Karanténnapló 3. nap

karanténnapló 3.

Tegnap este behúztam a függönyt így jó sötét volt az éjszaka.
Persze ettől függetlenül hajnali kettő körül felébredtem aztán kint ácsorogtam az ablakban pár percig, hallgattam, hogy milyen csendes a város és elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy kellene egy kicsit dolgoznom. Hogy nyomhatnám mondjuk reggel 6-ig a munkát, aztán meg egész nap szabad lennék és megnézhetnék egy filmet.

De inkább visszafeküdtem.

 

Reggel 5-6 körül felkeltünk és rögtön rendeltünk a Lenkeitől két adag vitamint.

Másfél hónapja esszük a vitaminjait és bevált. Kivétel ez a mostani sárga, de nem a tartalmával van a problémánk, hanem azzal, hogy tök nehéz lenyelni. Minimum ló termetűnek kell lenni, hogy ezt le tudjuk nyelni, így a karantén egyik legnehezebb feladata az, hogy bevegyük a vitamint.
Amúgy tényleg nem vicces, mert 12 darabot kell lenyelni ebből a nagyból. 
Most az előző fajtából rendeltünk egy dobozzal meg az egyel erősebb fajtából, hogy össze tudjuk hasonlítani őket.

Aztán elkezdtem nézegetni a Bringmeistert, hogy mégis épp mi elérhető azok közül a termékek közül, amit rendelni szoktunk és már megint alig volt valami. Aztán addig sakkoztam „hát, ha ez nincs, akkor legyen inkább emez” hogy végül sikerült bevásárolni.
Mondjuk az nagyon fájt, hogy az utolsó kiló csirkemellet elvitték előlünk, de nem para mert van még a hűtőben valamennyi, egy fél kiló tuti. 

Pánikvásárlás?

Itt is elkezdtek az emberek bevásárolni, ami szerintem teljesen érthető.

Ha jobban kitör a zombiapokalipszis, akkor ki az a marha, aki ki akar menni egy liter olajért? Senki. Vagy legalábbis én tuti nem.

Bár jobban belegondolva, a héten a rendőrségnek fel kellett oszlatnia egy koronavírus-partyt (!) az egyik parkban. Egy csomó fiatal gyűlt össze bulizni, mondván, hogy a koronavírus csak egy baromság. Legyen igazuk!

Visszatérve a pánikvásárlásra: mi már jó rég online járunk bevásárolni mert nem kell cipekedni haza, de főleg nem kell időt tölteni azzal, hogy „jaj, nincs itthon tejföl, lemegyek a boltba.”
Az ember úgyis általában ugyanazokat a cuccokat veszi és sokkal egyszerűbb végigkattintgatni a megszokott listát, mint a sorok között mászkálni egy nagy kosárral.

Tavaly szeptember környékén nagyon bevásároltam. Vettem egy csomó zöldségkonzervet (bab, borsó, csicserborsó, kukorica, baked bean, barack, ananász, hal, gyíkhús, stb.) rizst, lisztet, és egyebeket vagyis mindent, ami általában kell vagy jó ha van itthon és ezt a készletet csak fent kell tartani azóta.
Ezért nem nagy művészet az, hogy nekünk minden van itthon. Ez az alap. Egy tetszőlegesen kiválasztott napon ha bezárnának minket, tuti kibírnánk pár hétig boltba menés nélkül. Kiéheztetni nehéz lenne minket 🙂

Reggeli


Reggel sütöttünk zsömlét. Sajnos a Szafi féle zsömleliszt elfogyott, így csak az volt, ami eddig a „futottak még” listán szerepelt, viszont ebből még van másfél kiló, vagyis elég sokáig tudjuk enni. A hajdinás kenyérlisztből is van még egy kicsi, és ha minden kötél szakad, akkor csinálok a normál lisztből bármit, de az egészségemnek jobb ez a gluténmentes verzió mert ha már itthon punnyadunk, legalább a testem ne fájjon.

És ma jött el az a nap, amikor felvágtam a heti dinnyémet!
Minden rendelésnél hozatok egy dinnyét, általában mézdinnyét szoktam (másfél euró körül van egy darab, tehát alma árban van), de a múltkor tök pocsék volt viszont a Piel de sapo dinnye finom volt, így most azzal próbálkoztam.
Nem kellett volna.
Meg fogom enni, de körülbelül akkora élvezettel, mintha egy kiló papírt kellene megennem.

Mellette az a piros izé a pohárban egy málnaturmix. Mivel tejterméket sem fogasztok, így csak málna, víz és cukor van benne.
A reggeli német májashurka volt hozzá másfél zsömle meg egy csomó hagyma meg mustár. Mert szeretem.

Ebédre asszem indiai lesz rizzsel vagy valamilyen indiai kenyérfélével és egy kis karfiolleves épp csak egy-egy tányérral.

Addig dolgozunk egy kicsit 🙂

Pozitív gondolat: ha május végéig be tudom fejezni a futó éves projekteket, akkor van 6 hónapom arra, hogy bármit csináljak. Ez a valóságban több munkát jelent, mert ötletem több van, mint időm.

Mai zene: Ali Farka

Nem, ne nevess, Ali Farka egy mali zenész volt, sajnos már meghalt, de a világzenére, az afrikai zenére és a jazzre igen nagy hatással volt. Annyira volt fontos, mint Michael Jackson. Szerintem legalábbis. Kifejezetten kellemes a zenéje. Hallgasd meg:

https://www.youtube.com/watch?v=BQCKm8lBTI4

Lehetne ennél is jobb?

Itthon vagyunk, nyugi van, mindenünk megvan, biztonságban vagyunk és még a nap is süt! 🙂

Annyira jó nekem! 🙏🏻

Ebéd körül

Végül tényleg indiai lett és hozzá rizs és paratha.
A paratha egy indiai lepánykenyér-féle. Mivel pofon egyszerű és szinte semmi nem kell hozzá, elég elterjedt az országban.
Kell hozzá liszt, víz, só és egy kis vaj az én esetemben. Én most teljes kiőrlésű lisztből készítettem, amitől szárazabb és masszívabb lesz.
Így készítettem:

Amikor eleinte készítettem, az okozott fejtörést, hogy mégis mitől lesz ezer rétegű a tészta. De miután megnéztem ezer évnyi youtube videót, megvilágosodtam. Kedvenc indiai szakácsomra is hallgattam persze.

Ő nagy dumagép, de még nem találtam olyan indiai csatornát, ahol folyamatosan jó cuccokat csinálnak és érthetően elmagyarázzák a receptet. (Nem mintha betartanám a recepteket, lásd, most is teljes kiőrlésű lisztből csináltam mert épp az volt kéznél.)

Kaja után rájöttem, hogy feltétlen kell sütnöm valamit. Beteges, tudom.
Csokis piskóta lett végül (nem kakóval, hanem karobbal készült) és került bele málna is, mert miért ne. És mivel találtam itthon tök jó csokibevonatot, az is rákerült meg egy pár szem fagasztott málna. Jó lett és imádom, hogy ropog a csoki ahogy az ember beleharap.

A torta reményeim szerint kitart 3 napig majd. Igyekszünk nem rájárni.

Annyit főzőcskéztem ma, hogy holnap hanyagolom majd a dolgot és valami tök egyszerűt és gyorsat fogok csinálni. Csirke lesz majd szerintem borsóval.

Aztán este 6-ig dolgozás volt, majd kezdődött az online jógaóra. Legnagyobb sajnálatomra körülbelül fél óra után megszakadt a közvetítés, ilyenkor viszont pozitív, hogy attól még, hogy a világba nem sugározzák, mindig rögzítésre kerül, így később meg lehet nézni újra és újra. Szóval semmi nincs veszve.


Este Polgárákat néztük meg, ahogy épp Mauriciuszon nyaralnak. Nagyon bírom őket, szerintem példaértékű az életük nagyon sok szempontból.
Persze ehhez az kell, hogy az embernek ne az legyen a fejében egy valóban gazdag emberről, hogy „baszódjon meg mert gazdag” vagy „rohadt gazdagok, bezzeg ők megtehetik!” Pont azért lett gazdag, mert máshogy állt a dolgokhoz. Valószínűleg nem álltak be a sorba bégetni és nem fentről várták a megoldást, hogy majd az állam gondoskodik rólunk, stb.

30 hazugság a pénzről

Kivégeztem a könyvet, és az az igazság, hogy újra és újra elő kell majd venni mert szerintem nagyon hasznos gondolatok vannak benne.
Az új olvasmányom (hallgatósom) a Gyémántmezők című könyv. Remélem majd nem lesz olyan brutál, mint ez a 30 hazugságos. A jelenlegi helyzetre valami poztívabbat kerestem.

Napi pozitív események – a karanténnapló 3. napján

1, Kifejezetten jó volt a kedvem. Ez szerintem nagyban annak köszönhető, hogy :

2, Szeirntem 2x néztem rá a számokra és a hírekre. Mármint a fertőzöttek számára és a koronavírus hírekre. Más hírt amúgy sem talál az ember most.

3, Jó itthon lenni!

4, Ahogy én látom, az emberek kezdenek rájönni arra, hogy rohangálás és állandó pattogás „jaj, csinálnom kell valamit, különben….” nélkül is van élet.
Sőt, az élet itt kezdődik.

5, Annyira jó volt látni, hogy a természet kezd megújulni és visszatér az élet oda, ahonnan már jó rég elűztük. Láthatóak a velencei lagúnák alja, és kiderült, hogy tele van pici halakkal a víz. Rómában a Trevi kútban kacsák úsztak! És még sorolhatnám.

6, Az előrejelzések szerint zakózik majd egyet a magyar ingatlanpiac és én pont erre vártam / várok, akkor is, ha a meglévő ingatlanok veszítenek az értékükből. Hosszabb távon gondolkozunk, nem 1 évben.
Szeretnék egy vízparti ingatlant valamilyen dombon vagy hegyen, amihez van egy nagyobbacska kert, de a ház ne legyen nagyobb 150 négyzetméternél.

7, Az új helyzet egy csomó jó lehetőséget kínál, akkor is, ha azt elsőre nem vesszük észre és inkább -magyarosan- a negatívumokra fókuszálunk. Nagy lehetőség van ebben a gazdasági zuhanásban. Csak ki kell használni.

Ennyi történt ma, holnap jön a karanténnapló 4. része.