A sivatag érdekes hely és soha nem hagynám ki a lehetőséget, hogy egy kis időt eltöltsek benne. Amikor legutoljára Dubajban voltunk, akkor megint beneveztünk egy sivatagi kalandra, ezúttal „azért” mert a gyerek még nem járt benne.
Gondosan kiválasztottunk egy társaságot, majd az adott napon a szálloda elé begördült egy hatalmas jármű.
Mindig meglep, mekkora járművek cirkulálnak arrafelé. Hihetetlen. Persze a dűnék megmászásához kell is az erő.
A sofőrünk egy Faraq nevű emberke volt, aki a gyerek nagy sajnálatára imádott a dűnéken száguldozni. Hozzáteszem, hogy ilyen hosszú ideig nem szoktunk rallyzni, általában egy 10-20 perc alatt lezavarjuk a dolgot. De most nem. Szerintem majdnem egy órán át tartott a dolog, a sofőr izgatottan kurjongatott a dűnéken, és látszott rajta, hogy imádja, minden létező dűnére felment minden irányból, faroltunk jobbra és balra, csúsztunk a dűne oldalán erra majd arra, álltunk majdnem függőlegesen minden irányból is. Egyszóval ez a rész tízpontos volt, már ha minden résztvevő élvezte volna a sivatagi száguldozást.
Ezúttal a tevés kaland rövidre sikerült. A gyerek még nem tevegelt, így neki ez „kötelező” program volt, meg is kapta a kis körét a hajcsártól, magányosan egy tevén.
Sajnos elég későn értünk a tevékhez most vagy a nap ment le korábban, nem tudom, de a tevegelés hosszabb szokott lenni.
Tavaly Abu-Dhabiban teveitatás és tevetelep is volt a programban, az jobban tetszett nekem. Ritka az, amikor a hatalmas állatokhoz ilyen közel mehet az ember és még azt is hallhatja, ahogy a teve torkán lecsúszik a víz és ahogy szürcsöl. Tudtad, hogy a teve nagyon hangosan szürcsöl?
Persze a fotók elkészültek, megörökítettük, ahogy a tevén ül, leszáll, felszáll, majd mentünk a hastáncos showt megnézni.
A kaja valami jó indiai volt, kiegészítve hummusszal és egyéb arab édességekkel, de amúgy egy kitűnő indiai vacsit kaptunk, ami nem volt ellenünkre.
A szokásos dolgok voltak még a sivatagi táborban: henna festés, arab ruha próbálás és fotózkodás, lehetett négykerekű masinákkal magányosan menni erre-arra, lecsúszni a dűnéken és még sorolhatnám.
A sivatagban a legszuperebb dolog a csönd. Az a fajta csönd, amikor hiába hegyezed a füled, nem hallasz semmilyen zajt, neszt, ehhez pedig a legjobb társ a vízipipa.
Összességében elég sok időt töltöttünk most is a dűnék között, a kis sivatagi kaland megint emlékezetes volt és még mindig csak azt tudom, hogy ha legközelebb lehetőségem van a sivatagban tölteni egy kis időt, ki fogom használni.
A fenti kép nem valami gép által elegyengetett izét ábrázol, hanem a sivatagban a homokot a lábam előtt. Szerintem szenzációs!
