A Spree partján – térképpel

A Spree partján

A Spree folyó Berlin folyója. Ne ess kétségbe, hogy eddig nem hallottál róla. Ez egy viszonylag rövid és jelentéktelen folyó, 400 kilométeren keresztül kanyarog, ebből alig 130 a hajózható. Berlinben pont hajózható, nagy uszályok és városnéző hajók járnak rajta. (Ha van időtök, érdemes befizetni egyre.)

A Spree partján remek sétát lehet tenni. A folyó általában nincs úgy elkerítve, mint a Duna Budapesten, rengeteg a mellékcsatornája és a füves, parkos rész mellettük.
Esténként a parkok megtelnek pihenő emberekkel, horgászokkal és sétálókkal.

A fenti kép Berlin történelmi kikötőjénél készült. Ha éhes vagy, akkor a környékén van a Cana nevű étterem, remek közel-keleti fogásokkal, vagy ha olasz kajára vágynál, akkor a Dolcetto innen körülbelül 200 méter. Utóbbi az egyik kedvenc berlini helyem, csak olaszokkal dolgoznak.



Tipp:

Ha berlini módra szeretnél Berlinben lenni, akkor este fogj egy sört vagy egy üdítőt és ülj ki a partjára.


Fürdeni a belvárosban nem szabad a Spreeben mert mindenhol hajók járnak, de elvileg hamarosan megnyílik egy Fluss Bad nevű hely, ahol majd lehet fürdőzni.

Aki nem ismeri a folyót, abban fel szokott merülni a kérdés, hogy lehet-e bele fejest ugrani, de ezt gyorsan felejtsd el mert a Spree mindössze derékig ér. Meglepődnél, milyen sekély de ha szemfüles vagy, akkor majd is látod az alját. Ne ugorj bele, bármilyen kecsetető is a hűs víz látványa.

A fenti térképet követve egy 6 kilométeres sétát tehetsz végig a Spree partján, közben megismerheted a várost egy másik arcáról is.

Ez a séta a Bellevue  palotától indul és egészen a Jannowitzbrücke S-bahn megállóig tart. Ha tovább szeretnél sétálni, arra is van lehetőség, a teljes szakasza a túrnak Berlinben 60 kilométer és egészen a Müggelsee-ig tart. Utóbbi az a hatalmas tó, amit a repülőről láttál leszállás előtt. A tavat körbe is lehet sétálni, de erről majd egy másik posztban fogok írni.

A séta érinti a Tiergartent, ami egy hatalmas park Berlin szívében.
Majd elhalad a Világkultúra háza mellett (németül Haus der Kulturen der Welt), a Reichstag épülete mellett, majd a Monbijou parknál és a múzeumszigetnél, majd megy tovább a történelmi kikötő felé.

Tipp: a Reichstag épületét meg lehet nézni belülről is, ingyenes a látogatás de előzetes regisztrációhoz kötik. Mi több, még egy plenáris ülésre is beülhetsz, de ennek külön feltételei vannak, például hogy tilos megzavarni.

Néhány ízelítő abból, amit a Spree partján láthatsz