szeptember

Mit olvastam 2020 szeptemberében?

Ne felejtsük el, hogy ez a lista főleg magamnak íródik, hogy lássam, mennyit olvasok és nem utolsó sorban hogy évek múlva is vissza tudjak emlékezni arra, hogy egy könyvet egyrészt már olvastam, másrészt pedig hogy mennyire tetszett. Ha az ember havonta elolvas 5-10(-15) könyvet, tökre nem biztos, hogy öt év múlva is pöpecül emlékezni fog…

Részletek
augusztusban olvastam

Mit olvastam augusztusban? (2020 augusztusában)

Augusztusban voltunk nyaralni a Kanári-szigeteken, ráadásul nagyon jó új szokást vezettem be az életembe: reggelente elmegyek sétálni (ha olyan az idő) és hétvégén, mivel már nem járunk ki a Britzer Gartenbe, egy hosszabb sétát szoktam tenni a környéken és nem annyira a környéken, így viszont rengeteg időm lett a Voiz hangoskönyves appot hallgatni meg olvasni…

Részletek

A kanári kaland összefoglalása

Három szigeten jártunk. Lanzarotén, La Graciosán és Fuerteventurán. Egyik sziget szebb, mint a másik, és legnagyobb meglepetésemre nem volt igaz az, ami miatt eddig nem jöttünk a Kanári-szigetekre. Merthogy nem volt meleg. Sőt, általában hidegebb volt, mint az innen 5000 km távolságra lévő Berlinben. És nem 1-2 fokkal, hanem 10-15 fokkal. Minden szigeten esténként hűvös…

Részletek
kanári kalandok

Kanári kalandok 9. – A fuerteventurai epizód

Ez egy összefoglaló poszt lesz arról, hogy mégis mi a fenét csináltunk egy hétig Fuertevenurán. (A Kanári kalandok 9. előző részeit itt találod.) Röviden összefoglalva: semmit nem csináltunk. Picit hosszabban: jártunk pár helyen, de mégis a pihenésé volt a főszerep és ez nagyon jó volt így. Kell, hogy az ember lelassuljon néha. Délutánonként, ha szükségét…

Részletek

Kanári kaland 8. nap – Irány Fuerteventura!

Ma az a kaland várt ránk, hogy át kellett menni Lanzarote szigetéről Fuerteventurára. A hajó biztos volt, arra megvolt a jegyünk, de a többi közlekedési dolog teljesen bizonytalan volt, mert Lanzarotén eléggé gagyi a tömegközlekedés és megbízhatatlan is. Valószínűleg ennek köszönhető, hogy az úthálózata viszont nagyon jól kiépített, ráadásul jó minőségű. Bejártuk a teljes szigetet…

Részletek

Kanári kalandok 7. napja

Hétfői nap, még mindig Lanzarote szigetén vagyunk. Lanzarote szép, mi meg szerintem öregszünk merthogy mára is heverészést terveztünk a tengerparton.Mivel dél körül már úgy süt a nap, hogy ember legyen a talpán, aki kibírja, jó korán reggel fakeltünk (nem a berlini 4:45-kor, nyugi) összeszedtük magunkat, majd bementünk Tías belvárosában lévő HiperDino nevű boltba, hogy beszerezzünk…

Részletek

Kanári kalandok 6. napja.

Még mindig Lanzarote szépséges szigetén vagyunk, és a Kanári kalandok 6. napján nem sok dolog történt.  Lenne még mit nézni, de minden megközelíthetetlen az alaposan lecsökkentett, egyszerre beengedhető (bent lévő) látogatószám miatt. A mai napra pihenőnapot szántunk. A reggelt a péknél kezdtük és vasárnap lévén elég sokat kellett sorakozni a bejutáshoz. (Maximum 4 fő lehet…

Részletek
Kanári kalandok 3.

Kanári kalandok 4. Vulkánok, Lago Verde, stb.

A Kanári kalandok 4. napján sok érdekeset láttunk. 🙂 Reggel lassan indultunk. Szép komótosan megreggeliztünk a két nappal korábban vásárolt cuccokból, kicsit összepakoltuk a lakást, majd elindultunk.   Az ajtóban találkoztunk a tulajjal, aki nagy vidáman újságolta, hogy “milyen jó időt fogtuk ki mert nem fúj a szél.” Kérdeztem is, hogy ugyan meddig nem fúj,…

Részletek

Kanári Kalandok 3. – A pihenőnap

Miután az előző napokban kitekeregtük magunkat a szigeten, úgy döntöttünk, ma pihenőnapot tartunk. Persze ez nem abból állt, hogy az apartmanban aludtunk, hanem először elmentünk Tías belvárosában lévő pékhez és ott megreggeliztünk. Aztán lementünk az alattunk lévő tengerpartra. Puerto del Carmen a neve, ami reggel 9 körül igen nyugis képet mutatott. A napnak az a…

Részletek

Kanári Kalandok 2. – Mirador Del Río és La Graciosa szigete

Micsoda nap volt ez és de érdekeseket láttunk! Reggel elég fáradtan ébredtem mert nem aludtam jól, de gyorsan megreggeliztünk az előző este vásárolt dolgokból majd elindultunk a Mirador del Río nevű helyről megcsodálni a kilátást.Ez nincs annyira közel Tíashoz, valami 30-40 km távolságra van, de ez  itt rengetegnek számít, a sziget legészakibb csücskére kellett elmenni….

Részletek