Ez a második téli kísérletünk arra, hogy elmenjünk a Rostockhoz tartozó Warnemünde kilomérteken át húzódó homoksávját megnézni -és persze a Balti-tengert- télen. Warnemünde télen is szuper hely, olyannyira, hogy még mindig egy olyan része ennek az országnak ahova nagyon szívesen költöznék, hiába a zordabb klíma. Vagy talán pont azért.
Warnemünde partja pont olyan, mint máshol a tengerprtok. Mármint nem a pálmafásra gondolok, hanem a homokos – dűnés – szélfútta partokra. Warnemünde télen maga a Paradicsom, végre nincs sok ember, végre csak a természet és mi. Kell ennél több?
Az előző téli látogatásunk nem jött össze mert elbénáztuk az időt és nem indultunk el idejében. Kellemetlen eset volt, de tanultunk belőle. (Mert ilyenkor vagy nekiállunk és morgunk meg bosszankodunk, vagy tanulunk belőle és úgy döntünk, legközelebb jobban résen leszünk.)
Busszal mentünk mert kocsival az 500 kilométer nem az a „leugrunk” távolságban van, meg különben is, vezessen más, főleg annyiért, amennyiért a Flixbus odavitt minket.
Odefelé még voltak a buszon, visszafelé meg talán tíz ember ha volt, így aztán tényleg nem volt olyan macerás és kényelmetlen az utazás.
Warnemünde strand megállónál van egy halas bódé, amit már az egyik előző kirándulásunkkor felfedeztünk. Most is ettünk egy Bismarck nevű szendvát, és megint nagyon finom volt, de most még azzal is bővült a dolog, hogy vettünk füstölt halat. Nem akármilyen füstölt hal ez: ott füstölik frissen a stand mellett egy nagy fekete halfüstölőben.
A tengerparton most elég kevesen voltak, de mondjuk az időjárás sem volt olyan fú de kellemes, 6 fok volt, enyhe széllel párosulva. Csak egy fiatal pár piknikezett a homokban, ők viszont igazi fonott piknikes kosárban hozták az elemózsiát. Irigylésre méltó, gondoltam. (Nem jutott volna eszembe így készülni, meg a fonott kosár is elég nagy volt. Olyan filmbe illő.)
Rablás!
A parton történt egy igen emlékezetes dolog.
A férjem elővett egy szendvicset, amit egy lesből támadó sirály kiragadott a kezéből, de úgy hogy vagy 40 másik sirály is azonnal ott volt. Szerintem ez egyfajta rablóbanda lehet, egész biztosan tudták, kinek van meg a technikája ahhoz, hogy egy ilyen műveletet végrehajtson lesből támadva a semmiből és csak őt figyelték.
Aztán meg olyan történt, amit végképp nem gondoltunk volna. (Lopós sirályos sztorink van már.)
Sétáltunk tovább a parton és pont ott volt mellettünk egy sirálypár. Olyan cukinak tűntek, egymást etették- gondoltam én-, aztán kiderült, hogy másról van szó:
A nagyobbik sirály volt az, amelyik ellopta a szendvicsünket, amit a lány sirálynak akart adni. A lány sirály -gondolom én, de nem vagyok szakértője a témának- körülbelül egy percig csalogatta elő a nagyobbik sirály torkából az élelmet, majd egyszer csak előjött a mi fél szendvicsünk. (Lásd fönti kép.)
Nem tudom, hogy tudta egészben lenyelni olyan gyorsan. Vagy a sirályok torka ennyire tud tágulni? Nem is értem.
Heverésztünk a homokban egy kicsit, de nyáron nyilván jobb lett volna, aztán mentünk tovább. Sétáltunk egy kicsit, utána visszajöttünk a busszal.
Hát, ilyen volt Warnemünde télen.
