hát, az egy putri

„Az egy putri!”

A vidékre költözés nagyon érdekes dolog, az ember olyat lát, hall és tapasztal, amit az addig megszokott közegében nem lenne szerencséje. Megpróbálom kifejteni. Néha azt érzem, jó lenne egy szociológusi diploma, hogy jobban rálássak ezekre a társadalmi kérdésekre, de mivel semmilyen tudományos alapom nincs, inkább elmesélem, ahogy látom. A szomszéd (Örülök annak, hogy szerintem semmilyen…

Részletek

Kanári kaland 8. nap – Irány Fuerteventura!

Ma az a kaland várt ránk, hogy át kellett menni Lanzarote szigetéről Fuerteventurára. A hajó biztos volt, arra megvolt a jegyünk, de a többi közlekedési dolog teljesen bizonytalan volt, mert Lanzarotén eléggé gagyi a tömegközlekedés és megbízhatatlan is. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az úthálózata viszont nagyon jól kiépített, ráadásul jó minőségű. Bejártuk a teljes szigetet…

Részletek

Mázlisták vagyunk!

Micsoda mázlisták vagyunk! Igen, azok vagyunk, csak nem tűnik föl általában. Aki ismer, az tudja, hogy napi szinten elég sok időt töltök repjegyek keresésével, utazáson agyalással, tervezéssel. Magunknak és másoknak is. Hozzá vagyok (vagyunk) szokva, hogy nekünk európai útlevéllel utazóknak a kapuk nyitva vannak, az irányok nem számítanak ha repjegyet keresünk és az sem számít…

Részletek

Az ITB Berlin 2019 is szuper volt!

Nem volt kérdés az előző évek után, hogy idén is elmegyünk a nemzetközi utazási kiállításra. Idén 182 ország jött el, és kiállítóból is több, mint 10.000 volt. Durva, nem?A látogatóból sem volt kevés, több, mint 160 000 embert vártak. Persze nem lehetne másként, hiszen ez a világon (az egyik) legnagyobb ilyen vásártér. Most 26 pavilon…

Részletek
Dubajból Abu-Dhabiba

Dubaji élménybeszámoló 2023 június – 1.

Nem így terveztük eredetileg, de végül pár napot ismét Dubajban töltöttünk. A dubaji élménybeszámoló összesen három napot ölel fel, a felkeresett helyek pedig a gyerekre lettek szabva, aki még soha nem járt ebben a városban. Mit csináltunk? Túl sok meglepetés nem volt, azokat a helyeket jártuk végig, amiket azok járnak be, akik még nem jártak…

Részletek

Piazza de Ferrari Genovában

Ha Genovában jársz, (akár hajóval) és felülsz a városnéző buszra, el fogsz menni ezen a téren is, oda és visszafelé is. A Piazza de Ferrari Genovában, közlekedés: A Piazza de Ferrari alta jár a Genova metró. Igen, van Genovának metrója, inga csak egy vonal, de van. Érdekessége, hogy Calatrava tervezte az állomásokat, így elég minimál…

Részletek
Kanári kalandok 3.

Kanári kalandok 4. Vulkánok, Lago Verde, stb.

A Kanári kalandok 4. napján sok érdekeset láttunk. 🙂 Reggel lassan indultunk. Szép komótosan megreggeliztünk a két nappal korábban vásárolt cuccokból, kicsit összepakoltuk a lakást, majd elindultunk.   Az ajtóban találkoztunk a tulajjal, aki nagy vidáman újságolta, hogy “milyen jó időt fogtuk ki mert nem fúj a szél.” Kérdeztem is, hogy ugyan meddig nem fúj,…

Részletek
A lakáskeresés bBerlinben nagyon nehéz dolog!

Kiadó lakások Berlinben – nem egyszerű a dolog

Jó lenne egy kiadó lakás Berlinben? Béke, nyugalom, türelem. Erre van szükséged, ha lakást keresel a német fővárosban. Olyan egyszerűnek tűnik magyar fejjel kiadó lakást keresni Berlinben. Én bizony soha nem gondoltam volna, hogy ha az embernek van pénze, akkor sem talál hosszú hónapokon keresztül. Pedig… (Nekünk szerencsénk volt, nem is akármilyen, de az ember…

Részletek
robotporszívó

Jó a robotporszívó?

Két teljes éve szemezek a robotporszívóval. Főleg azért mert rohadtul lusta vagyok és ezzel párhuzamosan hiú is. Ha nem lennék hiú, már réges rég lenne takarítónőnk, de ameddig cikinek érzem az itthoni kupit és a takker érkezése előtt alaposan kitakaírtanék… nos addig nincs értelme a takkernek sem,  szóval maradt a robotporszívó, ami olyan előnyökkel jár,…

Részletek
palast berlin

Palast Berlin – wow!

Évekkel ezelőtt jártunk először a Palast Berlin előadásán és az is nagyon jó volt. Az azóta eltelt időben pedig a dolgok csak jobbá váltak. Olyan előadást láttunk 2022 júniusában, amit az álmaimban sem gondoltam volna. Káprázatos, meglepő és végtelenül profi volt minden. Titokzatos előadás A Palast Berlin előadásáról nem tudni semmit. Reklámozzák mindenhol, de hiába…

Részletek

Tioman sziget 5. nap

A fenti képen az a part van, ahol ma voltunk :O Tioman sziget,  5. nap Élménydúsan kezdődött a nap! Arra ébredtünk, hogy megjöttek a majmok. 

Először a tetőnkön hancúroztak, majd a szomszédos dzsungelen át lementek a partra: Akkor látszott, hogy sokan vannak, sokkal többen, mint gondoltuk. 42 majmot számoltam meg a verandánkról, de ennél többen…

Részletek
Azori kalandok

Azori kalandok (2024) 1. rész

Elég jó időzítéssel érkeztünk megint az Azori-szigetekre mert Európa többi részén kitört a tél, vagy inkább A TÉL. Imádom ezeket a véletlen időzítéseket! 32 fokkal van melegebb pillanatnyilag, mint Budapesten. Ott tombol a mínusz sok, itt ma 17 fok lesz pluszban. Persze ez nem azt jelenti, hogy Sao Miguelen nyári meleg várt és napsütés mert pont…

Részletek