Igen, megint Franciaországban kötöttem ki. Valahogy az az érzésem, hogy átestem a paci másik oldalára ezzel a nagy Franciaország nézegetéssel. De ez van, tévedni emberi dolog és olyan elhamarkodott döntéseket is szabad hozni, amiket később megbán az ember. Újra és megint visszaszívom, hogy nem szeretem Franciaországot. Etretat IS gyönyörű! Meg az egész ország is. Nem is értem, hogyan fordulhatott elő, hogy nem akartam ide eljönni. Érthetetlen.
Most még olyan eretnek ötletem is támadt amikor ebben a pici francia faluban sétálgattam az álmosító tavaszi langymeleg napsütésben, hogy ide kellene költözni egy hétre. Milyen lehet egy 1400 fős, ám rengeteg turistát fogadó helyen lakni az óceán partján?
Etretat pont az a hely, amit keresek. Van is itt élet meg nincs is.
Megállt itt az élet, a házak régiek, de vigyáznak rájuk a lakók, a hangulat álmosító és nyugis. Kell ennél több?
Voltak a faluban érdekes épületek, például ez. Ez egy szálloda, ami annak ellenére, hogy nagyon régi, a mai napig is működik. Szeretem az ilyen épületeket mert bár korántsem korszerűek, de mégis van benne valami báj. Hozzáteszem, hogy a többi szálláshely sokkal modernebb, egész kúriák és paloták vannak errefelé. Nem véletlen, Etretat soha nem a szegények lakhelye volt.
Igaziból meglepett, hogy ez tényleg egy pár utcás falucska. Kisváros. 1200-an vagy 1400-an lakják csak és nyilván jól élnek.
Van itt piac, nem is akármilyen. Láttam bőrárust, divatárú kereskedőt, meg antikváriust is, ahol sajnos csak francia könyveket árulnak, franciául meg nem beszélek. Büsz, hötel. Ennyi megy meg a merszi esetleg az hogy bonzsúh. De nem piszkálom tovább franciákat mert amúgy egyre jobban bírom őket és tök cukin beszélnek angolul. Már ha hajlandóak angolul megszólalni.
A kisvárosias Etretat partja csodás, nem véletlenül választotta Monet ezt a partszakaszt több festménye színhelyéül.
Ha festő lennék, én is itt festegetnék, tuti. Ezzel szemben csak arra vállalkoztam, hogy üljek a parton és bámuljak ki a fejemből. Volt itt mit nézni, a „Csatorna-csatorna” helyesen ejtve: La Manche-csatorna csodálatosan kék vize, a kajára vadászó sirályok látványa és a hatalmas, erőteljes hullámok morajlása lenyűgözött.
Etretat egy csoda!
Sétáltam a faluban és a parton, de nem mentem fel a kertekhez mert lusta voltam. Túl jó volt ott a parton, lent.
A faluban sétálva találtam egy nagyobb boltot, de nem a turistacsapdákat, hanem a helyiek élelmiszerüzletét, ahol a környékbeli csemegéket akartam becserkészni. Mostanában mindig veszek valamit a franciáknál (kivéve, ha nincs rá időm).
Most kolbászokat szereztem be meg kézzel szedett sót, amiből bánom, hogy nem a tonnás kiszerelést választottam. Kóstoltam én már sót, de ez valami extra jó ízű. A színe nem olyan hófehér, mint a sima finomított tengeri sónak, hanem egy picit szennyezettebb, de az íze…
Nem tudom mikor sodor vissza az élet errefelé, de akkor majd veszek ebből a sóból sokkal többet, nem csak egy nagy dobozzal. Tudom, hülyén hangzik, hogy jó ízű a só, de ez tényleg az. Nem is olyam sós.
Beteszek ide par képet mert van itt mit nézni mert Etretat is egy csoda.
Az ilyen táblákból sokkal több kellene a világba, talán eljutna az üzenet az emberkefejébe előbb-utóbb.
Mi van rajta?
Egyrészt, hogy ne etessük a sirályokat mert vadállatok.
Másrészt, hogy ne vigyünk haza egyetlen követ sem mert ha minden turista visz magával egy követ, akkor pár év alatt elfogy part és akkor a víz elmossa a falut me a gyönyörű sziklákat.
Aztán, ami sokkal közérdekűbb az a tábla alja volt, amit font láthatsz. Te tudtad hogy egy üveg üveg 4000 év alatt bomlik le? Durva.
További franciaországi kalandjaimról itt írok: Mont Saint-Michel, Rouen.
