Mostanában olvastam és hallgattam

Rengeteget dolgoztam mostanában és úgy gondoltam pár hónappal ezelőtt, hogy nincs időm a Voiz-ot hallhatni. Ha nem ismernéd, akkor a Voiz egy magyar, hangoskönyves applikáció, ahol rengeteg könyv van, ráadásul egyik jobb, mint a másik és folyamatosan töltenek fel újabbakat. Pont ez is volt a bajom vele mert engem frusztrál, hogy olyan sok jó könyv van, amit nem tudok meghallgatni. Csak próbáltam észben tartani, hogy „majd ezt is meg azt is meghallgatom” aztán nem jött össze. Mostanában rengeteget dolgozom és nagyon ritka az az időszak, amikor csak kreatívkodok (ez is a munkám része) és tudok magyarul hangoskönyvet hallgatni. Mert azt meg felejtsük el, hogy miközben valaki az egyik nyelven ír, a másik nyelven hallgat valamit és oda is figyel valamire. Nem, háttérnek túl jók kezek a könyvek. Szóval legnagyobb szívfájdalmamra le kellett mondanom mert pár hónapig teljesen fölöslegesen fizettem érte, ha sem erőm, sem időm nem volt arra, hogy hangoskoönyvet hallgassak. Közben volt egy köröm Szendrei Ádámnál, a Tudástár klubban mert azért a szellemi táplálék igenis szükséges, de a könyvösszefoglalós tananyagok nem voltak számomra olyan kimerítők, mint egy könyv. Mármint nem volt olyan részletes és általában az volt a vége, hogy arra gondoltam, ezt a könyvet is meg kell majd venni, el kellene majd olvasni. Szóval újra, ismét Voiz.

Szerintem a Voiz a mai rohanó világunkban nélkülözhetetlen, mert a könyvhöz le kell ülni, csak azzal lehet foglalkozni (olvasás közben nem fogsz takarítani vagy tésztát gyúrni) míg a hangoskönyv hallgatása közben lehet takarítani is és még jó is, hogy az ember figyelmét eltekeri valamerre másfelé.
Na, nem dumálok itt, térjünk a lényegre, de kiemelem, hogy ez itt határozottan nem könyvkritika hanem magamnak íródik, hogy ha sok év múlva nem emlékszem már arra, hogy tetszett-e a könyv és elolvassam-e újra, akkor legyen hova fordulnom. A többi olvasós posztok itt vannak.

A zsoldos

Valamiért eddig az összes katonás, börtönös, zsiványos, bűnözős könyvet meghallgattam a Voizon. A zsoldos is pont annyira tetszett, mint a többi. Letehetetlen volt mert megint egy olyan életbe kalauzolt el, amiről halvány lila gőzöm sincs és szerintem hasznosak az ilyen tapasztalatok. Szerettem.

Négy fal között

Ezért a könyvért jöttem vissza a Voiz-ra. Rémlett, hogy a sráccal láttam valami riportot valamelyik Youtube csatornán (tévét nem nézek) és … tengermély tiszteletem neki! Olyan bölcsesség sugárzik belőle, hogy hálás vagyok azért, hogy ez a könyv megjelent és elolvashattam. Köszönöm! Határozottan újra elolvasós.

Náci milliárdosok

Nagyon érdekes könyv de nem olyan, mint a Dinasztiák, hanem egy hosszú-hosszú történetbe van ágyazva a kör bemutatása, hogy melyik milliárdos hogyan élt, miért adott, hogyan adott, kit szeretett és mi volt a véleménye Hitlerről. Nem mondom, hogy könnyű olvasmány, mert attól nagyon távol áll, de több nap alatt megemészthető.
Az egészből az a legszomorúbb, hogy néhol erősen hajaz a történet a mai magyar valóságra. 🙁 Érdekes éveket él mostanában az ország.
Csak akkor hallatnám meg újra, ha valami történetre, valamelyik szereplőre újra kíváncsi lennék.

Rework – profit újratöltve

Nem is tudom hányadszorra hallgatom meg a könyvet és egészen biztos vagyok abban, hogy nem utoljára. Annyira távol áll a mai nagyságot, népes követőtábort, az állandó növekedést idealizáló trenddel, hogy amikor évekkel ezelőtt először hallottam, már akkor tudtam, hogy igen, ez kell nekem! Azóta is igyekszem magam távol tartani a kellemetlen mennyiségű munkától (Igen, van az a helyzet, amikor tegnapra kell valami és akkor nincs megállás). Szóval kijelenthetem, hogy ez az a könyv, ami a legnagyobb hatással volt az életemre eddig. Köszönet érte és azért kifejezetten, hogy rövid, nincsenek benne fölösleges körök és mondatok. Ezer hála!

Térváltók

Ha valakiről elmondható, hogy térváltó, akkor az én vagyok, tehát nagy reményekkel kezdtem el a könyvet és haladtam is benne, mindig vártam, hogy majd a lényegre tér. De nem tért. Vesztegeti az ember idejét. Nekem nem tetszett és csak elveszítettem az életemből vele 3-4 olyan órát, amit másra is fordíthattam volna.
Gondolat: az elvesztegetett időt soha, senki nem tudja visszaszerezni.

Gondold újra!

Ez a könyv olyan jó és olyan érdekes, hasznos, hogy újra meg fogom hallgatni. Máshogy nem lehet. Rengeteg hasznos dolog van benne. Nem írok többet, olvassátok el, hallgassátok meg!

Ismeretlen érzelmek

Nincs olyan ember a világon, akinek a gyerekkora tökéletes lett volna. A könyv nem könnyű olvasmány, azt leszögezem. Gyászoló szülő, depressziós, aki saját maga is érzelmi elhanyagolásban nőtt föl? Mindenkinek hasznos könyv.

Békés szív, harcos szellem

Dan Millman összes könyvét olvastam vagy hallgattam, ez sem maradhatott ki. Nem volt annyira jó, mint az előzőek, de a szerzőnek is meg kell valamiből élnie.

Sharma – …?

Az olvasómban találtam egy olvasatlan Sharma könyvet. 🤩 Annyira szeretem olvasni a gondolatait, hogy igyekszem lassan haladni vele. Szerencsére kevés de hosszú fejezetek vannak benne. Szerencsére az Amazonon külföldiül rengeteg könyve van, biztos lesznek még ilyen meglepetések ott. 🙂

Ezt hallgattam vagy olvastam mostanában. A következő hetekben remélem kertészkedés közben több időm lesz olvasni vagy hallatni valamit, de ezekről majd szépen sorjában beszámolok.