Santorinire hajóval? Lehet…

Úgy néz ki, hogy idén talán sikerül megvalósítani az egyik álmomat, a rettenet hosszú bakancslistámról kipipálni egy aprócska pontot, vagyis Santorinire hajóval érkezni. Mármint nem olyan „sima” hajóval, nem a Blue Star és társai egyik járatával, hanem óceánjáró hajóval. 

Sima hajóval szerencsére elég rendszeresen jövök-megyek Santorinire, de óceánjárós verzióban még nem volt alkalmam. Az az igazság, hogy az egész hajómánia innen indul és az MSC Musica nevű (egy évtizede még nagynak számító) hajó az oka mindennek. Lenyűgözött a nagysága, az eleganciája, és az, hogy működött a kamerája. Szerdánként magyar idő szerint reggel 8 előtt és délután 5-kor volt a legérdekesebb a közvetítése mert ilyenkor hajózott el a szigetről (vagy érkezett meg). 

Hogy lesz?

A poszt írásakor még van sok-sok hét az indulásig és az is világosan látszik, hogy a covid már nem lesz olyan számottevő az indulásunkkor. Legalábbis azt remélem.
Másrészt viszont a fene sem tudja, mi lesz, milyen világpolitikai események történnek majd addig.
Éppen ezért, „hiszem, ha látom.” Akkor fogom elhinni, hogy minden simán ment, amikor már visszajöttünk.

Ez olyan „covid-para” mert nem kevés pofára esésben volt részünk az elmúlt két évben. Természetesen volt egy csomó szuper kaland is, de azért na’…. hiszem, ha látom.

SAntorinire hajóval érkezni :)
Image by Tan Tran from Pixabay 

Az útiterv

Három olyan országba vagy helyre is megyünk majd, ahol eddig még nem jártunk, ami elég izgin hangzik. Már ha eljutunk odáig 🙂
Santorinin is leszünk majd majdnem egy napot, de az is lehet, hogy előtte is leszünk a szigeten pár hetet. Majd kiderül.

Update: a poszt első írásakor még úgy volt, hogy egy kellemes két hetet töltünk a szigeten, de azóta sok dolog változott. Megyünk Santorinire hajóval 2022-ben, de csak egy röpke napot leszünk ott, nem két hétig, ami akárhogy is nézzük pont egy nappal több, mint a semmi.

Mióta leírtam a föntieket a covid-helyzet sokat javult, majd rosszabbodott, ennek ellenére már nem kell maszkot felvenni erre-arra és a beutazási szabályok is jóval egyszerűbbek. Remélem ez a következő hetekben is így marad.