Késett a járatunk és kártérítést kaptunk

Nem először fordul elő, hogy késik a járatunk, de most olyan jelentős késés történt, hogy végül egy egész kaland lett belőle. Teljesen pozitív végkifejlettel. Számunkra. Mert biztos van olyan, aki rosszul járt mert a csatlakozó járatát nem érte el. Röviden annyi volt, hogy késett a járatunk, az indulást mindig 20-30 perccel későbbre tolták. Aztán nem volt hova tolni mert bezárt a reptér. 

Késik….

Nem aggódott senki, pedig eleve valahogy fél 10 körül indultunk volna. Békésen álltunk és vártunk. Én még le is feküdtem aludni a földre (szék úgysem volt mert ez ilyen tragikusan borzasztó reptér, hiába vadiúj) mert úgyis ráérünk.
Arra nem számítottam, hogy annyira ráérünk, hogy 14 órás késéssel érkezünk meg Budapestre.. 😀

késett a járatunk

A nullás check-in pult

Aztán éjfél körül küldtek egy beszédhibás srácot, aki kihirdette, hogy nem lesz járat és menjünk a nullás check-in pulthoz mert ott majd mindenkit jól felhomályosítanak.
Akkor elindult a teljes gépnyi utas a pulthoz. Ott rögtön kiderült, hogy egymás után öt gépet töröltek mert bezárt a reptér éjszakára.
Olyan hajnali 1 körülre már sorra is kerültünk, ahol kérdezték, hogy szükségünk van-e éjszakai szállásra mert a gép csak másnap 11-kor fog indulni.
Mi meg mondtuk, hogy igen, kell. Azt a kutya nem kérdezte, hogy amúgy hol lakunk, csak “potyázni” akartunk.

A szállodás pult

Újabb órát várakoztunk a másik pult előtt, ahol fél 3 magasságában mondták, hogy az épület előtt vár a busz, szálljunk fel, majd az elvisz minket a szállodába.
Oké.
Először tényleg a reptér előtt várakozott a sok ember, aztán egy lengyel srác kinyomozta, hogy nem ott kell ácsorognunk, hanem egy emelettel lejjebb, ahol valóban állt két emeletes busz.
A rengeteg ember elindult, majd mint egy osztálykiránduláson felcihelődött a buszra.
Ekkor kiderült, hogy többen vagyunk, mint két emeletes busznyi, hívtak egy harmadik buszt is.

Jó szervezés!

Nem tudom, hogyan sikerült 2-300 embernek ilyen gyorsan leakasztani egy szállodában ennyi szobát, plusz leszervezni éjszaka (!) a buszt hozzá, de gratulálok hozzá. Szuper munka volt!

Tekergés a busszal

A busz jó sokáig tekergett a társasággal, bár nem kellett olyan messze mennie. A Hotel Estrel-be vittek minket, amiről azt kell tudni, hogy Németország legnagyobb szállodája, 1000 szobás.
A becsekkolás tök gyorsan ment ahhoz képest, hogy milyen sokan voltunk.

A szoba

A szoba tök rendben volt, bár hajnali 3-kor már teljesen mindegy volt, csak ágy legyen benne. A dolog érdekessége, hogy 11-kor indult a gépünk, tehát 9-re vagy fél 9-re ott kellett lenni, mi meg nem akartuk az utolsó pillanatra hagyni a dolgot, így fél 7 körül már lent voltunk reggelizni. Merthogy reggeli is járt.

Menjünk kocsival, vagy várjuk meg a buszt?

Semmiféle információt nem kaptunk arról, hogy ugyan hogyan és mikor is jutunk vissza a reptérre, ezért úgy döntöttünk, önállósítjuk magunkat és egy We Share autóval elgurultunk a reptérre.
Mint kiderült, jól tettük mert aki várt és várt, az esélyes, hogy lekéste a gépet mert busz az nem ment a társaságért.

14 óra késéssel megérkeztünk Budapestre

Nem mondom, hogy friss és kipihent voltam, de legalább megérkeztünk.
A Wizz végig korrekt volt, panaszra nem lehet okunk.

A 2x 250 euros kártérítés

Elutaztunk nyaralni, majd amikor visszajöttünk, felmentünk a Wizz saját oldalára és jeleztük, hogy kérjük a kártérítést mert késett a járatunk. Nem kellett az ügyvédet ugrasztani, sem fenyegetőzni. Kitöltöttük az adatokat és néhány nap múlva jött a levél, amiben azt kérdezték, hogy mit szeretnénk: kreditet vagy pénzt?
Mivel 2020-ról maradt bent egy csomó kreditünk (4 db. Budapest-Dubaj retúr regjegy ára) így a pénznek jobban örülünk, így azt választottuk.

Köszi, Wizzair!

Örülök, hogy már olyan fejlett a rendszer, hogy nem kell külön pattogni, az ügyvédet riasztani ha késett a gépünk.
Ez a második esetünk, hogy a Wizz kártérítést utal nekünk.
És nem, nem zárják ki az embert ha kártérítést kér. Csak mert hallottam ilyen véleményt is, hogy ha az ember kártérítést kér, akkor soha többet nem utazhat a társasággal mert feketelistára teszik.

És ez nem kizárólag a Wizzair-re vonatkozik, az Easy sem zár ki senkit azért mert valami gubanc volt egyszer.

EasyJet esete: Párizsban szállásoltak el egyszer minket emlékeim szerint 3 vagy 4 napra egy négycsillagos szállodába. Jó volt az is, köszönjük nekik is!

Szóval semmi gáz nincs, ha késett a járatunk, nem járunk rosszul, kivéve ha lekéstük a csatlakozást.