A hamburgi kikötő

Szögezzük le, hogy hajómániásoknak kötelező legalább egyszer elmenni a hamburgi kikötőbe az életben és nemcsak azért mert innen indul sok óceánjáró, hanem azért is mert nagyon érdekes kikötő ez önmagában is.

Nem is egyszerűen csak egy kikötőről van szó, mert ez kicsit több annál.
A hamburgi kikötő az Elba folyón, egy olyan mélyvízű öblben helyezkedik el ami az Északi-tengerbe ömlik a várostól 110 kilométerre.

Valahogy egész más képet fest, mint amit az ember elsőre gondol egy kikötőről. Ez egy egész város, város a városban, ahol napi szinten is rengeteg hajó fordul meg, ami nem is csoda, mert ez Európa második legforgalmasabb kikötője, egyben Németország legnagyobb kikötője is, Némtország kapuja.

A hamburgi kikötőben mindig történik valami!

Németország legnagyobb kikötője ez, a világon pedig a 15. legnagyobb, 64 km²-es területtel.

1189  május 7-én alapították, ezért minden év május legelső hétvégéjén születésnapi hétvégét ünnepelnek Hamburgban, elég nagy felhajtással.

 

A kikötő szültésnapja egy fontos esemény (Nem évfordulót, hanem születésnapot ünnepelnek) és ilyenkor mindenféle érdekes hajó érkezik a kikötőbe, illetve sok hajóra fel lehet menni, még egy kört is lehet velük tenni a közelben.
Az este egy hatalmas tűzijátékkal zárul, és rendszerint felvonul legalább egy Aida hajó is. Ha lehet, az Aida hajóstársaság ilyenkorra időzíti a hajók keresztelőjét is.

 

a hamburgi kikötő - konténerhajó

 

Ha a kikötő szülinapjára érkezel Hamburgba, készülj fel előre, mert ilyenkor rengeteg a hazai és a külföldi látogató is, általában dugig vannak a szállodák, nem könnyű és főleg nem olcsó ilyenkor szállást foglalni.

A hamburgi kikötő egy átlagos napon

A hamburgi kiköté meglátogatására többféle lehetőségünk is van: mehetünk egyórás és 2 órás kikötőnéző hajóutakra is. Ezen a linken találod az összeset.

Ezeken a kikötőtúrákon körbevisznek minket a kikötőben hajóval, megnézhetjük, hogyan rakodnak meg egy hatalmas konténerszállítót, hogyan javítanak egy hajót és ha szerencsénk van, nagyon híres hajókat is láthatunk.

a hamburgi kikötő - Eclipse a szárazdokkban

Én tegnap a világ második legnagyobb szuperjachtját, az Eclipse-t láttam, ami Roman Abramovics tulajdona.

A túrák többsége egynyelvű, német, de van néhány, ahol angolul is elmondják a fontos tudnivalókat.

Mindenesetre jó móka egy ilyen hamburgi kikötőlátogatás, szerintem kihagyhatatlan a hajózás szerelmeseinek.

Kis csemege a hajókürtök szerelmeseinek: