Ázsiai körút 2. Katar – Kína – Dél-Korea- Japán- Kína!

Megvan a 2020-as második ázsiai körút útvonala és az is, hogy körülbelül mit szeretnénk csinálni.  Útvonal:  Repülővel Budapest – Katar – Peking – Szöul – Tokio – Sanghaj – Berlin A repjegyeket végül a Qatar járatára vettük. Ügyesen kihasználtuk az akciót, a fenti körre volt 540 euró körül (170.000 Ft körül) fejenként turista osztályon a…

Részletek

Kína + Japán!

Aki szorgosan olvassa a blogot, az tudja, hogy eredetileg Kínába megyünk / mentünk volna egy hónapra 2020-ban. Annyi változott, hogy sikerült összekötni a hajós szenvedélyünket az Ázsia iránti érdeklődésünkkel. Meg persze az is fontos szempont, hogy nem szeretünk egy vagyont fizetni a hajózásért. Így nem volt túl nehéz rávenni a társaságot arra, hogy „mi lenne,…

Részletek

A tervezés fázisai: Hogyan tervezem az Ázsiai utat?

Idén Ázsiába megyünk négy hétre.   Igazság szerint a nagy terv az volt, hogy Bulgáriába megyünk mert ott még nem jártunk és sok érdekes dolog lehet ott is (és nem utolsó sorban Bulgária olcsó)  aztán ahogy nézegettem a Wizzair járatait Budapestről és ámultam és bámultam, hogy milyen sok helyre repül már (Berlinből csak néhány járata…

Részletek