2022. január 16, amikor a sivatagban jártunk
Délelőtt próbáltam az egyik Costás alkalmazottat elérni mert a következő napon mindenképp szerettem volna kimenni a tengerpartra de nem tudtuk kinyomozni sehol sem, hogy ütközne-e a következő napi fix programunkkal.
Sikertelenül próbálkoztam, ráadásul esélytelen lett volna bármit elintézni ugyanis személyes ügyintézés nincs a covid miatt, másrészt meg csak akkor lehető őket elérni telefonon, amikor mi a sivatagban vagyunk. Szóval letettünk a dologról.
Oké, az is kellett hozzá, hogy az amúgy zárva lévő kirándulós iroda előtt szobrozzak vagy negyed órát a soromban, mire közölje velem az amúgy nem szolgálatban lévő alkalmazott, hogy hívjam őket, amikor nem tudom őket hívni. Felhívtam a figyelmét arra, hogy “hahó, egy alap infóra lenne szükségem” de leszarta. Még annyira sem nyilvánosak a dolgok, hogy odaírják, hogy két túra kombinálható-e. Mindegy. Így aztán hiába akar az ember pénzt költeni náluk, ha nem engedik.
Az idő nem volt ideális mert elég rendszeresen esett pár csepp eső, de úgy voltam vele, hogy majd elmúlik és “áh, a sivatagban sosem esik az eső”.
Aham, persze…
A kirándulásunk ebéd után kezdődött, szemerkélt az eső de mindig csak egy-két percig.
Az út jó sokáig tartott, 110 km-re van a kikötőtől az a hely, ahol az élmények vártak ránk, a sofőrünk pedig úgy vezetett, mintha az lenne a cél, hogy minél többször legyen szabályszegő, erőszakos, gyorshajtó az úton. Nagyon komoly ám, amikor egy két méternél is magasabb hatalmas járművel suhan az ember egy kétszer nyolc (!)sávos pályán.
Van itt pénz! Az autók többsége fehér, amin nem csodálkozom meg azon sem, hogy az európai autóknál egy számmal nagyobb minden autó. Lehet, hogy ugyanaz a márka, de valami brutál arab piacra szánt modellekkel flangálnak itt az emberek. Olyan, mintha fel lennének pumpálva egy számmal nagyobbra. És roppant erőszakosak az utakon.
Ha jól vettem ki, akkor itt is számít az, hogy kinek nagyobb az autója mert annak van elsőbbsége, de az is tény, hogy a sofőrünknek a kettős záróvonal azt jelentette, hogy ja, ott kell menni huzamosabb ideig. Kifejezetten jól vezetett a faszi, de egy német közlekedési rendőr percenként fújta volna a sípját.
A helyi hatóság teleszórta az utat sávjelező kellemetlen, durva hangot kiadó bubókkal, de ez nem javított a helyzeten, ugyanis vagy 20 kilométeren keresztül ezeken a puklikon haladtunk, de nem csak mi, mindenki. Szóval általános a szabálytalankodás és a roppant erőszakosság az utakon.
Egyben odaértünk a célállomásunkra, ahol a brazil néni és a lánya kiszálltak mert nem merték megkockáztatni a dűnerallyt. Jó döntés volt mert annak, aki nem egészen ép fizikailag, annak valóban baja lehet.
Kis érdekesség, hogy a sofőrünk mielőtt elindultunk volna, kikapcsolta a biztonsági övét. 😀 Hogy ez mire jó, azt nem tudom mert így utólag is voltak szó szerint meredek helyek meg olyanok is, ahol csúsztunk oldalra. De ne szaladjunk ennyire előre a történetben.
A sivatagban
A nagy futam előtt még meglátogattuk a tevefarmot, ahol a tevék épp ettek és ittak. Hogy mit ettek, azt nem láttuk, de azt igen, hogy vizet ittak. Sokat. Nem tudtam, hogy a teve szürcsölve iszik és aztán a hosszú nyakában a víz csak bugyborékol felfelé vagy lefelé, attól függően, éppen hogy tartja a nyakát. Érdekes élmény volt és valahogy közelebb kerültem ezekhez a hatalmas állatokhoz.
A sivatagban a tevék nem nagyon foglalkoztak velünk, sokkal fontosabb volt számukra, hogy elegendő vizet és kaját vegyenek magukhoz.
Körülbelül fél óráig bámultuk a tevéket, közben a sofőrünk leeresztett egy csomó levegőt a hatalmas autónk kerekéből.
A sivatagban változatlanul jó lenni, ráadásul gyönyörű is. Szerintem egyáltalán nem unalmas.
Visszaszálltunk az autóba és indultunk a sivatagi ámokfutásra. Ha nem voltál még ilyenen, mindenképp érdemes kipróbálni de csak tényleg akkor, ha a gerinced, nyakad rendben van, különben több darabban szállsz ki az autóból. Vagy inkább szednek ki.
A sofőrünk amellett, hogy egy ámokfutó volt a városban, a sivatagban végre megcsillogtathatta a kifejezetten jó képességeit. Persze ha mi is naponta többször vinnénk turistákat a sivatagba ilyen mókára, mi is így brillíroznánk a függőlegesen lefelé csúszó, majd oldalra billenő autónkban, az tuti.
Mindenesetre élmény volt az egész és csatlakozott a felejthetetlen élmények sorába. Jó értelemben.
Nekem ez volt a második ilyen autós sivatagi kalandom, de mindkettő emlékezetes és legközelebb sem hagynám ki a dolgot. Itt például sárga volt a homok, a másik sivatagban pedig vöröses. Itt kisebbek voltak a dűnék, ott sokkal magasabbak és ezek után tényleg kíváncsi vagyok arra, hogy máshol milyen a sivatag. A Góbi milyen?
A következő kipróbálandó a tevegelés volt. Nekem volt már egy ilyen élményem lassan 20 évvel ezelőttről, ami elég emlékezetesre sikerült. Itt olvashatsz róla.
Ez a tevés kaland sokkal rövidebb volt, éppen csak egy pici kört mentek a tevék a vállalkozó szellemű turistával de egész biztos, hogy ez is emlékezetes annak, aki felült rá.
A „beduin tábor” jól ki volt találva. Volt itt minden, ami a turistát szórakoztatta, minden a „beduin” témakör, elképzelés mentén működött és valóban minden volt itt, amit ki tudtak találni.
A tevéken és a tevegelésen kívül volt még henna festés, beöltözés „arabnak”, volt madár, egy hosszú sátorban vacsora, tea, kávé, üdítők, minden, majd napnyugta után… apropó napnyugta: aki akarta, egy dűne tetejéről nézhette végig majd napnyugta után jött egy hastánc bemutató, vízipipázás, tábortűz, a csillagok csodálása a sivatagban és a csönd élvezete.
Nem tudom, mit lehetett volna még kitalálni mert így ahogy volt, teljes volt ez a nap és az utolsó centig megérte az árát. (Mi ezzel a társasággal voltunk.)
A legcsodálatosabb dolog számomra nem az épített és megrendezett dolgok voltak, hanem a sivatag csöndje és békéje. Annál nagyobb csöndet az ember nem szokott hallani vagy érzékelni ugyanis a sivatagban már nem szoktak még a madarak sem csiripelni. Hihetetlenül békés a sivatag!
A sivatagból már jóval napnyugta után jöttünk el és engem az a (nem annyira szabályos) megtiszteltetés ért, hogy ülhettem a kocsi anyósülésére.
Így telt a napunk a sivatagban. 🙂
Szeretem a hatalmas autókat de ilyen erőgépben még nem ültem és nagyon örültem annak, hogy a sofőr száguldott és csak pislogva figyeltem, hogy a 120-as táblánál a legnagyobb nyugalommal siklunk tovább 180-nal és még minket is előznek akiknek nyilván elromlott a sebességmérőjük.
Amikor visszaértünk a hajóra, úgy szakadt az eső, hogy szarrá áztunk 20 méteren is.
Amúgy azt mondta a sofőr, hogy elég rendszeresen szokott a sivatagban esi az eső a városban meg mesterséges esőt szoktak csinálni. Jah kérem, ezek a gazdag országok…
