Costa Smeralda hajó – élménybeszámoló 1.

Costa Smeralda élménybeszámoló 1

A Costa Smeralda hajó meghódította a szívemet. De elmesélem az előzményeket, mert fontos ahhoz, hogy megértsük a mostani helyzetet.

2019 áprilisában a Costa Fortuna hajóval mentünk el egy körre és néhány dologtól eltekintve olyan szörnyű volt, hogy megfogadtam, hogy többet nem teszem a lábam Costa hajóra.
(Erről hosszabban itt olvashatsz)

Ami tetszett az az ételek minősége, különös tekintettel a cukrászdából kikerülő csodákra. Azok az én határozottan nem édesszájú gyerekemnél is akkora sikert arattak, hogy azóta is csak azt mondja ha valamit megkóstol, hogy “hát, jó, finom, de a Costa Fortuna hajón sokkal jobbakat készítettek.) A másik ami nagyon tetszett az az animációs csapat által lebonyolított bármi. Szuperek voltak!
Ettől eltekintve mondhatjuk, hogy nem jött be a Costa.

Costa Smeralda  hajó élménybeszámoló
A Costa Smeralda Savonában, a kikötőben áll

Aztán pár héttel a Cost Fortunáról való hazaérkezésük után megláttam a Costa új hajóját, amit 2019 októberében alartak elindítani. Akkora lett a szerelem első látásra „közöttünk”, hogy azt mondtam: Oké, tragikusan rossz volt az eddigi szereplésük, de kapnak egy esélyt.

Innentől kezdve figyeltem, hogy mi törtnik a hajóval.
Nos, nem volt egyszerű a hajó előélete, mert ez egy folyékony gázzal működő hajó, amit a finn Meyer, a Meyer Turku éptett. (A Meyer egy német hajógyár, a legszuperebb hajókat építik. Pár évvel ezelőtt megvettek egy finn, szintén hatalmas hajókat építő gyárat. Itt, Finnországban épült ez a csoda, aminek az erkélyén ülök éppen és hallgatom, hogy nem hallok semmit, vagyis meglepően halk a hajó.
Mindezt úgy írom, hogy pont egy hónappal ezelőtt szálltunk ki az MSC Preziosa hajóból fájó szívvel, tehát viszonylag friss élményeim és emlékeim vannak hajóhangok terén.

A Costa Smeralda hajó elkészülte végül 2 hónapot késett. A pórul járt utasoknak azt a lehetőséget adták, hogy foglalhatnak maguknak új hajóutat, de 50% kedvezménnyel. Nem rossz biznisz szerintem.

Az első hajóút december 23-án indult, ami nagyon de nagyon necc, mert egy ilyen új hajón (meg mindenen ami vadi új és összetett szerkezet) mindenféle gubanc adódhat és adódik is.
Egy hajón nagyon fontos a személyzet, ami az első pár úton nincs összeszokva és még sorolhatnám. Szerintem necc ilyenkor indulni, de nyilván nem volt más választásuk, a mélyvízbe kellett ugraniuk rögtön.
Persze jöttek a negatív értékelések rögtön, volt anyázás rendesen és kritika csőstöl, vélhetően jogosan.
Én meg úgy voltam vele, hogy ha már kifizettük, megkapják a lehetőséget, de ha írtak volna, hogy “bocsi, gyertek máskor” akkor örültem volna.
Most, hogy itt ülök és látom, hogy mennyire szuper, kifejezetten sajnálhattam volna.

Ami rémesen aggasztott, az a személyzetet ért sok kritika volt. Sajnos mind pont olyannak írta le őket, mint amit én is tapasztaltam a másik Costa hajón: mogorva, kedvetlen embereknek festették le őket.

Szóval innen indul a történet és eddig sikersztori, nem is kicsit!

Costa Smeralda hajó a 6. emeletről nézve.
A Costa Smeralda hajó a 6. emeletéről nézve

Indulás előtt már hetekkel felmentem a mycosta oldalra, kitöltöttem a szükséges dolgokat, foglaltunk néhány extrát is. (Tepanyaki étterembe mentünk, és crepes pakett is fizettünk. A teppanyaki étteremről majd lesz egy hosszú poszt.)
A weboldalán mit lehetett, beállítottam úgy, ahogy én akartam.
Például próba, szerencse alapon kértem, hogy kétfős asztalhoz tegyenek és de jó, hogy kértem! 🙂 Egy szuper kétfős asztalhoz kerültünk, a szomszéd asztalnál egy olasz nagycsalád volt, három generáció utazott együtt. Cukik voltak.

Costa Smeralda hajó egyik ülős része
Nagyon sok ücsörgős rész van a Costa Smeralda hajón

Fontos kiemelnem, hogy belső kabint foglaltunk, hogy teljes béke és nyugalom legyen, ezzel szemben… balkonosat kaptunk pont azzal a kabinnal szemben, amit kinéztünk. Mint utólag kiderült azért, mert Costa klubtagok vagyunk.

Amikor a hajó térképét nézegettem és heccből a kabinunkat is megkekerestem, meglepve láttam, hogy “jé, ez balkonos”. Gondoltam, biztos elnéztek valamit, de aztán igazam lett, tényleg balkonosat kaptunk.

Egyébként az volt az elgondolásom, hogy (nem bíztam a Costában, hogy képes olyan hajót építtetni, ami nem himbálózik) az alsóbb emeleteken keresgéltem olyan kabint, ami pontosan a hajó közepén van.

De ne szaladjunk ennyire előre.

Nézzük a becsekkolás folyamatát:
Mondhatjuk, hogy gyors volt, de inkább percben fogalmazom meg: nem volt több 10 percnél, de inkább 7 perc volt szerintem, és ezt a Costa Smeraldának épített (!!!) savonai épületbe lépéstől a hajóra lépésig értsd.
Az új Costa épület semmi extra, viszont szuper szervezést és gyors áthaladást tesz lehetővé.
(Összehasonlítás: utoljára az MSC hajón ugyanez a procedúra körülbelül 2 óra volt mert ugyanilyen zsilipes szervezés volt, de ott voltak “fölösleges” zsilipek is és mindig  várni kellett.
Itt nem.
Amikor a Costa Fortunára mentünk tavaly, akkor valamiért priority besorolást kaptunk, így az 2 perc volt csak, de lényeg az, hogy itt sem volt egy több órás procedúra.

A hajóra lépve azt láttam, hogy szép, tágas, modern és nagyon, de nagyon ki van találva minden.

Costa Smeralda hajó egyik liftje a sok közül
Minden liftben más kép van

Láttam az előzetes fotókon, hogy a Costa ezen a hajón végre szakított a nagyi-dizájnnal, vagyis már nem olyan régimódi és lepukkant kinézetű a hajó, mint a többi. Nem, ne hidd, ez nem azért van, mert ez a legújabb hajójuk, hanem azért mért végre képesek voltak átgondolni a dolgokat és megfizették a legdrágább szakembereket is, akik viszont az átlagnál kreatívabbak. Szerencsére.
Magyar vonatkozás: a hajó egy részét korunk legmenőbb étterem és szállodadizájnere, az erdélyi származású Tihanyi Ádám és csapata végezte.

Costa Smeralda hajó nagyon ki van találva!
Menő hinták mindenhol a Costa Smeralda hajón
Dizájn ezerrel: Costa Smeralda hajó legfelső emelete felé vezető út
Milyen szép!
Costa Smeralda hajó fekvős részei
Az egyik medence mellett ilyen fekvők vannak. Hajnali megvilágításban is jól néznek ki 🙂
Costa Smeralda hajó lift előtti része.
Lift előtti rész az egyik emeleten. Minden szinten más a dizájn, így nehezebb eltévedni.
Costa Smeralda hajó okostévék
Ilyen masinák segítik a tájkozódást: Melyik étterem van épp nyitva?
Menő leülős részek egyike a Costa Smeralda hajón
A Costa Smeralda hajó tényleg tele van leülős részekkel, ahol sosincs tömeg.
Costa Smeralda hajó belső medencéje
A középső medencés rész.
Costa Smeralda élménybeszámoló 1
Costa Smeralda hajó legfelsőbb része: itt babzsákfotelek vannak
Costa Smeralda hajó nagyon jol nez ki
Dizájn ezerrel mindenhol, még a műholdvevőnél is. De lehet, hogy ezen a gömbön át jön az internet.


Mi tetszik a hajóban vagy a hajón?

1: A Costa Smeralda hajó halk! „Lopakodó üzemmódban” szeli a habokat velünk. Ez annak rossz hír, aki -mint én is imádja a hajók hangját, a motor duruzsolását pedig mennyei muzsikának gondolja. Perverzió, tudom, de imádom a hajómotor hangját.
A Costa Smeraldának nincs nagy hangja. Folyékony gázzal megy, ami fogggalmam sincs mit változtat, de nyilván változtat valamit mert lényegében hangtalan a haladásunk.
A Costa is törekszik a környezetszennyezés csökkentésére, és ez az egyik lépése. Igazság szerint a CO2 kibocsátást csökkentette, de a kéndioxidét nem. Tehát ne ájuljunk be tőle annyira. Nagyon messze van még a hajózás a környezetsemlegességtől.

2: Olyan apró, kedves dolgokkal van tele a hajó, ami igazán menővé varázsolja. Nekem nagyon teszik, hogy tele van hintával. Oké, ez azt jelenti, hogy körülbelül 20-30 hinta van rajta (nem pontos szám mert akkora a hajó, hogy nem lehet teljesen bejárni egyszerre).

3: Van függőágy is, ha jól számoltam 8 darab és nagyon masszívak!

4: Vannak babzsák fotelek a leges legfelső szinten, ami külön 10 pont a tervezőnek.

5: Végre szakítottak a narancssárga – barna színkombinácóval és rengeteg helyen pont a kedvenc kékeimben pompázik minden.

6: Sok “elszigetelt” leülős hely van, ami azt eredményezi, hogy a hajó sokkal nagyobbnak érződik, mint amekkora. Nekem nagyon bejönnek a különböző pados és asztalos részek.

7: A hajó akkora lett, hogy az utolsó napunk reggelén is jártam olyan helyen, ahol addig még nem.

FIGYELEM: ez a világ 5. legnagyobb hajója! (2020 január)

Mi nem tetszik?

Na, ez egy jó kérdés. És ezt becsüljétek meg, hogy irtóra el kell gondolkoznom ezen, 🙂  pedig nálam kevés ember utálta jobban a Costát.

1, Én tutira több kézmosó és kézfertőtlenítő heyet állítanék. Minden sarkon lenne lehetőség megmosni a kezünket, nem csak az éttermek egyik bejáratánál. Ez nagyon fontos lenne, mert ahol ennyi ember van összezárva (itt most 6000), ott a járványok is könnyebben terjednek. Elég, ha egy fertőző beteg összetaperol valamit, amit te is megfogsz és már te is ülhetsz egy hétig a klotyón hígfosással.

2, A másik szintén teljesen apróság, amit én kényelmetlennek tartok az az, hogy nincsenek térképek a hajón. Kiszállsz az emeleten és nem tudod, mi merre van. Egy ekkora hajón meg sok szerencsét ahhoz, hogy könnyen megtaláld elsőre, amit keresel.
Igaz, néhol vannak kitéve interaktív táblák, amik segítenek, de jobb lenne fizikailag is néhány tábla, főleg, hogy az interaktív táblán pont az nincs rajta, hogy attól a ponttól ahol épp álldogálsz, hogyan juthatsz oda.
Több tábla kellene: X éttterem erre, Y étterem arra.

3, A harmadik, ami szintén iszonyat apróság, az az, hogy nincs elég “köztéri” wc. Miért nincs? Miért nincs semmi sem kitáblázva?
Ha meg ki van táblázva, teljesen megtévesztő mert az egyik oldalon csak női, a másikon meg csak férfi wc-k vannak. A kettő között meg ott van a teljes hajó, tekereghetsz ezerrel, mire megtalálod.

4, Az önkiszolgáló (La Sagra dei Sapori) étterem nem önkiszolgáló. Nem akarják, hogy az emberek pazaroljanak és többet kérjenek, mint amennyit meg tudnak enni. Ennek következménye az, hogy sorakozni kell, még néha a fizetős kávégép előtt is, pedig valószínűleg már mindenki elért agyilag arra a szintre, hogy meg tudja nyomni a cappuccino vagy az espresso gombot magától. Nem, itt ehhez is személyzet van. MINEK????
Néha úgy adják a kaját, mintha az alkalmazottnak saját zsebéből kellene fizetnie a vendég fogyasztását.

És ezzel kifújt, nem tudom tovább fikázni a Costát. Nagyon jót alkotott!

A kaják, szórakozási lehetőségek, egyebek egy külön fejezetet érdemelnek, arról később. Van mit mesélni mert nagyon jól tartanak minket itt 🙂 

Összefoglalva:

A Costa képes volt olyat alkotni, ami még a legmegátalkodottabb Costa utálóknak is tetszik (nekem). Le a kalappal előtte!
Bővebben a hajóról, útvonalairól, egyebekről itt olvashatsz.