Milánói pék Berlinben

olasz pék Berlinben

Teljesen Olaszország hiányom van, elismerem. Hiányoznak az ízek, a hangulat, a táj. Rögtön le is szögezem, hogy nekem Olaszország nem a Rimini – Lido di Jesolo tengelyt jelenti, ezzel szemben Liguria, Puglia, Piemont vagy Szicília annál inkább szerelmeim., így aztán ne csodálkozzunk, hogy minden lehetőséget megragadok, hogy igazi olasz kajákat egyek és így jutottunk a Sironi nevű milánói pék üzeméhez.

A Sironi nem új felfedezés, az újdonság az, hogy lehet házhoz rendelni tőlük a Wolt-on keresztül.
Nyilván meg is tettük és rendeltünk egy kupac péksütit, pizzát, kenyeret, aminek egy részét lefagyasztjuk mert ennyit nem eszünk meg pár nap alatt.

Persze a rendelés nem volt egyszerű mert a Wolt -szerintem-tök béna rendszer a Lieferandohoz képest, így komolyan meg kellett küzdeni a bankkártya regisztrációjáért, de harmadik próbálkozásra sikerült.
Ráadásul az első rendelésünket visszamondták, okot nem közölve, de másnap újra próbálkoztunk, sikerrel.

A termékek

Kezdjük is a pizzával. Abból így utólag lényegesen többet kellett volna rendelni mert az elmúlt egy év legfinomabb pizzája volt, hiába csak margarita volt. Sajnos nem tudtam lefotózni mert olyan gyorsan elfogyott, de elmesélem, hogy a tésztájában olyan csodás, hatalmas lukak voltak, hogy rögtön elolvadtam tőle. Szuperül megkelt, vélhetően az igazi, olasz módra készített tészta volt, ami bizony legalább 24 órát kel.

A cornetti al pistaccio pedig úgy meg volt töltve pisztácia krémmel, hogy szerintem már egy kicsit túl sok is volt benne, persze ez itt nem negatívum 🙂
A vegán cornetto pedig maga a csoda volt. Nem tudok jobbat mondani róla.

A kenyér

milánói pék Berlinben - kenyér

Ez a kenyér 1.8 kiló. Nem akartunk csak egy részt belőle, mert úgyis elfogy, és de jól tettük!
Amellett, hogy igen nagy darab, amikor megfogtam meglepett, mennyire könnyű a szerkezete. Sokkal nehezebbre számítottam, de ez is nagyon szuperül volt kelesztve. Tegyük hozzá, hogy ez nem élesztős, hanem kovászos kenyér.
Most második napos és nem tudtam volna megmondani, ha nem tudom, hogy ez bizony nem „friss” kenyér. Tehát igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy az olasz pék kenyere napokig friss marad.

Érdekes, hogy az olasz pék készletén mindig más van. Az első nap volt nála egy csomó focaccia, aztán pizza volt nála, ma meg szendvicset is árul. Nem tudom mitől függhet a készlete, de ez csak arra ösztönöz, hogy többet „járjak” hozzájuk mert hátha valami igazi csemegét találok egyszer.
Sironi ❤️ a milánói pék. Itt van a saját weboldala, ami épp nem túl bonyolult.