A Liceo Barcelonában

Barcelona látnivalói

Legutóbbi barcelonai látogatásunkkor hirtelen felindulásól bementünk a Liceoba és bejártuk az épületet, megismerkedtünk a történetével és nem utolsó sorban megcsodálhattuk belülről. A Liceo Barcelonában egy csoda, el is mesélem, miért.

A Ramblán sétáltunk a minap, amikor a gyerek figyelmes lett egy kiírásra, mellette pedig egy szép fotóra egy kapuban.
Annyira gyönyörű volt a képen látható operaház belülről, hogy rögtön mondta is, hogy ezt meg kell nézni.


A Liceo földszintjén található shopban megkérdeztük, mikor indul a következő túra, mire a hölgy azt válaszolta, hogy 30 perc múlva, angolul.  A látogatás ára  9 euró volt fejenként, és nagyon megérte mert tényleg olyat láttunk, amit maradandó élmény.

Teljesen őszintén megmondom, én nem tudtam, hogy a Liceo Barcelonában ilyen szép és hatalmas.

 

A Liceo Barcelonában

A Liceo Barcelonában

Tudtad, hogy a Liceo Európa legnagyobb hagyományos, patkó alakú belső térrel rendelkező operaháza?
De mindez semmi, mert a világon is a második legnagyobb a maga nemében.

A túra a roppant elegáns előtérben indult, majd a lépcsőnél állva elmeséllték nekünk a Liceo történetét, amitől teljesen leesett az állam.

Szerintem máshol hagyták volna az egészet a fenébe, de itt nem.
Képzeljétek el, hogy az első két Liceo Barcelonában teljesen magán finanszírozásból jött létre. Aki szeretett volna operába járni, az adott pénzt. Persze ezért cserében mindenkinek megvolt a saját helye.

a Liceo Barcelonában


A túrán a második állomásunk a tükörterem volt, ami szintén gyönyörű, majd mentünk tovább a nézőtér felé.

a Liceo Barcelonában


Érdekessége az épületnek, hogy aki manapság rosszabb helyre vesz jegyet, (ahonnan például esetleg nincs rálátása a színpadra) annak szereltek be kijelzőket, ahol nézni tudják/láthatják az előadást olyan jól, mintha pont szemben ülnének a színpaddal.
De ez nem minden, mert ez végre egy értelmes operaház, ahol a szövegeket mindenki elé kiteszik egy kis téglalap alakú kijelzőn, amin ráadásul ki lehet választani a nyelvet. Tehát az, ami a színpad fölött egy kijelzőn szokott futni, az itt az ember előtt van, tehát mindenki látja a sajátját.
Ez miért nem jut eszébe a többi operaháznak?
(Pl. az Erkelben miért nincs ilyen?)

A nézőtér 5 szintes, a legolcsóbb jegyek a 4. és az 5. emeleten vannak. Régen az alsó 3 szintre csak azok mehettek, akik pénzt adtak az épület felépítésére, a felső két szintre pedig bárki. Volt időszak, amikor csak álló jegyek voltak.

A Liceo története



Azt már az imént említettem, hogy a Liceo magánemberek pénzéből épült, semmilyen más támogatást nem kapva.
Igen ám, de a helyiek kétszer is összeadták a felépítéséhez szükséges pénzt.

Csak röviden:
1861-ben egy akkora tűzvész pusztította el, hogy csak a homolokzat és a bejárat maradt meg épen, illetve néhány tükör a tükörteremből, tehát teljesen újjá kellett építeni a hatalmas épületet.
Érdekes módon egy év múlva már egy hasonlóan pompás épület állt az előző helyén.
1893-ban éppen „zajlott az élet” arrafelé ezért egy anarchista bombát helyezett el az épületben, ami egy előadás során fel is robbant, megölve 20 embert és rengeteget megsebesítve.
Az általa elhelyezett másik bomba szerencsére nem robbant fel, így azt egyszer ki is állították egy közeli kiállításon.
A bombatámadás után egy évvel újra megnyitott a Liceo, ekkor száz évig rendesen működhetett, mígnem…
1994-ben éppen felújítást végeztek a belső térben, amikor egy szikra a függönyre esett, az kigyulladt, a tűz elterjedt az egész épületben, és újra leégett.
Ekkor már nem adtak újabb pénzeket a lelkes operakedvelők az épület felújítására. Sok volt ez.

De lényeg az, hogy ma már újra látogatható és ha arra jártok, érdemes megnézni, mert tényleg nagyon szép és érdekes.

A Liceo Barcelonában , makett
Ami kívülről olyan picinek látszik, vaéójában egy teljes háztömb



A Ramblán találjátok a főbejáratot, a Boquería piac mellett.
A Liceo saját weboldala minden infóval itt található.