késett a járatunk

Késett a járatunk és kártérítést kaptunk

Nem először fordul elő, hogy késik a járatunk, de most olyan jelentős késés történt, hogy végül egy egész kaland lett belőle. Teljesen pozitív végkifejlettel. Számunkra. Mert biztos van olyan, aki rosszul járt mert a csatlakozó járatát nem érte el. Röviden annyi volt, hogy késett a járatunk, az indulást mindig 20-30 perccel későbbre tolták. Aztán nem…

Részletek
Egyedül utazni

Egyedül utazni biztos ördögtől való?

Egyedül utazni nem ördögtől való, bár az álszent társadalmunkban annak számít. Főleg, ha egy nő utazik egyedül. Mert mi az, hogy ad magnak időt? Miért nem visz magával öt visítozó gyereket, hiszen az úgy természetes. Szerintük. Amúgy meg szerintem rohadtul nem.Az embernek szüksége van arra, hogy egy kis időt, -vagy néha többet- el tudjon vonulni,…

Részletek

A hónap, amikor semmit nem olvastam

Semmit nem olvastam és ez most nagyon jó volt.Egyszer csak telítődtem és nem volt kedvem sem olvasni, sem hangoskönyvet hallgatni. És még filmet sem néztem! Nem mintha nagy tévéző vagy filmnéző lennék 🙂 És milyen jó volt semmit sem olvasni!  Kell az ilyen is Ha csak rózsaszín regényeket olvasnék, nem lenne szükség ülepedési időre. Ha csak…

Részletek
Irány mindenfelé!

Irány mindenfelé!

Végre szabadon lehet utazni, úgyhogy irány mindenfelé! Nem nagy távolságba fogunk utazni most (augusztus vége- szeptember eleje) de legalább elhúzzuk a csíkot egy kicsit. Nyaralni! Nem távmunkában dolgozni, meg nem „mindegy hol vagyok, csak ne itthon legyek!”  helyekre, hanem igaziból és tényleg nyaralni megyünk. Napolaj, fürdőruha, törölköző, ilyenek 🙂 Nagyon jó lesz! Nyaralni megyünk 🙂  Először eltöltünk…

Részletek

Ebook vagy hagyományos könyv?

Régóta érlelődik már bennem a gondolat, hogy írok erről, de most eljutottam oda, hogy tisztáztam magamban a dolgokat és az alábbiakra jutottam ebook vagy hagyományos könyv témakörben. A helyzetet súlyosbítja, hogy1: egyre rosszabbul látok, és már az olvasón is a LÓB@SZÓ méretű betűk tűnnek kényelmesnek, (ez az én Kindl olvasómon a 10-es betűméretet jelenti, ami…

Részletek

Megtaláltam!

Megtaláltam az egyik legjobb helyet a bolygón. A poszt 2020 augusztusában íródott Fuerteventurán, csak elfelejtettem kitenni, hogy megtaláltam, amit kerestem. _____________________________ És akkor hirtelen megvan. Megtaláltam! Bejártam a fél bolygót érte, de megtaláltam. Jártam görög, és olasz lakatlan szigeteken, jártunk Magyarországon kevésbé lakott helyeken, és még sok más helyen, de valahogy nem volt az igazi. Valami…

Részletek
2021 júliusában olvastam

2021 júliusában olvastam

Az első hónap idén, amikor meg vagyok magammal elégedve. Végre! 10 könyv! 🙂 Egy kis késéssel, de megérkezett végre a Libriből a csomagom. Nem volt egyszerű megszerezni, pedig ez a sokadik csomag tőlük, de elmesélem, mi volt a gubanc, mert az nagyon németes volt. Ennél fakabátabb, németesebb nem lehetett volna! Az volt a probléma, hogy amikor…

Részletek
hajazöttem

Hazajöttem 7 hét után – Mi bajom volt és miért vagyok hálás?

(2021 júniusi írás) Itthon vagyok 🙂 Hazajöttem mert úgy éreztem, bezárult a kör. Maradhattam volna még Santorinin, de kezdtek számomra sokan lenni a turisták, ráadásul az ultolsó napon még az első óceánjáró is megérkezett és ahogy ültem Kamariban a buszmegállóban, láttam, ahogy három minibusz viszi a turisztokat akik jöttek megnézni a híres fekete strandot. Hát,…

Részletek
álmodozó

Átlagember vs. álmodozó

Már régen foglalkoztat az „átlagember és az álmodozó” ellentét. Soha nem értettem, hogy mit nem értenek, aztán most arra jutottam, hogy én vagyok az „ufó” és nem is fogom őket megérteni, ők meg engem, csak hogy kerek legyen a világ. A poszt lényege az, hogy ne nézzük a másikat hülyének, ne nézzük le az ismeretlent…

Részletek

2021 júniusában olvastam

Kalandos hónap volt ez! Ez nem azt jelenti, hogy 2021 júniusában hirtelen áttértem a kalandregényekre, csak azt, hogy érdekes és hasznos, világomat tágító olvasmányokon vagyok túl. Rögtön az első egy lebilincselő könyv volt, amit a Voiz hangoskönyves appjában találtam. Az alábbi lista még mindig magamnak íródik azért, hogy évek múlva is tudjam, emlékezzek, mit olvastam…

Részletek
2021 májusában olvastam

Mit olvastam 2021 májusában?

Ahhoz képest, hogy úgy gondoltam, most aztán majd annyi időm lesz, hogy csak na’ és rengeteget fogok olvasni 2021 májusában, eléggé alulmúltam magam. Szerintem. Persze nem telt könyvek nélkül a hónap mert rögtön a hónap elején megjelent a Voizon -köszi, Voiz!- egy olyan könyv, ami a Librinél már ezerszer benne volt a kosaramban, de nem…

Részletek
2021 áprilisában olvastam

Mit olvastam 2021 áprilisában

Sikerült egy csomó jó könyvvel összefutni 2021 áprilisában is. Fontos megemlítenem, hogy a lista magamnak íródik. Nem törekszem semmilyen szintű műelemzésre, filozofálgatásra, értékelésre, semmi ilyesmire. Arra szolgál az alábbi lista, hogy majd évek múlva vissza tudjak emlékezni arra, hogy mit olvastam és az mennyire tetszett, mert ha van egy ember, aki nem emlékszik az írók nevére…

Részletek