karanténnapló 3.

Karanténnapló 3. nap

Tegnap este behúztam a függönyt így jó sötét volt az éjszaka.Persze ettől függetlenül hajnali kettő körül felébredtem aztán kint ácsorogtam az ablakban pár percig, hallgattam, hogy milyen csendes a város és elgondolkoztam azon, hogy lehet, hogy kellene egy kicsit dolgoznom. Hogy nyomhatnám mondjuk reggel 6-ig a munkát, aztán meg egész nap szabad lennék és megnézhetnék…

Read Full News
karanténnapló 2. nap

Karanténnapló 2. – a második nap „eseményei”

Nyilván csak idézőjeles lehet az esemény, mert úgy őszintén, mi történhet? Semmi. Karanténnapló 2. nap.  Na, nézzük, mit csináltam ma? Reggel 4-kor felébredtem, de úgy döntöttem, hogy minek túráztassam magam, így még aludtam 6-ig, aztán kitaláltam, hogy készítek egy angol reggelit. Szerencsére minden volt hozzá, a szalonnát leszámítva, amit nem tartok itthon mert megesszük. Jobb a…

Read Full News
karanténnapló

Berlini karanténnapló 1. nap

Valamiért úgy érzem, karanténnaplót kell írnom. Majd kiderül miért. 🙂 Ma, 2020 március 16-án, délután 3 órakor, amikor ezt a posztot írom nincs karantén, szimplán csak bezártak egy csomó mindent én meg elővigyázatosságból betartom a német hatóságok kérését. No meg persze a józan paraszti ész is azt diktálja, hogy maradjak a popikámon.  Itt Berlinben vasárnap…

Read Full News
februarban olvastam

Februárban olvastam

Vagyis ebben az esetben a februárban olvastam helyett inkább hallgattam, mert a kezem („denevérlebenyem”) még mindig fáj, ha az olvasót a kezembe veszem. Annyira fáj, hogy nem is bírom a bal kezemben tartani 🙁 szóval a hagyományos olvasásról most nem lehet szó. Ezért inkább a Voiz hangoskönyveket hallgattam mostanában. Ha azon gondolkozol, hogy előfizess-e rá és egy aktív…

Read Full News

Berlin és a felvásárlási láz

Fontos már az elején leszögezni, hogy az itteni embereknek teljesen más a mentalitása, de nemcsak az embereké, hanem a hatóságoké is. Van mit tanulni mindenkinek mindenkitől. Azt is szeretném leszögezni, hogy az alábbiak az én „érdekes nézőpontomat” tükrözik, nem kell vele egyetérteni de tagadni sem. 40 évig Magyaroroszágon éltem így azt a mentalitást kicsit jobban…

Read Full News

Irány Spandau!

A fenti képen Spandau címere látható. Nem kell nagy túrára vagy kirándulásra készülni mert Spandau Berlin része 1920-tól, mitöbb a sima BVG jegy is jó ide, mármint nem kell C zónás jegyet venni hozzá és az Alexanderplatztól körülbelül fél óra alatt elérhető az S-bahnnal.  De ne szaladjunk ennyire előre! Egy december végi napos de hideg…

Read Full News

Tüsi, ősz hajad van? B@szódjál meg!

Levágattam a hajam és végre maradtam az eredeti színemnél. Nem volt egyszerű a döntés, de meghoztam. Merthogy idestova 30 éve őszülök, ezzel szemben az öregedéshez kapcsolódóan egyéb testi tüneteim nincsenek, nincsenek ráncaim sem, pedig közelebb vagyok az 50-hez, mint a 40-hez. Genetika, na. Van ilyen. Szerintem sokan becserélnék az ősz hajamra az idősödés miatt kialakult…

Read Full News

Amikor törölték a járatunkat és Párizsban rekedtünk 2 napra

Ilyen még nem volt a palettán, így valószínűleg a sors úgy döntött, hogy ki kell próbálnunk – és nem jártunk rosszul.  A szépséges Guadeloupe szigeten kerülgettük a dzsungelen át a vulkanikus dombokat, amikor jött a hír, hogy a francia sztrájk miatt törlik a járatunkat. Rögtön két járat miatt lehetett aggódni: ugyanis a Pointe-a-Pitre és Párizs…

Read Full News

2019 utazásai

Nem unatkoztunk idén sem, ez tény. Egyikünk rendszersen utazott Frankfurtba munka miatt, másikunk pedig Budapestre látogatott majdnem hetente, szintén nem ok nélkül. De nézzük a valódi utazási célú utazásokat, amiken 2019-ben vettünk részt. Az év úgy kezdődött, hogy rögtön január elején eltöltöttünk néhány napot Marokkóban, Marakechben. Nagyon szuper volt így, majdnem egy év távlatából is….

Read Full News
Az MSC Preziosa hajó titkai

Az MSC Preziosa hajó titkai 2: a konyhák és raktárak

Nem, nem csak egyetlen konyha van a hajón, mert a kölönleges éttermeknek saját konyhája van, ezen felül az ültetősöknek is külön konyhája van és a büféknek is. A pékség… A pékség meglepően kicsi, bár nem fagyasztva érkezik a pékáru -ha jól láttam- hanem mindent itt készítenek frissen. Elvileg. Aztán lehet, hogy tévedek.Amikor a pékségben jártam,…

Read Full News