undorító kaják múzeuma

Undorító kaják múzeuma – Berlin

Erőt vettem magamon és bementem a Checkpoint Charlie mellett lévő múzeumba. Itt rögtön ki kell ábrándítanom sokakat mert nem annyira undorító dolgokat lehet látni, mint ahogy azt előzőleg gondoltuk, inkább abban rejlik az undorítóság, hogy a fantáziánk sokat hozzátesz a látványhoz vagy a leíráshoz, de Berlin látnivalói közül kihagyhatatlan ez a múzeum! Igyekeztek mindent összeszedni…

Read Full News
Haribo

Haribo bolt Berlinben

Múlt héten jártam a felújított KaDeWe luxusáruházban ebédelni a legfelső szinten, mert utoljára még a felújítás előtt jártam ott. Most is jót ettem, ráadásul itt valahogy megállt az idő az árak tekintetében mert egy isteni (egész) csülköt ettem gombóccal meg káposztával, üdítővel, 18 euróért. Egy luxusáruház tetején, Berlin egyik központjában. A Haribo bolt meg pont…

Read Full News

Semmi sem tart örökké

Idén lesz 9 éve, hogy Berlinbe költöztünk. Hirtelen jött az ötlet, így körülbelül két hónap alatt szerveztük át az életünket, pakoltuk össze a lakást, találtunk itt újat és lett új életünk. Az egyik legjobb döntés volt, amit valaha hoztunk mert minden szempontból előrelépés volt, még olyanban is fejlődtünk, amit sosem gondoltunk volna. Így utólag is:…

Read Full News

Utazós tépelődéseim 50 körül

Kívülről nézve olyan egyszerű lehet, de belülről nagyon nem egyszerű, főleg ha a keret nem végtelen. Nem a pénzen fogok itt nyavítani, az olyan hétköznapi lenne. Sokkal inkább arról akarok most mesélni, hogy mennyire nehéz helyzet az, amikor már bejártad az összes környező (és nem annyira környező) országot, a nagyobb és kisebb városokat, a megfizethető,…

Read Full News
Szuezi-csatorna

Áthajóztunk a Szuezi-csatornán!

Amikor lefoglaltuk az utat, ránéztem a térképre és nem mondott semmit. Az, hogy a Szuezi-csatornán is átmegyünk, hogy északról délre végighajózunk a Vörös-tengeren, aztán át az Adeni-öblön, majd az Arab-tenger és az Ománi-öböl következik, végül a Perzsa-öböl, nem mondott semmit. Pedig így utólag szuper izgalmas még olvasni is. A Szuezi-csatorna egy csoda! Amikor elhagytuk Rodosz…

Read Full News
azori szigetek sao miguel élménybeszámoló, lagoa do fogo kép

São Miguel látnivalói – Top 21

São Miguelen, az Azori-szigetek legnagyobb tagján változatos és felejthetetlen élmények várnak rád 2024-ben is. Ebben az összeállításban igyekeztem összegyűjteni São Miguel látnivalói közül a legfontosabbakat, miközben felhívom a figyelmed a környező szigetek varázslatos tájaira is. Talán kedvet kapsz felfedezni a festői szépségű Flores-t, ahol az ezernyi vízesés és a különleges krátertavak várnak rád, vagy Terceira…

Read Full News

São Miguel szállás kisokos 1.

Nagyon népszerű lett São Miguel szigete és több ismerősöm is készül oda a következő hetekben vagy hónapokban, így felmerült bennük a kérdés, hogy mégis hol érdemes lakni São Miguelen, mire ügyeljenek foglalásnál, így összeszedtem a legfontosabb szempontokat a São Miguel szállás témakörben. São Miguel szállás – Ha engem kérdezel: Laknék a kedvenc szállásomon, (Casa da…

Read Full News
Ádeni-öböl

Végig a Vörös-tengeren, várva a támadást

A fenti képen az Ádeni-öböl látható, Dzsibuti és Jemen között, ott, ahol a legkeskenyebb az átjáró. Amúgy gyönyörű hely, legalábbis tengerről nézve. Sosem gondoltam volna, hogy egyszer ilyen érdekes utazásban lesz részem, a közben felmerülő kalandokra meg nem is gondoltam. Néztem én előre a térképet, hogy „oké, átmegyünk a Szuezi-csatornán, és megkerüljük az egész Arab-félszigetet”…

Read Full News
Mielőtt elindulsz az Azori-szigetekre

Mielőtt elindulsz az Azori-szigetekre, olvasd el! (São Miguelre)

Amikor az Azori turizmus hajnalán vagy inkább őskorában először jártam São Miguelen, a turistákat csak képről ismerték. Minden bizonnyal valamelyik magazinban jelent meg rólunk egy-egy kép, hogy így néznek ki és ilyen elvárásaik vannak. Nekünk akkor jól jött volna több szállás meg rendes éttermek meg ha megtanulnak cappuccionót készíteni – utóbbi még mindig nem megy,…

Read Full News
Mennyi időt szánjak az Azori-szigetekre?

Hány napot szánjak São Miguel szigetre? (Azori-szigetek)

Hány napot szánjak az Azori-szigetek legnagyobb és legnépesebb tagjára, Sao Miguelre? Szerintem legalább öt napot szánj erre a szigetre, mert ha öt napra jössz, még pont meg tudod nézni a legfontosabb (!) látnivalókat a szigeten, de ajánlott legalább egy hétre jönni. Érdemes azon elgondolkodni, hogy szeretnél-e bálna és delfinlesre menni (ajánlott), hogy szeretnéd-e kipróbálni a…

Read Full News
Lehet az Azori-szigeteken strandolni?

Lehet az Azori-szigeteken strandolni? – São Miguel strandjai 1.

Lehet az Azori-szigeteken strandolni? Ez egy érdekes kérdés és a válasz attól függ, mennyire vagy rokona egy rozmárnak. A minap az azori ingatlanügynökünkkel beszélgettünk, aki történetesen egy középkorú nőci, ő mesélte a legnagyobb borzongásunkra, hogy télen is lejár úszni az óceánba legalább hetente egyszer, de igyekszik háromszor menni, nyáron pedig minden egyes nap. Amikor látta…

Read Full News
Mi változott Sao Miguelen?

Mi változott São Miguelen?

(2024 januári írás) Szeretem a békés, nyugodt helyeket, ahol nincs sok ember és az idő lassan telik. Amikor először jártunk Sao Miguelen minden más volt. Határozottan emlékszem, hogy a mai fogalmaink szerint nem voltak éttermek. Olyan helyek voltak csak, ahol mellesleg lehetett enni is valamit. Aztán a közbenső látogatások során nem láttam olyan hatalmas különbséget,…

Read Full News