Berlin érdekességek és látnivalók 3 napra

Berlini látnivakók 3 napra

Egy ismerősöm látogat a városba, de én sajnos nem tudom körbevinni, így ez a poszt főleg az ő érdeklődési körének megfelelő, kiegészítve azzal, ami „kötelező” berlini megnézendőnek, látnivalónak mondható.
Szögezzük le, hogy Berlinben annyi a látnivaló, hogy az ember míg él nem tudja megnézni mindet. Múzeumból például most 180 van és ebben olyan nagy múzeumok is benne vannak, mint például a világörökség részét képező  Pergamon Múzeum, ahol aztán nézelődhet az ember. Ha siet és csak végigrohan rajta, az körülbelül 2 óra, de ide nem rohanni szoktak jönni. Ez Európa egyik leghíresebb és leglátogatottabb múzeuma, évente majdnem 1 millió látogatót fogad. Különösen nyáron érdemes előre jegyet venni és időpontot foglalni, különben órákig állhat az ember sorba.

Másik szuper érdekes múzeum a Természettörténeti múzeum, ami szintén legalább egynapos program ha az ember mindent meg akar nézni. Teljesen lenyűgöző, a világ legnagyobb dinoszaurusz csontváza itt van kiállítva, rögtön a bejáratnál néz szembe a látogatóval.

Tehát, ha Belrinbe jön az ember, nem árt, ha előre tájékozdik, ha kitalálja mit, merre, mikor szeretne megnézni, ha lehet, foglaljon előre időpontot, helyet, ne a várakozással teljen az ideje.

Fontos, hogy legyen terv esős időre is, de erre a múzeumok tökéketesek.

Berlini program 3 napra:

– Érkezés Berlin Schönefeld repterére délután 1-kor.
Onnan így juttok be a városba: klikk

Berlin látnivalók 3 napra

1, Reichstag

Érdemes megnézni a Bundestag / Parlament / Reichstag kupoláját. (Legalább a kupoláját!) Ez egy ingyenes program, de előre regisztrálni kell és pontos időre bejelentkezni, időben odamenni. Itt van róla az infó.
Nagyon érdekes körbemenni a kupolán, lenézni az ülésterembe, látni, ahogy zajlik az élet odalent, arról nem is beszélve, hogy remek a kilátás onnan és a tetőteraszról rálátni az egész városra.

Nyitva: előzetes bejelentkezéshez kötött
Ár: ingyenes
Hol van? Platz der Republik 1, 11011 Berlin
Megközelítése: 100-as busz,  U55

2,  Palast Berlin

Szintén előre gondolkodós, jegyvásárlós a Palast Berlinbe elmenni.
Miről van szó? Ez Európa legnagyobb színpadi showkat bemutató színháza, a világ legnagyobb színpadával! Persze a nézőtere sem kicsi, majdnem 3000 ember néz egy-egy előadást. De micsoda előadásokat?! Hihetetklenül látványos előadásokat tartanak, ahol rengeteg a táncos, a gyönyörű és látvános ruhák, egyszerűen kihagyhatatlan, ha az ember erre jár.
Egy szóval tudnám jellemezni: WOW!
Hol van: Friedrichstraße 107, 10117 Berlin
Megközelítés: S-Bahn Friedrichstrasse megálló, 147-es busz
Ár: 19,9-től vannak a jegyek, érdemes a nézőtér közepén ülni.

Nem bejelentkezős látnivalók Berlinben:

Berlin látnivalók 3 napra

3, A Brandenburgi kapu

Miután megnéztétek a kupolát, és úgyis arra jártok, nézzétek meg a Brandenburgi kaput. Ez a Bundestag épületétől egy saroknyira van, látni fogjátok onnan.
Illetve… amikor itt lesztek, pont akkor lesz a foci világbajnokság, ezért le lesz zárva mögötte az út és valószínűleg rengeteg ember fog ott sörözni, drukkolni, vagy csak úgy simán jól érezni magát.
Oda is érdemes bemenni!
Itt írok hosszabban a meccsekről Berlinben.

Hol van? Az Unter den Linden végén/elején
Megközelítés: S-bahn Brandenburger tor megálló, 100-as busz, 200-as busz, TXL busz

Berlin látnivalók 3 napra

 

4, Egyél csokit! Ritter Sport

Aki szeret jót enni és nemcsak csokisat, annak itt a helye!  A Ritter tuti befutó mert amellett, hogy szerintem a város legjobb csokis finomságait árulják az elemeti kávézó – étteremben, ráadásul még a teljes áruválasztékot is megtalálja ott az ember midnenféle kiszerelésben. Az étteremben viszont mindenféle ételek vannak és előtte pedig egy nemrég átalakított, átszervezett, áttervezett interaktív múzeum van (ingyenes). Az étlapot itt találjátok.
Cím: Französische Straße 24, 10117 Berlin
Nyitva hétfőtől szerdáig este 7-ig, csütörtöktől szombatig este 8-ig, vasárnap pedig 6-ig
Árfekvés: olcsó, attól függ, mit eszel

 

Berlin látnivalók 3 napra

5, Látogatás a berlini tévétoronyban

Ez a tipikus turista látványosságok egyike, viszont tagadhatatalan, hogy érdekes egy ilyen magas toronyba felmenni, ráadásul ez Európa második legmagasabb tornya és Németország legmagasabb épülete is egyben.
Általában nagy sor vár a bejutásra, így érdemes előre jegyet venni, de … itt Berinben elég szeszélyes az időjárás, nem biztos, hogy jól jársz vele, mert ha esetleg felhőben áll a gömb, akkor nem túl sok értelme volt felmenni és kifizetni a belépőt. Reggel általában kevesebben vannak, viszont reggel esélyesebb egy cuki kis felhő ami mindent eltakar.
Minden infót itt találsz. 
Hely: Alexanderplatz
Megközelítés: U2, U8, U5, és rengeteg busz, S-bahn. stb.

Berlin látnivalók 3 napra

 

 

 

6, A világ legnagyobb hengeres akváriuma

Nem túl ismert látványosság az óriás henger ami pont a Dóm mellett van a Spree folyó túloldalán, a Radisson Blu hotelben.
De nem csak annyi a látnivaló, amennyit a fönti képen látsz, egy komplett vizi világ is csatlakozik hozzá.
Bővebben itt. 
Hely: Spandauer Str. 3, 10178 Berlin

7, DDR múzeum Berlinben

Érdekes lehet annak, aki még valamennyire emlékszik a szocialsita időkre. A DDR múzeum Berlinben egy interaktív múzem, rengeteg mindent ki lehet póbálni, megtapogatni, meghallgatni, elolvasni és még egy valódi Trabantot is lehet vezetni egy virtuális lakótelepen. Elég menő! Egyszer már írtam róla, itt találod.
Itt is sokan vannak általában, de érdemes megnézni.

Berlin látnivalók 3 napra - hajókázás

8,Hajózás a Spree folyón

Érdekes program lehet arra az esetre ha tényleg jó az idő, ha az ember hajókázik egyet Berlinben a Spree folyón. Ugyanúgy, mint Budapesten, itt is van hajós városnézés különböző témakörökben és hosszúságban. Mi a nagy, 3 óráson voltunk, de szerintem rohanós turistának bőven elég a rövidebb program is. Minden hajón van valamilyen idegenvezetés több nyelven, szóval ettől sem kell tartani. Van vacsizós, svédasztalos étklezést biztosító hajózás is.
Rengeteg tárásaság kínál városnézős hajóutakat, itt lehet egy csomóról olvasni Berlin város hivatalos oldalán.
Hozzáteszem, hogy szerintem majdnem tök mindegy, melyikkel megyünk, nagyon mást nem tudnak mutatni és érdemes ezen az oldalon is szétnézni, hátha… de figyeljünk oda a részletekre!

9, Bernauer strasse fal

 

A fent említett kupolanézésen túl nagyon érdekes ingyenes program a Bernauer strassén lévő szabadtéri berlini fal kiállítás, ami több részből áll. Egyrészt itt lehet megnézni azt,  milyen volt a fal eredetileg, milyen volt a felépítése, milyen volt egy őrtotony mivel itt megtartották az egységét. Ezen kívül a területen számtalan érdekeset láthat és olvashat az ember arról, hogyan próbáltak meg átszökni az emberek a falon, hogyan épült és hogyan döntötték le. Az út másik oldalán van egy többszintes, nagy kilátóterasszal rendelkező kiállítás is, ahol a fotókon és az érdekes dokumentumokon kívül egy filmet nézhetünk meg aminek több magyar részlete is van. Nem érdemes kihagyni!
Hol van? Bernauer Straße 111 Berlin

10, East Side Gallery

Berlini látnivalók 3 napra east side gallery

Ez a leghosszabban megmaradt berlini fal részlet, amin érdekes falfirkák vannak, köztük nagyon híresek is. Megtekimtése teljesen ingyenes, majdnem 2 kilométer hosszú a fal.
Hol található? Mühlenstraße 3-100
Megközelíthető a Warschauer strasse metrómegállótól (U1, U3) vagy az Ostbanhoftól gyalog.

11, Egyél egy jó hamburgert!

Tényleg jó hambikat kapni a Schlesisches Tor (U1, U3) metrómegállónál lévő hamburegeresnél. (Ráadásul remekül kombinálható az East Side Gallery és az Oberbaumbrücke megnézésével, mivel egymáshoz közel vannak).
Nem mondom, hogy iszonyat bonyolult az étlapjuk, de ami van, az biztosan finom és többszörösen tesztelt példány. Ha szereted a sültkrumplit sajtszósszal, akkor az is jó választás. Viszont mindig sor van. Ha véletlenül nincs sor, akkor tuti zárva vannak. A sor pedig akkora tud lenni, hogy készülj föl, hogy legalább fél órát állsz sorba.
Mennyibe kerül? 3-4 eurótól indul egy hambi emlékeim szerint
Erről a hamburgeresről is beszélnek ebben a videóban, amit mindenképp nézz meg, mielőtt elindulsz Berlinbe:

 

12, Alexanderplatz

Ez a régi Keletberlin központja. Teljesen szoci épületekkel, amiket jól nézz meg, mert többségüket a nagyon közeli jövőben lebopntják és egy teljesen modern, „felhőkarcolós” városközponttá fognak átépíteni, vagyis 5-10 év múlva már nem ismersz rá a környékre. Nyilván maradni fognak az elég sajátos kinézetű modern stílusú világörökség épületek.
Az Alexanderplatz egy hatalmas tér,  egyben egy nagy közlekedési csomópont is rengeteg plázával, vásárlási lehetőséggel.
Spokak kedvence a TK Max, ami lényegében egy outlet áruház.

 

13, Potsdamer Platz

A város másik nagy csomópontja, rengeteg modern épülettel. Sokak kedvence a Sony Center ami éjszaka érdekes fényekkel van kivilágítva, illetve ott található az a mozi, ahol a Berlinalét szokták tartani és ha esetleg valaki nagy sörivó is, akkor van egy söröző, ahol RENGETEGféle sört tartanak.
A Potsdamer Arkadenben van viszont egy szuper fagyizó, amit nem érdemes kihagyni.
Ha az ember szeret nézelődni, akkor magára, erre a térre is lehet szánni egy napot, mert itt tényleg minden van.

14, TERMÉSZET!

Nagyon fontos kiemelnem, hogy Berlin nem egy hagyományos értelemben vett lüktető metropolisz, hanem inkább több hangulatban, stílusban, árakban és mindenben eltérő városrész egysége. Olyan, mintha Budapest nemcsak Pest, Buda és Óbuda egységéből állna, hanem még másik 80-ból, viszont minden városrész nagyon természetközeli.
Sőt, az igazság az, hogy a város bármelyik pontjáról elindulva maximum 500 méteren belül találsz egy nagy zöldterületet, amit szeretünk kihasználni. Itt minden tóban lehet fürdeni, minden tó víze ivóvíz minőségű és minden parkban lehet heverészni is és sem tóból, sem csatornából, folyóból és parkból, erdőből nem szenved hiányt a város.

Turisták körében talán a legismertebb a Neuen See , ami a Tiergarten nevű hatalmas közparkban található. Itt a tavon lehet csónakot is bérelni és a mellette lévő étteremben jót enni a tó partján.

Még sokáig tudnám sorolni mit érdemes megnézni a városban 3 nap alatt, de az tény, hogy csak ízelítőt fogsz kapni a városból. Berlin hatalmas területen van, rengeteg érdekességet és titkot tratogat.

Itt olvashatsz további Berlinről szóló posztot.