Bakancslista – Hova fogunk elutazni?

bakancslista

Nem vagyok már mai darab és néhány év múlva szeretnék leállni az utazásokkal. Jó, igen, tudom, furcsán hangzik, de ez az igazság.
A nem annyira távoli jövőben már nem szeretnék kéthetente útra kelni és elmenni külföldre, bárhol is lakjunk majd. (Oké, az elmúlt pandémiás évben nem valósulhatott meg a sok utazás, de …)
Tegyük hozzá azt is, hogy mióta az eszemet tudom folyamatos utazásban vagyok. A 80-as években csak országon belül mentünk, de a határok megnyitásától már külföldre mászkáltam, és mióta olcsón lehet repülni meg sem álltam. Szóval elég hosszú a bakancslista, szerencsére 🙂 

Hova nem szeretnék utazni?

Most még nincs vége a pandémiának de már gyűlnek a jobbnál jobb ajánlatok. El lehetne menni 180 euróért Rodoszra egy hétre egy all inclusive ellátásos sokcsillagos szállodába (repjeggyel és országon belüli vonattal együtt ennyi az ára!) vagy egyéb közeli és átlagos desztinációkra, de annak nem látom értelmét, hogy olyanra költsem most a pénzt, amit feltételezhetően majd 20 év múlva is megengedhetek magamnak és akár rozogább állapotomban is elérhető lesz.
Így aztán maradnak a nehezebben megközelíthető, távolabbi és drágább helyek. De mik ezek?

Bakancslista a következő évekre

Nem sorban írom, hanem ahogy az eszembe jut. Oda megyünk majd először, amit majd a sors dob. Nyilván jó lenne ezt a rengeteg helyet mind megnézni, viszont hogy ebből mi sikerül, az majd kiderül.
Szerintem ha csak arról mernék álmodni, hogy eljussak a Balatonra egy hétvégére, akkor azt „kapnám” a sorstól, ha meg merek álmodni nagyobbat lehet, messzebb jutok.

Image by Michelle Raponi from Pixabay 

Ushuaia

Azt hiszem írtam már, hogy ez a városka (és különösen a környéke) nagyon bakancslistás nálam. Az összes közül ez az egyik legnehezebben megközelíthető hely. Legegyszerűbb lenne hajóval menni, úgy, hogy megkerüljük a kontinens csücskét és mondjuk áthajózunk Buenos Airesből valahova Chilébe. Majd meglátjuk. Utóbbi út amúgy nem olyan drága, láttam már 300 dollárért is.

Image by Design n Print from Pixabay 

Sydney- Seattle út (vagy fordítva)

Seattle még oké, mert az nincs olyan szinten messze, hogy az ember eldobja az agyát, de Sydney igen. Hajóval ez az út 4-6 hét és nem egyszerűen kivitelezhető. Ráadásul még a nemzetközi dátumvonalat is átlépjük közben.
Ha már út közben… akkor arra van több olyan sziget, amit jó lenne megnézni és erre legalább 40 éve vágyom. Az egyik Vanuatu, a másik Fiji, a harmadik pedig Nauru.

Image by Wolfgang Reindl from Pixabay 

Vanuatu, Nauru, Fiji

Az utóbbi helyről már mindenki hallott, de mondjuk Nauru már nem szerepel a magyar fejekben. Nem véletlen mert mostanában világgazdasági szerepe finoman fogalmazva sem fontos ennek a 20 négyzetkilométeres szigetállamnak. Érdekesség, hogy mostanában abból élnek, hogy Ausztráliának adnak területet ahol az meg menekülttábort tart fent.
Vanuatu ehhez képest sima ügy, de majd meglátjuk 🙂

Image by Pexels from Pixabay 

Hawaii

Ehhez nem kell különösebb magyarázat. 🙂

Image by HowardWilks from Pixabay 

Giraffe Manor

Ez annyira drága, hogy biztos, hogy ha rengeteg pénzem lenne sem fizetnék azért milliókat, hogy egyszer zsiráfokkal reggelizzek. De azért álomnak ideírtam 🙂

Image by Free-Photos from Pixabay 

Helikopterrel a Grand Canyon fölött

A múltkor kimaradt ez a buli, így ez erőteljesen pótlandó, ráadásul egészen megfizethető.

Image by gwadarco from Pixabay 

Antillák

Az Antillák több szigetét bejártuk már, de nem az összeset. Jó lenne többet látni közülük és nem csak látogatóba menni, hanem eltölteni pár hetet valamelyiken.

Image by yalcin dag from Pixabay 

Új-Zéland

Drága, de hajóval már nem olyan csillagászati összeg mert amellett, hogy szállítják az embert még enni is kap meg szállása is van. Szóval ez esélyes ilyen módon. Hátránya (meg az összes igazán távoli helynek) hogy nagy az időeltolódás és azt elég nehezen viselem, teljesen mindegy hogy keletre vagy nyugatabbra megyünk. Kipurcanok tőle.

Image by Michael Draeger from Pixabay 

Florida

Elmenni Key West-ig elég régen téma nálam, viszont ha az amerikaiak tényleg ilyen ügyesen haladnak az oltásokkal, akkor ez elérhető közelségbe kerül. Floridában még ezernyi dolgot megnéznék, de azokat nem részletezem mert annyi betű nincs a világon 🙂

Oroszország több része

Nyilván Moszkva és Szentpétervár kihagyhatatlan, utóbbi ráadásul már nem vízumköteles, de valamiért Murmanszk is régi becsípődésem. Vlagyivosztok szintén, mégpedig úgy, hogy onnan jó lenne átmenni Japánba. Persze végigmenni a Transzszibériai vasúttal Moszkvából valahova sem elhanyagolható ötlet. Igazság szerint ide csak a gyerekkel mennék, nélküle nem vállalkoznék rá.

Image by Nick_H from Pixabay 

New York télen

Nem tudom miért éppen télen és nem nyáron. Valahogy ez egy furcsa vonzalom nálam.

Image by Antony Trivet from Pixabay 

Szafari

Tök érdekes lehet egy igazi szafari 🙂

Image by Herbert Bieser from Pixabay 

Tevegelni a Szaharában ✅

Egyszer már volt egy ilyen kalandom, de most egy hosszabb verziót próbálnék ki, ami legalább 2-3 napos. Szörnyen félelmetes volt tevén ülni mert a teve hatalmas állat, ráadásul az enyém elég vad is volt, szóval maradandó élmény volt és jó lenne esélyt adni a tevéknek.

Image by Makalu from Pixabay 

Emírségek ✅

Ez már egyszer tervben volt, a repjegyünk is megvolt de közbeszólt a pandémia. Ezt jó lenne pótolni majd.

Image by Larry White from Pixabay 

Bermuda!

Ne kérdezd miért épp ide. Egyszerűen piszkálja a fantáziám.

Image by Lisa Larsen from Pixabay 

Röfikkel úszni a Bahamákon

Mióta egyszer láttam mennyire cukik, azóta van tervben. Ha még nem láttad miről beszélek, katt ide.

Image by Sasin Tipchai from Pixabay 

Egy hónap Kína

Ez is halasztódik egy ideje, szintén a pandémia miatt. Nem tudom mikor áll annyira vissza a helyzet, hogy újra Kínába lehessen utazni, ráadásul nem csak Pekingbe, de majd kiderül. Én türelmes vagyok és ez a @X+! sem tart örökké.

Image by Pexels from Pixabay 

Dél-Korea és Japán

Ez lett volna a tavaly nyári programunk, de akkor még (június elején) nagyon zárva voltak még a határok. A repjegyünk megvan rá, tehát esélyes. Sőt, más esélyeink is vannak ide elmenni, de erről majd akkor írok, ha jobban látszik a dolog vége. 🙂

Image by Herbert Bieser from Pixabay 

Panamericana

Igen, ez sem maradhat ki és ez sem egy „egynapos kiruccanás” mert bizony sok türelem, szervezés és tűrés kell ahhoz, hogy az ember legalább részben végig tudjon menni rajta. Nem kell végig-végig, csak legalább egy részén 🙂 Itt nézd meg miről beszélek.

Image by Herbert Bieser from Pixabay 

Manaus

Manaus azóta bakancslistás, hogy zsenge koromban a könyvtárban (nagy Szabó Ervin!) elolvastam az összes útikönyvet, ami rendelkezésre állt. Szeretném megnézni az operaházat ott is.

Image by VacacionesPagodasBlog from Pixabay 

Changi airport

Ennek nem kellene külön szerepelnie a listában mert elég fontos helyen van ahhoz, hogy egyszer átutazóban megnézzem, de mégis piszkálja a fantáziám milyen lehet a világ legjobb reptere.

Image by darkeyed from Pixabay 

Zanzibár

A fűszer szigetek 🙂 Ez a Tanzániához tartozó sziget is régi szereplője a bakancslistámnak, itt az ideje, hogy kihasználjuk a kínálkozó alkalmat majd.

Image by Laura Montagnani from Pixabay 

Marokkó több városa

Többször jártunk már Marokkóban, és egyre jobban szeretem az országot. A gyerek meg pláne, szóval vele mennék pár hétre.

Kamcsatka

Ez nagyon szervezős és nagyon elérhetetlen viszont ha szervezett úton mennénk (ez elképzelhetetlen) akkor még rohadtul drága is. Majd kiderül. Mindenesetre jó lenne gyönyörű hegyeket, folyókat és medvéket látni. Utóbbit lehetőleg csak tisztes távolból.

Madeira ✅

Madeira az örök tavasz szigete. Nagyon szeretném látni már csak azért is mert a környező szigetvilágokat láttam már és mind érdekes és gyönyörű. Szerintem nem kell tovább magyarázni 🙂

Ennyi?

Dehogy! A bakancslista kimeríthetetlen, de ezek a legfontosabb helyek, hirtelen ezek jutott eszembe. Kimaradt Mongólia és Norvágia a listából meg még egy pár hely de majd úgyis alakulnak valahogy a dolgok. A cél és az álom megvan. Ez a legfontosabb.