Már megint kajákról írok, bocsánat! 🙁 Ez is egy „Muti, mit eszel?” típusú poszt lesz, kiegészítve néhány érdekességgel a berlini vietnámi éttermek kínálatáról. Persze ezer ilyen étterem van a városban.
Emlékszem, amikor először ettem vietnámi ételt, egész konkrétan pho levest, az lepett meg a legjobban, hogy mennyire hasonlít a magyar húsleveshez. A vietnámi pho levest a világ legjobb levesének kiáltották ki, és azóta sem sikerült letaszítani a trónról. Benne van minden, amit szeretünk egy levesben: lé, hús, zöldségek és tészta. Meg persze egy kis csípős, egy kis nyers fokhagyma, egy kis zöldfűszer, kis ez, kis az – utóbbi hozzávalókat már te teszed hozzá, amikor az asztalodra kerül.
Amikor sokat vagyok a magyar kisvárosomban, a lehetőségek hiánya miatt nem igazán tudok érdekes ételeket enni, de amikor Berlinben vagyok, igyekszem mindent bepótolni. Így ebben a posztban rögtön három étteremről fogok mesélni. Kivételesen megnevezem őket, mert például az első még jó helyen is van.
Haicoffee
Sok évvel ezelőtt, még valahogy a COVID időszakában jártunk itt először. Akkor még maszkban ücsörögtünk az asztalnál, és emlékszem, hogy kikértem egy vietnámi kávét. A vietnámi kávé brutálisan erős, és ha megiszod, egy hétig nem alszol tőle. Jó, ez túlzás, de amellett, hogy erős a kávéjuk, még finom is, mert egy réteg (értsd: több centi) sűrített tej van a pohár alján, amit nyilván felkeversz, és így a kávéd sűrű, cukros, és még erős is lesz. Legalábbis szerintem.
A történelemnek nagy hatása van a gasztronómiára, és ebben az esetben is igaz ez, mert a vietnámiak sokat tanultak a franciáktól, és fordítva is igaz ez.
Egy kis történelem reggelire: a franciák is gyarmatosító nemzet, és az 1850-es években szereztek egy darabka területet Délkelet-Ázsiában, amit meg is tartottak egészen 1954-ig. Így száz évig erős hatással voltak egymás gasztronómiájára.
Biztos hallottad már a „Kokinkína” (eredetileg Cochinchina) kifejezést, ami Dél-Vietnam korabeli neve.
A Haicoffee & Asianfood az U2 Spittelmarkt nevű megállójánál található, a Spree-csatorna partján. Van egy nagy kiülős része is, de bent is le lehet ülni, ha úgy találod.
Az étlap meglehetősen kiterjedt, van itt minden, amit ki tudtak találni, és ami fontos ázsiai étel, bár azt hiszem, a kínai ételek valahogy hiányoznak. Van itt sushi mindenféle összetételben és thai curry-k is, meg persze levesek.
Többször jártunk itt az elmúlt években, de utoljára egy kétszemélyes sushi tálat rendeltünk, ami annyira szép volt, és olyan finom, hogy szerintem legközelebb is ilyet vagy valami hasonlót fogok rendelni. A kép elég bénácska, szóval a látványt szorozzátok meg legalább kettővel, és az ízt meg képzeljétek hozzá. Kép kettővel előrébb.
Kifejezetten tetszik, hogy egy gyönyörű fadarabon tálalják az ételt, és tesznek rá egy csokor virágot is.
Ha az italokat is nézzük, akkor alkoholos dolgaik nincsenek, de a saját készítésű limonádéik nagyon finomak, azt is érdemes megkóstolni.
Mama Vân – Sài Gòn Deli
Ha viszonylag olcsón akarsz finomat enni, akkor itt a helyed. Szerintem ez egy családi vállalkozás, az Alexanderplatz mellett, így könnyen megközelíthető. Amikor most levadásztam a nevét, láttam a Google térképén, hogy egy utcával mögötte is van két másik vietnámi étterem.
Itt azt szeretjük, hogy vannak szendvicseik, ami az egyértelmű francia behatás eredménye. A banh mi szendvicsek számomra legjobb tulajdonsága, hogy a különböző textúrák váltakoznak benne. Van a „bagett,” amit megkennek többféle dologgal, majd belepakolnak egy csomó húst (sokszor azt a húst, amit a pho levesben főztek), erre jön egy adag reszelt zöldség, majd még egy kis kulimász, nagy adag zöldfűszer, és kész is a szendvics.
Anh Em (vietnámi és thai)
Ez a hely az U8 végállomásánál található, és onnan ismered meg, hogy bambusz bútorok vannak előtte az utcán. Amikor ott jártunk, árnyékban ezer fok volt, nem volt túl kellemes kint ülni, bent viszont már egész elviselhető volt a helyzet. A kaja szerintem átlagos, sem jobb, sem rosszabb, mint máshol, de ezt ne értsd félre, mert az átlag itt nagyon jót jelent. A kedvencem a vörös curry, amit ők is ugyanabból a pasztából főznek, mint én, és csak annyi különbözteti meg az otthonitól, hogy eltérő mennyiségű és fajta zöldséget teszek bele. Amúgy minden thaiban pont ugyanazt lehet kapni. Erről majd egyszer igyekszem írni picit hosszabban.
A fent említett buci elődje úgy került Vietnámba, hogy kínai bevándorlók nem bírtak magukkal (én sem bírtam volna), és a kínai bambuszedényben párolt bucikat elkezdték Vietnámban is készíteni, de már sokkal nagyobb méretben. Ezek a párolt bucik élesztővel készülnek, és az eredeti kínai recept szerint (már amennyire lehet „eredeti” egy olyan recept, amit egy ekkora és ilyen népes országban készítenek) hússal, zöldséggel és tojással töltenek meg. A vietnámi verzió már félbevágott buci, és a többit látod te is.
Amúgy jó ez is. Ha töltött bucit szeretnél venni, akkor az Alexanderplatznál, az Alexa mellett, az S-Bahn alatt van egy nagy ázsiai bolt, ott szokott lenni minden nap a pénztárnál, míg el nem fogy.
