Tavasz a Britzer Gartenben

tavasz

Most, hogy tavasz lett szép lassan, végre kimentünk a Britzer Gartenbe.
Mivel az idei tél elhúzódik, a növények is le vannak maradva az eddigiekhez képest. A múlt héten még havazott és eddig idén csak egyszer volt 22 foknál melegebb (április 17-én írom a posztot) így ne csodáljuk, hogy a tulipánok nem annyira iparkodtak a virítással mifelénk. Ráadásul nagyon sokat esik az eső, ha jól emlékszem februárban már lehullott az éves mennyiség és azóta sem állt el az égi ajándék, így ma délutánra is esőt írnak és a következő egy hétre is. Tehát ki kellett használni a lehetőséget és kimentünk a parkba egyet sétálni.
A normál napokon csak a folyóhoz vagy a tóhoz megyünk, kalandosabb napokon a Spree egyik csatornájához, de ezt is csak hajnalban mert akkor kevesebben vannak és jobban hallani a madárkákat. Mi tagadás, rohadtul unalmas ezeken a körökön járni és nem elkalandozni erre-arra, esetleg bármerre és mindenfele. Unom, na. Ráadásul az esetszámok újbóli emelkedésével már pláne nem ülünk tömegközlekedési járműre sem. Hozzáteszem, hogy az elmúlt 14 hónapban összesen háromszor vettem igénybe a tömegközlekedést. 
Na, de nem ez a lényeg, hanem hogy kitört a a tavasz. Visszafogottan és óvatosan, de legalább valami már látszik. 

tavasz

Fél 10 körül még alig volt ember a Britzer gartenben 🙂

tavasz

Virágoznak az almafák is. Remélem majd akkor is látom őket, amikor ősszel hozzák a terméseiket és kedvesen mosolyognak a piros almák az ágakon.

tavasz

Tejesen megértem a japánokat 🙂

Ez a dombon lévő fa az egyik kedvencem a parkban. Nyáron bárányok szoktak körülötte legelészni.

Húsvétról még maradt pár tojás. Igen, itt a fákat (is) díszítik tojásokkal.

Kis pici cuki virágok 🙂

Azt nagyon szeretem, hogy ezek a cserepek mindig az évszaknak megfelelő virágokkal vannak települtetve.

A kacsák is teljesen be voltak indulva. 🙂 Tavasz van!

tavasz

Majd egyszer lesz egy saját domboldalam és az is ilyen szép lesz 🙂

tavasz

Jácint 😍

Tavasz van! 🙂

Imádom, hogy tele van a park ilyen szuper ücsörgős helyekkel!

tavasz

Ha járna a parkban a kisvasút, akkor ez lenne az egyik megállója.