Antiguai kaland

Mióta szeretnék a világ ezen távoli szegletére eljutni? Ha jól számolom körülbelül 25 éve. Még az első rendes fizetésemből vettem egy gyönyörű könyvet ami Amerikáról szólt. Minden orsazágról volt benne sok oldal és rengeteg kép, így ez a parányi szigetország sem maradhatott ki. Antigua és Barbuda néven szerepel egyébként a világtörténelemben, de inkább a földrajzi…

Részletek

A barbadosi epizód

Előre szólok, hogy nagyon be vagyok ájulva a helytől. Gyönyörű! A dolog ott kezdődött, hogy még hetekkel, hónapokkal ezelőtt kinéztem magamnak egy túrát, de nem foglaltam le egészen az indulásig, hagytam érlelődni a dolgot.A Viatoron foglaltuk, és ezzel a túrával is nagyon meg vagyok elégedve, csupa jó élmény kötődik hozzá. A Viator úgy működik, hogy…

Részletek

Guadeloupei élménybeszámoló 2. rész

Miután hajnalban felébredtünk a szúnyogokra, a csillagokat csodáltuk a teraszunról utána pedig a napkeltét a dzsungel felől. Lassan összeszedelőzködtünk mert még a „nagy” forgalom előtt el akartunk indulni. Persze előtte elfogyasztottuk az előző nap a diszkont boltban vásárolt teljesen értelmetlen csemegék egy részét reggelire (japán mindenízű keksz és pisztácia). Onnan tudtuk, hogy végképp reggel lett,…

Részletek

A guadeloupei epizód 1

Szögezzük le, hogy Guadeloupe a világ egyik legszebb és legösszezettebb szigete.Zöld. Vulkanikus. Buja és párás, másrészről pedig hófehér homokos is tud lenni.Hihetetlen egy hely!Guadeloupei élménybeszámolónk első részét olvashatjátok itt: A hajóból igyekeztünk korán kiszállni, hogy megelőzzük a torlódást, de ez nem annyira jött össze mivel épp esküvői fotózás zajlott a hajón. A jó fotókhoz az…

Részletek
a Rambla Barcelonában, Barcelona látnivalói

A Kolumbusz szobor Barcelonában

Bárhogyan érkezel Barcelonába, egész biztos, hogy látni fogod ezt a híres szobrot a Rambla végén. A Kolumbusz-szobor Barcelonában a város egyik jelképe.  Azt viszont kevesen tudják, hogy ez egy olyan különleges szobor, amibe bele is lehet menni, mi több, majdnem a tetejéről ki is lehet nézni.  Csak a Ramblán kell végigsétálnod, átmenni a pici kerek…

Részletek
facebook nélkül

Az élet Facebook nélkül

Update: Az alábbi posztot lassan egy éve írtam. Azóta a helyzet csak fokozódott. Elolvasok egy nagy rakat könyvet, szerintem heti minimum kettőt, ügyelve arra, hogy mindenféle témában olvassak: pszichológiától a tőzsdéig, mindenfélén átrágom magam. A Facebookról 3 éve kezdtem „lejönni”, és mára kijelenthetem, hogy életem egyik legjobb döntése volt. Nem volt egyszerű végrehajtani mert tényleg…

Részletek

A magyar, ha elindul (hajózni)

Erre az írásra fokozottan érvényes, hogy akinek nem inge, ne vegye magára. Hirtelen durva élményeim vannak itt a hajón és le kell szögeznem, hogy nem minden magyar ilyen. De vannak ilyenek is. Sorolom az észrevételeimet. 1: A magyar ZABÁL. És miután betegre ette magát -már az asztalnál jajdolkik-, még akkor is hetvenedszerre újra szed mert…

Részletek
Milánó látnivalói

Milánó látnivalói – TOP 12 látnivaló Milánóban térképpel

Milánó az egyik legkönnyebben és legegyszerűbben elérhető olasz város. Mik Milánó látnivalói? Milánói Dóm  Galleria Vittorio Emanuele II A Sforza-vár (Castello Sforzesco)  A Milánói Scala (Teatro alla Scala)  A Brera képtár Parco Sempione – egy szép városi park Igyál egy Aperol Spritzet!  San Siro Stadion Az Utolsó Vacsora – Santa Maria delle Grazie templom Remek…

Részletek

2000 euró egyetlen éjszakáért?!

Ha hajóutat foglalsz, figyelj arra, hogy a kiindulási kikötő egyszerűen, könnyen megközelíthető legyen és ne legyen irreálisan drága vagy macerás az odajutás, különben lesz egy kis extra „torna” a hajón. Mi történt? Az történt, hogy az egyik hajós utunk indulási állomása egy tőlünk csak elég nehezen megközelíthető helyen volt. A foglaláskor úgy voltam vele, hogy…

Részletek

Amikor lenyúlják a kártyánkat és költenek vele 800+ eurót

Nem friss a sztori, viszont emlékezetes. Tavaly Koppenhágában jártunk munka miatt, viszont mivel épp egy halatmas rendezvény volt a városban, lényegben nem volt szabad szállás. Ami volt, az meg a nagyon-nagyon drága kategóriából került ki. Egyetlen megoldásnak az tűnt, hogy egy háromcsillagos, egyébként nevét illetően eleganciát sugalló szállodában szállunk meg néhány napra meglehetősen drágán. Nem…

Részletek