Újra hajózunk! MSC Meraviglia – 2020-ban

2020-ban elmegyünk egy körre az MSC Meraviglia hajóval.

Az összes hajós kalandunkat itt olvashatod. 

Miután visszajöttünk az andalúz körútról és összeírtuk mennyibe került a kéthetes út, az jött ki, hogy oké, hogy szép volt Andalúzia és jókat ettünk, de összehasonlítva a tavalyi ázsiai egyhónapos körúttal, árban körülbelül ugyanott vagyunk, akkor is, ha a repjegyek drágábbak ha Ázsiába akarunk eljutni, mintha mondjuk „csak” Sevillába.

Ez a különbség onnan jön, hogy Európában drága az étterem úgy általában és a szállások is jóval drágábbak, mint Ázsiában, noha nem feltétlenül jobb minőségűek. Sőt.

Szóval ha az ár-érték (élmény) arányt vizsgáljuk, akkor inkább bármi más nyer, kivéve Európa. 
Viszont, ha azt nézzük, hogy egy hajóútnál az ember már foglaláskor tudja, mennyibe fog az egész kerülni mert benne van a szállás, a kaja, a szórakozás és csak „zsebpénzre” lesz szüksége, akkor a hajózás komoly konkurenciája az egyéni szervezéses utaknak. (Nem a minél gagyibb, annál jobb, csak olcsó legyen utazásoknak). 

A zsebpénz alatt azt értem, hogy mondjuk a hajón befizet egy repülőgép-szimulátorba (lesz az is) vagy épp nem elégszik meg a hajón ingyenesen elérhető éttermekkel, hanem egy különleges étterembe szeretne menni, nos azért külön kell fizetni. Ezt leszámítva másra nem költ. 

Azért is jó a hajózás mert mindenről gondoskodnak, nem kell semmit előre és külön nyomozni, szervezni. Nem kell az egyik helyről a másikra eljutni valahogy, satöbbi. Egyszóval kényelmes. 

Az MSC Meraviglia pedig épp a hajóstársaság zászlóshajója, kettő éves a hajó, ezért vélhetően jó állapotban van és szép a dizájnja is (ellentétben a Costa Fortuna rémesen régimódi dizájnjával)

Kiegészítés: 2020-ban az MSC Meraviglia testvérhajójával, az MSC Bellissimával is megyünk majd egy kört, de erről majd később. 

Miért megyünk a Meravigliával? 

Mert tavaly elúszott előttünk a távolban amikor ősszel az olasz tengerparton ültünk a gyerekkel és olyan szééép nagy volt 🙂 
Meg persze az is jól jött, hogy kaptunk egy kedvező ajánlatot egy olyan időpontra, amikor kevesebb szabadságot kell kivenni. 🙂 

Tervezek írni egy hosszabbat a hajóról, mert lesz mit és lesz élménybeszámoló is jövőre 🙂 

https://www.youtube.com/watch?v=MRfGBXwnHT4

Bővebben itt olvashatod el az MSC Meraviglia hajó szolgáltatásait a Vista oldalán.
Amúgy teljesen meglepő, hogy Magyaroroszgáon milyen drágán adják a hajóutakat. 🙁