Pihenőnap, Siracusa- Szicília élménybeszámoló 3. nap

A tegnapi elég fárasztóra sikeredett vonatozós és tengerpartos nap végére rettentően kidőltünk, szükségünk volt egy pihenőnapra. Mivel az eddigi utazásainkkal szemben most egyáltalán semmit nem szerveztünk előre, így erre volt is lehetőségünk és milyen jó, hogy ilyen lazák voltunk mert irtó meleg volt ezen a napon és a következőn is. Hiába volt szeptember vége, bőven…

Részletek

Mit pakoltam 30 napra?

Szükséges dolgok az utazáshoz Van- e elengedhetetlenül fontos, szükséges dolog egyáltalán? FIGYELEM! Amit itt olvasol az az én egyéni perverzióm. Nem kell követni, de hátha valami kis szösszenet megtetszik benne, egy apró gondolat, ötlet. Vannak azok, akik egy ekkora útra is csak egy darab bankkártyát visznek magukkal meg azok, akik a nagyszekrényt is bepakolják kétszer….

Részletek
Berlinben az élet

Besikolázás Berlinben

Van egy tanköteles korú gyerekem. Okos, ügyes, talpraesett, nagyszájú.  Az ő esetét mesélem el, de fontos kihangsúlyozni, hogy 2015 novemberében- decemberében történik mindez. Akkor, amikor rengeteg bevándorló érkezik az országba és sok közöttük a gyerek. Másik fontos kihangsúlyozandó, hogy ez BERLINBEN történik, és itt nagyon sok dolog teljesen máshogy működik mint egy kisebb településen vagy…

Részletek

Májusban olvastam – és mit nem olvastam el :)

Alulmúltam magam, de nagyon. Egyrészt, áprilisban a Hogy ne halj meg annyira hatással volt rám, hogy bizony állandóan eszembe jut a dolog, hogy „jaj, ma még nem ettem brokkolit/piros gyümölcsöt/ nemtommit”… de nem is ez a lényeg, hanem az, hogy rengeteg videót néztem egészséggel kapcsolatban és tök érdekes látni, hogy a mindenféle iskolák egymásnak teljesen…

Részletek
Nőként Szaúd-Arábiában

Nőként Szaúd-Arábiában

2023 januári írás! Előre szólok, hogy két helyen jártunk csak hosszabb ideig. Az egyik a tengerparton lévő Dzsidda, vagy Jeddah, a másik Medina. A két város picit eltérő öltözködési kultúrával rendelkezik, hiába vannak egymáshoz viszonylag közel. És ez kihat arra, hogy nőként mit tapasztaltam. Sokat írtam már Szaúd-Arábiáról, itt találod az összes posztot: Szaúd-Arábia utazás….

Részletek

Berlin a magányosok városa

(A fenti kép a mesterséges intelligencia kreálmánya). Kezdjük azzal, hogy megkérlek arra, hogy légyszi ne menj le ítélkezésbe, helyette inkább próbáld átérezni a történteket. Itt van egy metropolisz, Berlin. Világméreten egy „falunak” számít a maga 4 millió körüli lakójával, lévén, hogy az első száz legnagyobb városban nincs benne, de Németországban mégis a legnagyobb, magyar szemmel…

Részletek
Fejlődik az ország

Fejlődik az ország

Mármint Berlin. Örülnék, ha azt írhatnám: „most, hogy egy hónapja nem jártam a hevesi kisvárosomban, már megint csak kapkodtam a fejem, annyi új épületet húztak fel, és micsoda fejlődést láttam, amikor újra itt jártam!” Fejlődik az ország! De nem. Nyilván most is megkapom a Hazaffhy olvasóktól, hogy „micsoda magyargyűlölő vagyok”, hiszen „a Nyugat hanyatlik, migráncshordák portyáznak mindenfelé, és halomra erőszakolják…

Részletek
szakihiány

Szakihiány ezerrel

Kihaltak a szakik. Szakihiány van. Egész biztos, hogy a covid azokat vitte el, akiknek valami irtó hasznos szakmája volt. Szakács, pincér, kőműves, fűtésszerelő, villanyász és hasonlóak szerepeltek a nagy covid-kaszás listáján, vitte is őket mert kihaltak mint a dinoszauruszok. Ráérő szakit nem lehet találni, még olyat sem aki a következő néhány hónapban ráérne. Nincs. Szakihiány…

Részletek

Az Ázsiai Körút összefoglalása

Itt olvashatod a napi élménybeszámolókat. Igyekszem mielőbb befejezni őket. Az ázsiai körút összefoglalója: az alábbiakban néhány összegző kérdést és választ olvashatsz 1, Mi tetszett a legjobban? Válaszadó 1: Az egész. Válaszadó 2: A világ. Válaszadó 3:  Asztana, Tioman Válaszadó 4: A látnivalók monumentalitíása (a kínai nagyfal hosszú kígyózó képe a hegyeken keresztül, a Petronas tornyokból…

Részletek
Madeirai utazásunk

Madeirai utazásunk első napja

Reggel egy igen jó szállodában ébredtünk. Tegnap éjszaka az érkezésünkkor csak azt feltételeztük, hogy az óceánt láthatjuk a hatalmas teraszunkról meg a medencéket de a nap első sugaraiban már a pálmafák is látszottak. Nem tudom miért kaptunk ekkora teraszos stúdiót, de tetszett. Nem azért mert olyan sokat voltunk itt, hanem maga a tudat. Madeirai utazásunk…

Részletek

Kanári Kalandok 1. Érkezés és tekergés két szigeten, Fuerteventurán és Lanzarotén. 

Nem annyira korán felkeltünk. Éppen valami irtózatos baromságot álmodtam színes, érdekes akalú (csápos) de szimpatikus földönkívüliekkel, amikor 4:45-kor megszólalt az ébresztőóra.Az is igaz, hogy hajnali 3-kor még a gyerekkel cseteltem, majd még aludtam másfél órát. Hajnalban szerencsénk volt mert amint fölkeltünk (értsd: kipattantunk az ágyból, mint az Órarugógerincű Felpattanó) és ránéztem az autóbérlős appra, láttam,…

Részletek