A legszebb park Berlinben: Gärten der Welt

Gärten der Welt

Ha szeretsz olyan parkban sétálni, ahol a gyönyörű növényeken és virágokon kívül még a világ minden tájáról származó épületek is vannak, itt a helyed! A legszebb park Berlinben a Britzer Garten, és ez a park, de az előzőről  már zengtem egy ódát.

Persze a gyerekekre is gondoltak mert van egy nagy játszótér, nyáron vizes játszótér is, kiegészítve mindezt azzal, hogy egy kabinos felvonóval is meg lehet közelíteni a parkot.

A bálna egy hatalmas játszóház gyerekeknek a vizes játszótérnál

Aki a gasztronómiai élményekre vágyik, az is talál magának ezen a meglehetősen nagy területen érdekeset: egy igazi kínai pavilonban teázhat egy csodálatos tó partján, vagy egy angol nádtetős épületben is ebédelhet, vagy „Balin” is ehet fagyit 😉

A kínai teaház a tó másik oldaláról fotózva

Mi van még a legszebb Berlini parkban?

A világ minden tájáról a legjellemzőbb építészeti stílusokat hozták el nekünk, így mór, koreai, japán, kínai, bali és még sorolhatnám sokáig a különböző épületeket és kerteket, de egy a lényeg: érdemes elmenni a Gärten der Welt-be, és megcsodálni mindent.

„Florida” Itt egy parkolót készítettek, ami pont olyan, mint a filmekben. Eltekintve attól, hogy a pálmák műanyagból vannak.

A látogatáshoz viszont elég sok időre van szükség mert a kert az elmúlt évben igencsak megnőtt. 2017-ben itt rendezték az IGA-t, amire a felvonót is építették.
Az „eredeti” kertet még meg lehetett nézni 3-4 óra alatt, de 2018-tól már legalább 4-5 óra kell ahhoz, hogy az ember mindent megnézzen benne kényelmes tempóban, nem említve azt, hogy az ember lejárja a lábát.

Ha „csak” pihenni szeretne az ember, itt is talál székeket, napágyakat a park nagyobb zöld rétjein, amiket oda vonszol, ahova akar.

A park a kabinos felvonó megnyitása óta nagyon könnyen megközelíthető tömegközlekedéssel is:
Az U5-tel kell menni a Gärten der Welt megállóig, de a parknak több bejárata is van, itt tudjátok megnézni pontosan hol.
A belépő ára 9 euró a kabinos felvonóval együtt, nélküle pedig 7 euró egy teljesárú jegy. Bővebb infó itt.

Aki többször látogat(na) ki oda, annak határozottan érdemes előfizetni az éves bérletre. Ennek van egy kis átfutási ideje, de aztán az ember akkor mehet, amikor és ahányszor akar és már nem kell beállnia a sorba. A bérlet egy fényképes műanyag kártya egyébként.

A legszebb park Berlinben szerintem ez a park, érdemes kimenni ide!

A legszebb park Berlinben
Víz