Az operaház Asztanában

Asztana Operaház látogatás Előljáróban: 

Az asztanai operaház a viág harmadik legnagyobb operaháza, ezt tetézi, hogy teljesen új, így kihasználták a már meglévő technikát, tudományt, ezért létre tudták hozni a létező legjobb akusztikát, amihez hozzájárult az is, hogy szabad kezet kaptak az építészek, amibe az is beletartozott, hogy annyit költhetnek, amennyit akarnak, vagy amennyi szükséges. Vissza…

Read Full News

2. nap, Asztana – Kazahsztán

Asztana élménybeszámoló 2. Az élménybeszámoló első részét itt olvashatod. Reggel, helyi idő szerint 7-kor ébredtem  a szálláson (magyar idő szerint hajnali 3) a többiek viszont tudtak 10-ig aludni. De sebaj, közben megírtam a tegnapi nap eseményeit. Összeszedelőzködés után nagynehezen kiatláltuk, hogy bár későre jár, de mégis tök jó lenne valamit reggelizni. Elindultunk a városba, majd…

Read Full News

1. nap: megérkezés Asztanába (Kazahsztán)

Asztana … Kazahsztán. Meglepően jól bírtuk a repülést. Ebben segített az, hogy közben megnéztük a Borat című áldokumentumfilm első részét. Aki nem ismeri: Borat egy „kazah” fickó, aki elmegy Amerikába és ott mindenféle kalandjai vannak. Az is sokat javított a helyzeten, hogy a pilóták rendszeresen bemondták, mennyi van még hátra az útból. Amikor már csak…

Read Full News

Hamburg 2. Tengeralattjáró, alagút, Elbphilharmonie

Pár évvel ezelőtt már egyszer jártunk Hamburgban, így a második látogatásunk már jobban az ínyencségekre koncentrált. A Flixbus jegyet appon keresztül vettem, emlékeim szeirnt nagyon kevésért pár hete-hónapja. Épp akíció volt és a Flixbus gyakran csinál olyat, hogy ha appban foglalsz, akkor olcsóbb. Kihasználtam. Az utazás semmi érdekessel nem szolgált, de a város…. Hamburg az…

Read Full News

Berlin érdekességek és látnivalók 3 napra

Berlini látnivakók 3 napra Egy ismerősöm látogat a városba, de én sajnos nem tudom körbevinni, így ez a poszt főleg az ő érdeklődési körének megfelelő, kiegészítve azzal, ami „kötelező” berlini megnézendőnek, látnivalónak mondható. Szögezzük le, hogy Berlinben annyi a látnivaló, hogy az ember míg él nem tudja megnézni mindet. Múzeumból például most 180 van és…

Read Full News

Ha teheted, menj ki Berlinben a focimeccsre! Jó lesz!

Meccs Berlinben? Előre le kell szögeznem, hogy nem vagyok egy született focidrukker, nem vagyok oda különösebben a labdarúgásért. Kocadrukker vagyok – ha van ilyen kifejezés egyáltaln – mert csak akkor megyek ki a meccsre, ha nyomós okom van rá, például, ha a német válogatott játszik vagy ha a magyar csapatnak „kell” drukkolni a Brandenburgi kapunál…

Read Full News

Warnemünde élménybeszámoló

Nem volt betervezve, de mivel mifelénk a klímaváltozás brutális és ami errefelé teljesen elképzelhetetlen volt eddig, mégpedig, hogy májusban 30 fok van, bekövetkezett. Hetek óta iszonyatos a hőség mifelénk. Igen, tudom, Budapesten a 30 fok az még semmi, de itt ez pokoli mert nagyon párás a levegő. Mióta mérik a hőmérsékletet, nem volt ilyen meleg…

Read Full News

Berlini kultúr: a Berliner Philharmoniker koncertjén

Kihagyhatatlan, szuper, lenyűgöző, és húúúúú Ráadásul Sir Simon Rattle vezényelt. Kezdjük az épülettel, mert az sem egy teljesen egyszerű épület kívülről és belülről sem. A német építész Hans Schauron által tervezett asszimetrikus épületcsodára  kívülről a sárga, sokszögletű homlokzat és a hullámzó tető hívja föl magára a figyelmet, belülről pedig a nagy tér, a két épület…

Read Full News

Felzabáljuk Berlint – A legszebb fagyikelyhek: Gelato – Potsdamer Platz

A felzabáljuk Berlint szerzőinek fájó pontja ez a fagyizó, ugyanis nem tudom lehet-e szebb és jobb fagyikelyheket készíteni, de erősen kétséges számomra. Jobbakat biztosan, de szebbeket… nehezen. A Dw adásában hallottam először két éve erről a fagyizóról, azóta rendszeresen megfordulunk ott. A Café e Gelato ráadásul minden nap nyitva van, pluszban a város (egyik) közepén,…

Read Full News

Felzabáljuk Berlint – Az új albán étterem Neuköllnben

Felzabáljuk Berlint – Az új albán étterem Ez egy új kajás sorozat lesz itt mert rájöttem, hogy mire összegyűjtünk 5-10 éttermet egy környékről, addigra nem annyira élénkek az emlékek és nem tudom rendesen elmesélni mit ettünk, hol, és milyen volt.   A már rendszeres neuköllni kajás portyáinkon fedeztük fel, hogy a régi, jól bevált albán…

Read Full News