Miért szeretek Berlinben élni?

Tegnap olvastam egy posztot amit egy pasi írt arról, hogy miért szeret Németországban, Frankfurtban élni. Kicsit elgondolkoztam a dolgon mert én bizony teljesen más okokból szeretek Berlinben élni. Mondjuk szerintem Berlin megfelel egy külön országnak is.

Nézzük először a negatívumokat, vagyis mi az amit utálok itt:

1, Utálom, hogy nincs rendes netünk.

Az ember azt gondolja Magyarországról nézve, hogy fúúúú, itt ilyen nem lehet probléma, de annyira szar a net, hogy visszasírom azt a netet ami 2000-ben volt Magyarországon. A lakás amiben lakunk városi tulajdon, úgy értem több cégen keresztül lényegében önkormányzati lakás – de a szolgáltatások “némileg” jobbak, mit amire először gondolsz: konditerem, szauna, szolárium tartozik az épülethez, maga a lakás jól berendezett, teljesen felszerelt, brutáljó kilátással, nagyon jó elhelyezkedéssel, a havidíjban pedig minden közüzemi számla benne van, és van hozzá internet.
De! A városnak van egy saját netszolgáltató cége, ami szolgáltatja nekünk a netet. Ez tök jól hangzik, de este konkrétan a netre alig tudok fellépni, nemhogy bármit megnyissak… Próbálkoztunk négy másik szolgáltatóval szerződni, de végül mindig kiderült, hogy nem tudnak ebben a háztömbbe internetet adni, mert csak. Hónapokig boxoltunk mindegyikkel, végül feladtuk. Szóval szar a net.

2, Bármit elintézni hónapokig tart.

Nem vicc, tényleg. Hivatalos dolog intézéséhez itt türelem kell. Sok. Sosem gondoltam volna, hogy a magyar bürokráciánál van klasszisokkal rosszabb. Hát, van! 😀

3, A németek utazó nemzet és pont annyira csüngenek a jó ajánlatokon, mint én.

Ez nyilván csak annak tűnik fel, aki szeret az átlagnál többet kimozdulni, az átlagnál kevesebb pénzért. Másik probléma, ami megnehezíti az utazásaink szervezését, hogy itt évekre előre tudni, mikor lesz szünet az iskolában. Tehát fel kell kötnöm a gatyámat, ha valami jót akarok magunknak. 🙂 (mivel kemény fából faragtak, picit több szervezés és utánajárás után csak’ sikerül összehozni valamit.)

És ami tetszik, nem fontossági sorrendben: 

Az időjárás

Öregszem és egyre nehezebben viseltem a 40 fokokat. Itt most tombol a nyár éppen, de reggel nem árt egy kardigán (nekem). Imádom, hogy sok az eső és ezért minden burjánzik, zöldell.
Ahogy eddig tapasztaltam, sokkal kiegyenlítettebb az időjárás, mint Magyarországon, nincs az a bazi hideg és az a rettenetes meleg sem.

Berlin sokszínű

Sokan ezt negatívumként fognák fel, de szerintem pont a sokféle, különböző kontinensekről származó, mindenféle bőrszínű, kultúrájú, vallású emberek miatt ilyen érdekes ez a város. Mindenki hoz valamit a maga kultúrájából és végül egy nagyon inspiráló, vibárló valami sül ki a dologból.

Hihetetlenül vegyes  építészet

Nagyon tetszik, hogy egy teljesen szocialista épület mellett lehet egy barokk épület, mellette egy magasház, amellett egy üveg valami, közben parkok, folyók, csatornák. Egy építészeti kavalkád, de mégis egységet alkot, mert az itteni szabályozás szerint egy átlag épület 8 emeletes lehet. Persze vannak magasabbak is, de azok kiemelt helyen vannak.

ZÖLD!

Erre utaltam már az előbb, de most kifejtem jobban. Kinézek az ablakon itt a belvárosban és fákat látok. Megszámlálhatatlanul sokat, mindenfelé. Itt a “parkoknak” neve sincs, legalábbis a kisebbeknek nincs. Budpesten a múltkor egy 4 fából álló valamit kineveztek parknak. És ott vannak a folyók, a tavak, a csatornák, szigetek, egyszóval A Természet.
Azt olvastam, hogy itt a város területének 40%-a park, erdő, meg hogy itt több a víz, több a híd, mint Velencében. És tényleg!
A zöldségéhez hozzá tartozik a hihetetlen fauna. Olyan madarakat látok itt a város közepén, amik elvileg csak nyugisabb területeken éreznék jól magukat.
Oké, Berlin a patkányok városa is. Állítólag van belőlük 6 millió, és ez a szám valószínűleg nem túloz, mert tavasszal az irtás előtt bizony fényes nappal is látja őket az ember.

Tiszta

Tudom, más ahol mi lakunk, mint Berlin néhány városrésze, de mifelénk tényleg tiszta. Például a házunk előtt hetente kétszer mossák az utat és a járdákat is. Sajnos reggel fél 7-kor szokták kezdeni, ugyanúgy mint a fűnyírást, de legalább hamar végeznek. Füvet egyébként egy kisméretű traktorral -vagy mivel- szoktak vágni és tök zajos. 🙁
Meg mifelénk havonta egyszer látok csak kutyaszart, tényeg “kuriózum” számba megy.

Él a város!

Imádom, hogy tele van programlehetőségekkel! Felfoghatatlan mennyiségű program van és mindig fáj a szívem, hogy nem tudok egy csomón részt venni mert két helyen nem lehetek egyszerre. Úgyhogy ez egy fájó pont is egyben.
És az emberek tudnak élni! Hihetetlen mennyire! 🙂

A sokszínű kaják

Nyilván ez is abból jön, hogy itt annyiféle nép él együtt, és ennek köszönhető, hogy az ember minden nemzet ételeit megkóstolhatja. Van minden, tényleg minden!
A berlini kaja is finom, én nem tiltakozom a káposztás cuccok, virsli / kolbászfélék ellen sem, nagyon finomak azok is. A kedvecem pedig az apfelschorle. Nem bármelyik, mert van olyan, ami tényleg pocsék.

Kedves emberek

Nem tudom hogy sikerült a németeket száraz, kemény, bunkó embereknek beállítani Magyarországon, de itt az ember több mosolyt, kedvességet, jószándékot kap vadidegen emberektől, mint otthon. Fokozom: itt az ember teljesen ismeretlen emberektől is jót kap, semmi keresztbe tevés, aljasság, vagy “nehogy jobb legyen a másiknak”.
Itt tök mosolygósak az emberek, kedvencem a boltos néni aki heti 1-2 napot dolgozik reggelente és olyan szinten kedves, hogy az embernek jókedve lesz tőle egész napra.

Árak

Tudom, szerencsénk van Berlinnel, mert itt tényleg nincs drágaság, sőt. Az árk körülbelül budapesti színvonalon vannak a boltokban, egy csomó minden olcsóbb, és csak néhány dolog – hús- drágább.

Értelmes bérlet

Egyrészt, ha az ember szerződik a helyi BKV-val, akkor kap egy kártya formátumú bérletet ami olcsóbban jön ki, mintha minden hónapban megvenné a masinából a cuccot, másrészt szerintem nagyon értelmes dolog, hogy a teljes bérlettel (ami mindig érvényes) hétévégn egy egész család tud utazni sok gyerekkel.