Pocsék idő volt egész nap. De nem azzal van a bajom, hogy a legmelegebb órában is csak 3 (HÁÁÁÁÁROM) fok volt, hanem azzal, hogy valami trutyi esett állandóan és a szél – mert természetesen az is volt- vízszintesen hordta.
Naná, hogy mindenki bent gubbasztott!
Ilyen fos idő lenne 2 hónapig, tutira megszűnne az összes emberi kontakt, kipurcanna az összes vírus mert senki nem menne ki.
Az más kérdés, hogy az emberek sem bírnák cérnával. 🙁
Szóval ilyen erőteljsenen depresszív időben az embernek nem jó a hangulata. Nagyon nem.
Nekem sem.
Az tovább rontotta a helyzetet, hogy a gyerek háziját be kellett fejezni. 10 oldal lett.
A leckecsinálás segített rájönni, hogy az eddig sejtettnél is jobban utálom a kötelező dolgokat. Mert írok én akár több száz oldalt Olaszországról nagyon szívesen, de ne legyen kötelező.
Nem, nem azt jelenti, hogy lusta vagyok, hanem hogy -ezek szerint ahogy vénülök úgy- képtelen vagyok más akarta szerint cselekedni.
A lojalitásom eddig sem volt kimutatható semmilyen skálán sem, de szerintem egyre kevésbé mutatható ki. És a „mellékelt ábra szerint” ez nagyon hasznos mostanában.
Vicces is, mert mielőtt egy ismerős valami „nagy és világrengető” tettre szánná magát, elég gyakran lépnek velem kapcsolatba egy kis lázításért. 😀
Kapcsolatba lépés: mióta kitört a zombiapokalipszis olyan ezer éves ismerősök kommunikálnak velem, hogy csak pislogok.
Én meg nem feltétlen akarok mindenkivel kommunikálni.
Elég a magam dolga. Másról úgysem lehet mostanában beszélni, mint a vírusról.
Szóval szar volt az idő.
Aztán reggel különösen felbaszta az agyam, hogy felmentem a Facebookra és ott ismerősök a napsütésben mindenféle menő helyeken pózoltak. Az egyiknek StayAtHome feliratú a profilképe. Hátbaszki… agyam eldobom!
Frankón nem lehet felfogni, hogy mindenki maradjon a seggén? Mi olyan felfoghatatlan ebben?
Agyam eldobom! És nem a sutyerákok, hanem az eddig értelmesnek gondolt ismerősök pózoltak. Biztos hét életük van. Vagy csak parasztok. Felelőtlen parasztok!
Reggelire salátás, hagymás, paradicsomos tekercset ettünk a mamut utolsó szeletével.
Reggeli után csináltam a gyerek leckéjét, aztán komoly depresszióba süllyedtem, de befejeztem, viszont mire elkészült már délután 3-4 körül volt és még nem ebédeltem.
Ilyen depresszív, hideg időben az ember valami brutálisan egészségrombolót enne általában, így -pokolra fogok jutni!- mátrai borzaskát ettünk. Köret nélkül, mert arra lusták voltunk.
Már többször csináltam borzot itthon, de most megnéztük Szoky konyhájánál receptjét.
Szoky konyhája egy nagyon hasznos csatorna. Csak nem szabad nézni, mert az ember mindenféle ötleteket kap. Egyik legutóbbi receptje a rántott tejbegríz.
Így hallás után biztos nem jön meg a kedved, de nagyon jól néz ki. Mármint nem a Szoky, hanem a rántott tejbegríz.
Namost… mióta – én marha – megnéztem a receptet ez jár az eszemben. Pedig a rántott tejbegríz összetevői közül semmi nincs, ami nekem jó lenne benne, de tuti elő fog fordulni egyik nap.
Szóval borzot ettünk.
Aztán meg a D-val beszéltünk vagy másfél órát.
Aztán meg már este volt.
Na, így telt.
