városból vidékre

Városból vidékre

Előzmények Laktunk mi már mindenhol. Budapest külső kerületében, és Budán, majd hosszú időn keresztül Budapest belvárosában az Astoria és a Deák tér között és pillanatnyilag Berlin belvárosában is lakunk meg egy vidéki magyar kisvárosban is. Mindegyiknek megvan az előnye, szerettem mindenhol lakni. Szerintem az egy fontos gondolat, hogy az ember bárhol lakik, magával viszi a…

Részletek
mi hiányzik

Mi hiányzik Berlinből?

Másfél hónapja nem jártam Berlinben. Ilyen sok időre nem hagytam még el a várost, (vagy de? 🤔) mióta ott lakunk és az igazat megvallva, kezd nagyon hiányozni. Amikor úgy volt idén CSD hogy én nem voltam ott, hogy úgy volt techno felvonulás a városban, hogy nem lehettem ott -akkor is ha nem az én korosztályomnak…

Részletek
betörtek hozzánk

Betörtek hozzánk

Vasárnap délben elmentünk ebédelni a tőlünk 30 kilométerre lévő egyik kedvenc helyünkre. Nyilván nem két perc volt az út mert a hegyeken keresztül vezetett, ráadásul még egy kicsit el is tévedtünk mert az előző napi vihar kicsit megtépázta a mobilhálózatot, így emlékezetből jöttünk-mentünk. Kugli barátunk éppen nem volt annyira a barátunk. Épp meghalt. Amikor hazaértünk,…

Részletek
vagy-vagy

És helyett vagy-vagy: a nagy gondolati csapda

Rengeteg lehetősége lehetne az embereknek, de elfelejtettek ésben gondolkodni. Miért kellene mindig vagy-vagy dönteni valami mellett, miért ne lehetne néha és is az eredmény? Vettünk egy nagy házat Magyarországon és ezt nehéz felfogni „A ti helyetekben biztos nem vettem volna házat Magyarországon” vagy „A helyetekben messze elkerülném ezt a süllyedő trágyadombot.” „És akkor most már…

Részletek
napjaink

Napjaink

Elég egyformán telnek a napjaink így a felújítás (remélem) kellős közepén. Reggel általában elég korán felkelünk, aztán beindul az élet. Mivel még nincs hűtőnk, így a reggelt általában a boltban indítjuk, hogy beszerezzük a napi élelmet. A boltban kapni mindenféle érdekeset, a zöldségesnél meg viszonylag jó a kínálat. A hentes érdekesen működik mert délre minden…

Részletek
Bálnalesen

Bálnalesen Madeirán

Sok évvel ezelőtt bálnalesen voltunk az Azori-szigeteken. Az egy igen emlékezetes nap volt, láttunk több bálnát is, repülőhalat meg még ezernyi állatot. Akkor tengerbiológus lányok okítottak minket a bálnaság minden rejtelméről, folyamatosan magyaráztak, ráadásul az egy egésznapos program volt. Amikor kiderült, hogy Madeirára utazunk és megláttam a lehetőséget, a bálnales volt az egyetlen fix program…

Részletek
Madeirai utazásunk harmadik

Madeirai utazásunk harmadik napja

Madeirai utazásunk harmadik napja igen mozgalmas lett. Ez a sziget tele van hajtűkanyarokkal, hegyekkel de olyannyira, hogy a nap közepén azt éreztem, hogy még egy kanyar és „felmondok”. Szóval lehet, hogy nem vagyunk követendő példák ezzel az útvonallal. Mindenesetre csodákat láttunk a legmeglepőbb helyeken. Ez csak egy sima kép. Semmi extra nincs benne, azért van…

Részletek
Madeirai utazásunk második

Madeirai utazásunk második napja (2022 június)

Madeirai utazásunk második napja szuper volt. Máshogy fogalmazva ez a nap is szuper volt. Reggeli után felkerekedtük, hogy majd jól megnézzük a sziget legmagasabb pontját, kinézünk az összes kilátón, de annál sokkal szebbet láttunk, mint amit vártunk. Ez egy képnézegetős poszt lesz mert így egyszerűbb mesélni, de kiemelem, hogy a képek és videók nem adják…

Részletek
Madeirai utazásunk

Madeirai utazásunk első napja

Reggel egy igen jó szállodában ébredtünk. Tegnap éjszaka az érkezésünkkor csak azt feltételeztük, hogy az óceánt láthatjuk a hatalmas teraszunkról meg a medencéket de a nap első sugaraiban már a pálmafák is látszottak. Nem tudom miért kaptunk ekkora teraszos stúdiót, de tetszett. Nem azért mert olyan sokat voltunk itt, hanem maga a tudat. Madeirai utazásunk…

Részletek

Harmadik nap Portóban és irány Madeira (2022 június)

Harmadik nap Portóban Arra ébredünk, hogy szakad az eső. Remek, gondoltuk, ma úgyis csak a maradék dolgokat akartunk bejárni Danival, esőben meg nem túl jó kutyagolni a városban. Vártunk. Mire elállt már tíz óra is elmúlt, elmentünk hát reggelizni a tegnapi helyre. A reggeli körülbelül a “szokásos” volt: én rántottát ettem, hozzá egy adag salátát,…

Részletek