Békés napok koronás időkben Görögországban

Merthogy nagyon békés napok voltak ezek Szaloniki mellett! Az érkezésünket itt olvashatod el.  Rendszerint bőven napkelte előtt ébredtem. Ez nem nagy művészet, mert fél 8 után kelt a nap, viszont így végignézhettem a nagy reggeli színdarabot.Persze mire felkelt a nap, már megreggeliztünk általában. Milyen volt a reggeli? Mondanám, hogy szar, de nem vagyok mérvadó. Volt…

Részletek

Az érkezés napja

Aki azt gondolja, hogy ilyenkor kevesebben vannak a repülőkön, az rettentően téved. Tegnap a Berlin – Szaloniki járat majdnem tele volt.Ráadásul volt pár gyanúsan köhögő és prüszkölő utas is. Miért nem tud ilyenkor maradni a seggén az, aki beteg? Oké, lehet, hogy nem koronás, de basszus…A gép többi 179 utasa meg gyilkos tekintettel figyelte minden…

Részletek
irány Görögország

Irány Görögország!

Teljesen kiszámíthatatlan a helyzet az egész világon, ráadásul egyik napról a másikra hoznak fontos döntéseket, amikhez alkalmazkodni kell. De majd egyszer ennek is vége lesz.  Bár a múltkor megírtam, hogy 2020-ban hova utaztunk, lezártam az évet, de aztán mégsem úgy lett. Legalábbis elvileg. Majd kiderül, ha odaérünk ahova tartunk 🙂 Irány Görögország! Berlinben teljesen máshogy…

Részletek
szeptember

Mit olvastam 2020 szeptemberében?

Ne felejtsük el, hogy ez a lista főleg magamnak íródik, hogy lássam, mennyit olvasok és nem utolsó sorban hogy évek múlva is vissza tudjak emlékezni arra, hogy egy könyvet egyrészt már olvastam, másrészt pedig hogy mennyire tetszett. Ha az ember havonta elolvas 5-10(-15) könyvet, tökre nem biztos, hogy öt év múlva is pöpecül emlékezni fog…

Részletek
augusztusban olvastam

Mit olvastam augusztusban? (2020 augusztusában)

Augusztusban voltunk nyaralni a Kanári-szigeteken, ráadásul nagyon jó új szokást vezettem be az életembe: reggelente elmegyek sétálni (ha olyan az idő) és hétvégén, mivel már nem járunk ki a Britzer Gartenbe, egy hosszabb sétát szoktam tenni a környéken és nem annyira a környéken, így viszont rengeteg időm lett a Voiz hangoskönyves appot hallgatni meg olvasni…

Részletek

A kanári kaland összefoglalása

Három szigeten jártunk. Lanzarotén, La Graciosán és Fuerteventurán. Egyik sziget szebb, mint a másik, és legnagyobb meglepetésemre nem volt igaz az, ami miatt eddig nem jöttünk a Kanári-szigetekre. Merthogy nem volt meleg. Sőt, általában hidegebb volt, mint az innen 5000 km távolságra lévő Berlinben. És nem 1-2 fokkal, hanem 10-15 fokkal. Minden szigeten esténként hűvös…

Részletek
kanári kalandok

Kanári kalandok 9. – A fuerteventurai epizód

Ez egy összefoglaló poszt lesz arról, hogy mégis mi a fenét csináltunk egy hétig Fuertevenurán. (A Kanári kalandok 9. előző részeit itt találod.) Röviden összefoglalva: semmit nem csináltunk. Picit hosszabban: jártunk pár helyen, de mégis a pihenésé volt a főszerep és ez nagyon jó volt így. Kell, hogy az ember lelassuljon néha. Délutánonként, ha szükségét…

Részletek

Kanári kaland 8. nap – Irány Fuerteventura!

Ma az a kaland várt ránk, hogy át kellett menni Lanzarote szigetéről Fuerteventurára. A hajó biztos volt, arra megvolt a jegyünk, de a többi közlekedési dolog teljesen bizonytalan volt, mert Lanzarotén eléggé gagyi a tömegközlekedés és megbízhatatlan is. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az úthálózata viszont nagyon jól kiépített, ráadásul jó minőségű. Bejártuk a teljes szigetet…

Részletek

Kanári kalandok 7. napja

Hétfői nap, még mindig Lanzarote szigetén vagyunk. Lanzarote szép, mi meg szerintem öregszünk merthogy mára is heverészést terveztünk a tengerparton.Mivel dél körül már úgy süt a nap, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja, jó korán reggel fakeltünk (nem a berlini 4:45-kor, nyugi) összeszedtük magunkat, majd bementünk Tías belvárosában lévő HiperDino nevű boltba, hogy beszerezzünk…

Részletek

Kanári kalandok 6. napja.

Még mindig Lanzarote szépséges szigetén vagyunk, és a Kanári kalandok 6. napján nem sok dolog történt.  Lenne még mit nézni, de minden megközelíthetetlen az alaposan lecsökkentett, egyszerre beengedhető (bent lévő) látogatószám miatt. A mai napra pihenőnapot szántunk. A reggelt a péknél kezdtük és vasárnap lévén elég sokat kellett sorakozni a bejutáshoz. (Maximum 4 fő lehet…

Részletek