Madeirai utazásunk első napja

Madeirai utazásunk

Reggel egy igen jó szállodában ébredtünk. Tegnap éjszaka az érkezésünkkor csak azt feltételeztük, hogy az óceánt láthatjuk a hatalmas teraszunkról meg a medencéket de a nap első sugaraiban már a pálmafák is látszottak. Nem tudom miért kaptunk ekkora teraszos stúdiót, de tetszett. Nem azért mert olyan sokat voltunk itt, hanem maga a tudat. Madeirai utazásunk első napja regenerálódással telt, pedig nem így terveztük.

Madeirai utazásunk


Reggel annyira volt energiánk, hogy összekapartuk magunkat és lementünk reggelizni. Olyan volt a szálloda kínálata, mint a mesében. Mondanám, hogy egy jobb Sheraton színvonala volt a reggeli, de annál sokkal érdekesebb volt. A több hosszú asztalon madeirai csemegék, gyümölcsök sorakoztak, de nagyon gusztán tálalva, hogy az ember meg akarta kóstolni az összeset.

Madeirai utazásunk
A reggeli kínálat töredéke van csak a képen!

A reggeli nagyon jó volt de a kávé az pocsék. Nem értem, miért kell egy presszókávét 1 decisre csinálni. Ez nem azt jelenti, hogy egy deci tömény kávé, hanem hogy egy híg fos amerikai kávé egy részeként képzelték el. Szóval kellett rendes kávé is, így elhatároztuk, hogy kimegyünk a szállodából és az első rendes kávézóból szerzünk egyet.
Persze ez nem ment olyan könnyen mert fáradtak voltunk, így szerintem majdnem dél volt mire lett annyi energiánk, hogy szerezzünk kávét.

Madeirai utazásunk

Ez a kép fogadott minket, amikor kiléptünk a szállodából. Minden zöld és mindenhol érdekes növények voltak.
Én meg csak bámultam őket mert fel voltam arra készülve lélekben, hogy itt olyanokat fogok látni, amit különben csak egy pálmaházban vagy arborétumban, de saját szemmel látni ezeket a csodákat mégis egész más. Például itt van ez a csoda:

Madeirai utazásunk

Ez tipikusan az növény, amit otthon nem próbálnék meg tartani mert csak sanyargatás lenne a vége.
Az út közepén egy hatalmas ágyásban mindenféle trópusi növények pompáztak és hogy giccsesebb legyen a látvány, még hatalmas pillangók is voltak rajtuk. Ott álltam és bámultam. Ez a Madeira egy csoda!

Madeirai utazásunk

A szálloda körül láttam valahol ezt a képet Madeira látnivalóiról. Ha valóban ilyen ez a sziget, akkor várható, hogy sok csodában lesz részünk a következő napokban.
Kávézás után további henyélés volt, majd valamikor kettő körül elindultunk a szállásunkról ebédelni.
Szeretem a rákot, így nem volt kérdés, hogy mit akarok enni. Meg persze a madeirai csemegékre is kíváncsi voltam így a hal sült banánnal volt a főfogás, a rákocskák meg az előétel.
A hal sült banánnal egényébdént meglepően finom, amennyiben valaki szereti a halat. A banán olajban volt sütve és a helyi pici tömzsi fajta volt. Kifejezetten jó az íze.

Madeirai utazásunk

Ebéd után követezett az Aerobus becserkészése, aminek ugyan ki van téve a menetrendje de az nem, hogy mégis melyik megállóra vonatkozik, így több bárban is ücsörögve vártuk. Körülbelül egy óra után érkezett meg a majdnem teljesen üres jármű, ami elrepített minket a reptérre.
Azért mentünk oda mert ott kellett felvenni az autónkat, amivel a következő napokban fogjuk bejárni a szigetet.

A fenti képen egy szálloda van de nem az a lényeg, hanem a környezete. Hogy milyen szépek ezek a növények és milyen extrák. Lesz mit nézni ezen a szigeten!

A reptéren felszedtük az autónkat és elindultunk a szállásunk felé. Madeirai utazásunk következő napjaira azért ezt a szállást választottam mert megfelelt az elvárásainknak: volt internet, két külön szoba, egy nappali, rendes konyha. Azzal nem foglalkoztam, hogy hol van és hogy mi a fene az a Curral das Freiras. Persze annyi sejtésem volt már, hogy ez valami szép hely lesz mert kínáltak oda kirándulást a helyi utazási irodák.
Curral das Freiras egy hatalmas ám mély völgyben van, ebből következik, hogy óriási hegyek veszik körül. Akkorák, hogy először a felhők fölé kellett menni, majd át egy hosszú alagúton, és utána leereszkedtünk kocsival a völgyünkbe.
Kevésszer láttam magam így csodálkozni, de itt volt min.
Beteszek egy videót, amit ott készítettem, de fontos kiemelnem, hogy egyáltalán nem adja vissza azt az élményt, amikor ott magasodnak fölötted ezek az óriási hegyek és a felhők jönnek-mennek a derekuknál.

A házunknak hatalmas erkélye volt, az egyik része ide nézett, a másik része viszont a ház mellé. Annyira tetszett a hely, hogy elhatároztuk, hogy legközelebb minimum egy hónapra jövünk és nem mászkálunk majd a szigeten erre-arra, hanem csak itt leszünk.
Nem véletlen mert ebben a faluban minden van: boltok, éttermek, egyszóval minden ami kellhet. Az étterem olyan jó volt és olyan olcsó, hogy sajnálom, hogy csak az utolsó nap fedeztük fel, de erről majd csak később.

Annyit tettünk még ezen a napon, hogy elmentünk a boltba és beszereztünk némi élelmet meg egy kis vacsinak valót, ami rák volt. Mozambiki rák mert ez az ország még mindig szoros kereskedelmi kapcsolatokat ápol az egykori gyarmatosítójával.

A fenti képen némi utcai dzsungel látható.

Hát, így telt madeirai utazásunk első napja. Fáradtan 🙂