Karácsonyi vásárok Berlinben (2021)

Idén két karácsonyi vásárban is jártunk, ami elég nagy csoda mert igyekszünk nem zsúfolt helyekre járni, viszont  vannak dolgok, amiket nem lehet kihagyni. Berlinben a karácsonyi vásárok száma igen magas mivel minden nagyobb téren szokott lenni egy kisebb-nagyobb, de mi 2021-ben csak a Gendarmenmarkton lévőben és az Alexanderplatz végében lévőn voltunk. 

December elején a Gendarmenmarkton

Erre a karácsonyi vásárra szoktunk a leggyakrabban menni, fogalmam sincs miért.
Amikor mi mentünk, rengetegen akartak bemenni de még így sem voltak bent annyian, mint az előző években. Szerencsére.
Most az volt az extra, hogy beültük vacsizni az egyik hüttébe, ahol véreshurkát, májushurkát meg almásrétest ettünk.
Jó volt és szerintem jövőre is beülünk majd, ha úgy adódik.

Amikor eddig ott jártunk, mindig valami emlékezetesen jó koncert volt. Most viszont egy énekkar -szerintem- elég „érdekes” koncertet adott. Nem hallgattuk sokáig mert azért mindennek van határa.

Az utolsó napon az Alexanderplatzon (a Vörös városháza előtt)

Mindenképpen fel akartam ülni az óriáskerékre mert évek óta figyelem, de tavaly is lecsúsztunk róla, idén -mint kiderült- az utolsó napon sikerült felülni rá.
Mázli.
Itt nem voltak olyan sokan, főleg most mert eddig ez egy sima tér volt, most viszont körbe van kerítve mert a 2G (vagy a 3G?🤔) van érvényben és el kell különíteni az embereket.

Az óriáskerék tök jó volt, mentünk vele vagy öt kört összesen mert az első körök közben nem volt megállás, aztán meg ahogy cserélték az embereket a kocsikban elég sokat megállt. Nem találtam kevésnek a keringést, szerintem pont jó volt. Ide jövőre is szívesen felülnék, de remélem, hogy akkor a covidra már csak távoli emlékként tekintünk.

Itt ittam forralt bort is, amibe beleöntöttek 4 cent amarettót 🙂 és ettünk egy thüringiai lepényt is, ami olyan mint a kenyérlángos, csak vékonyabb a tésztája. Vagyis olyan, mint egy elfuserált pizza németes feltéttel. Nem rossz egyébként. 🙂

Az érdekes volt, hogy a jégpályára rengetegen vártak, szerintem több százan, de nem tudom, hogy működött a dolog, hogy időre vagy körre vagy hogy számítják a dolgot.


Összességében jó bulik a karácsonyi vásárok Berilnben is. Majd egyszer Strasbourgban is megnézném, állítólag onnan indult ez a dili.