2015 utazásai

Úgy indult az év, hogy január első hetében karácsonyi ajándékként elutaztunk Amsterdamba. Lassan egy év távlatából is úgy gondolom, hogy Amsterdamba mindenkinek el kellene mennie, látnia kellene a szabadságot. Pár héttel később elrepültünk (hála a Wizzairnek) Grúziába. Grúzia (is) szuper hely, nagyon érdekes, szép, olcsó, és szívesen vissza is mennék majd oda, de a vezetési…

Részletek

Újra Szaúd-Arábia

A múltkor nem fejeztem be a Szaúd-Arábia élménybeszámolót és az utolsó 4 napról nem írtam semmit mert mire lett volna időm és energiám rá, addigra meg már a ködös távoli múltba veszett a dolog. egyébként Jeddah vagy Dzsidda annyira tetszett, hogy még ott elhatároztuk, hogy visszamegyünk hosszabb időre, télen. Aztán nem így lesz mert nyáron…

Részletek

Amikor törölték a járatunkat és Párizsban rekedtünk 2 napra

Ilyen még nem volt a palettán, így valószínűleg a sors úgy döntött, hogy ki kell próbálnunk – és nem jártunk rosszul.  A szépséges Guadeloupe szigeten kerülgettük a dzsungelen át a vulkanikus dombokat, amikor jött a hír, hogy a francia sztrájk miatt törlik a járatunkat. Rögtön két járat miatt lehetett aggódni: ugyanis a Pointe-a-Pitre és Párizs…

Részletek

Berlini séták (2021 februárjában)

Még mindig tart a lezárás. A boltok zárva vannak két hónapja és ha minden igaz, még egy hónap van hátra ebből az időszakból. (Február 14-én írom a posztot.)Az emberek nagyon fegyelmezettek, tényleg nem megyünk egymáshoz közel, tartja mindenki a másfél méteres távolságot, így sikerült pár hét alatt Berlinben 80-90%-kal csökkenteni a napi megbetegedések számát. További…

Részletek
MSC Opera

Három hétig az MSC Opera hajón

Jó volt? Jó volt, de az ember sokadik hajóútja már nem olyan, mint az első, ami csuda izgalmas. Akkor az ember izgatottan fedezi fel a hajót, bejárja (vagy próbálja bejárni) minden szegletét és csuda nagy ámulattal tölti el, hogy egy ilyen hatalmas monstrumot láthat belülről.Régi szép idők 🙂 Ez nem azt jelenti, hogy nem volt…

Részletek

Costa Fortuna élménybeszámoló

Costa Fortuna
 élménybeszámoló A Róma melletti Civitavecchia kikötjében szálltunk hajóra, amelyet egy Rómában eltöltött éjszaka után közelítettünk meg, vonattal. A csapat másik része jóval korábban odért, így nekik volt egy szép napjuk Rómában, meg tudtak nézni egy csomó mindent. (Nekik írtam a Róma látnivalóiról szóló posztot.) A vonattal az út körülbelül egy órás volt és…

Részletek

Bruges, vagyis a „boszorkányok” városa

Évek óta szerettem volna ide eljutni, így amikor a Ryanair leakciózta a Berlin – Brüsszel jegyeket, nem volt kérdés, hogy megyünk. Mellesleg néhány órával ottlétünk után történtek a robbantások és azóta 5 euróért adják a jegyeket, de igazság az, hogy van még néhány város amit megnéznék a környéken. (Antwerpen, Ghent, Oostende, és Löwen) Hajnalban indult…

Részletek

Rodosz- Tilosz nyaralás

Minden még előző év decemberének végén kezdődött, amikor az Urlaubspiraten.de oldalon kitettek egy 11 napos görög utat 103 euróért  amiben benne volt a repülő oda-vissza, a szállás egy szép, medencés, pálmafás  szállodában és a  reptéri illeték is. Igen, a reptéri illeték, kerozin pótdíj, egyéb faszság amivel a magyar utazókat szokták arról meggyőzni, hogy az utazás…

Részletek

Az Ázsiai Körút összefoglalása

Itt olvashatod a napi élménybeszámolókat. Igyekszem mielőbb befejezni őket. Az ázsiai körút összefoglalója: az alábbiakban néhány összegző kérdést és választ olvashatsz 1, Mi tetszett a legjobban? Válaszadó 1: Az egész. Válaszadó 2: A világ. Válaszadó 3:  Asztana, Tioman Válaszadó 4: A látnivalók monumentalitíása (a kínai nagyfal hosszú kígyózó képe a hegyeken keresztül, a Petronas tornyokból…

Részletek

Garda-tó látnivalói

Garda-tó útiterv Amit itt olvashatsz, egy Garda-tó körüli többnapos körút részletes útiterve rengeteg linkkel és ötlettel amit a résztvevőknek küldtem el az út előtt. Mi ezt az útvonalat így, ahogy van körbejártuk (autóztuk, hajóztuk) és csodálatos volt, örök élmény. Érdekes módon nem is a Garda-tó, hanem a tőle északra található Lago di Tenno rabolta el a szívünket,…

Részletek