A Rambla Barcelonában

a Rambla Barcelonában, Barcelona látnivalói

A Rambla Barcelonában, vagy ahogy a helyiek hívják, Ramblas kétségkívül a város szíve. A mondás szerint, „Ha nem jártál a Ramblán, nem voltál Barcelonában”. Talán ezért is van az, hogy a Rambla mindig tele van emberrel, az év bármelyik szakaszában mész.

A Rambla részei


A Rambla öt részből vetődik össze, bár ez nem olyan szembetűnő elsőre.
Öt különböző utcácska, amelyek együtt formálják azt a széles, élénk sétálóutcát, ahol bárok, éttermek, kávézók és rengeteg kis stand van.

A Rambla legősibb része a virágos rész, mi több, először itt árultak vágott virágokat a 18. században. Azóta a Ramblán kapható dolgok száma kicsit megszaporodott, mivel a madártól kezdve a szuvenírekig, mindent lehet itt kapni.

Rambla Barcelonában

A Rambla története



Ha a Rambla történetéről beszélünk, meg kell említenünk, hogy ugyanúgy, mint a budapesti Nagykörút, a Rambla helyén is egy folyómeder volt sok száz évvel ezelőtt.
Ennek a folyómedernek a feltöéltésével jött létre az a csoda, ahol manapság az emberek kellemesen sétálgatnak.
A várost 400 évig körbevevő várfalat is lebontották az ügy érdeklében és fákat is telepítettek, így jött létre az a kellemes Rambla, amit ma ismerünk.

Hol van a Rambla?

A Rambla Barcelonában 1,3 kilométer hosszú és a Plaza de Catalunyát köti össze a tengerrel, egész konkrétan a Kolumbusz Kristóf szoborig tart.

Ezen a majdnem másfél kilométeren érdekes és gyönyörű történelmi épületeket találsz, például a Liceo, amiről egy teljes posztot írtam nemrég: A Liceo Barcelonában címmel, de a város leghíresebb piaca is itt van, a La Boquería.

Természetesen emellett rengeteg színház és étterem is van itt, az érdekesnél érdekesebb múzeumokról nem is beszélve.
Az egyik közülük az Erotika múzeum Bacelonában, a másik pedig a viasz múzeum. Az erotika múzeumról bővebben itt olvashatsz.

Ha van időtök, mindenképp menjetek be mindegyiket megnézni!

A rambla barcelonában

Szállások a Ramblán

Ha szállást foglalsz, igyekezz nem az utolsó pillanatra hagyni, hogy tudj neked és a pénztárcádnak megfelelőt választani!
A Ramblától pár méterre helyezkedik el a Barcelona House, ami nagyon korrekt hely, és nem olyan drága.
Ha kicsit extrábbra vágysz, ahol egy szuper medencéből nézheted Barcelonát fölülről, gyönyörködhetsz a gótikus negyedben is közben és a Tibidabót is szeretnéd látni a tetőkertről, akkor a Hotel 1898 a te helyed! Drágább, de sokkal jobb.

Hol van jó étterem a La Ramblán?

Ha éttermet kerestek, a Kolumbusz-szobor felé eső részen keressétek. Ezek főleg turistáknak szóló éttermek, kellemes kiülős terasszal rendelkezik majd mindegyik. Kártyát elfogadnak és az étlap is többnyelvű mindig.

Ha nem annyira turistásat kerestek, a Marea Alta egy jó ajánlat szerintem. A grillezett halaik nagyon szuperek, de ha csak valami egyszerűt ennétek, azt is megtaláljátok. A kilátás szuper a helyről, már csak ezért is megéri!

Mire vigyázz a Ramblán?

Rengeteg a zsebtolvaj, vigyázz az értékeidre!
Ha kiraboltak, tundod kell, hogy 300 euró kár alatt a rendőrség nem foglalkozik az üggyel.

A Rambla Barcelonában – közlekedés

A Rambla főleg gyalogos hely, bár mindkét oldalán van egy-egy szervízút, ahol járnak és parkolnak autók.

Tömegközlekedve metróval tudsz a legegyszerűbben eljutni a Ramblára.
A metró Drassanes, Liceu és Plaza Catalunya megállói érintik.