhol.
