Házhozszállítás Berlinben

Lassan 15 éve rendelem házhoz a heti bevásárlást.
Magyarországon a G-Robyt szerettem nagyon, akkor is, ha drágább volt, mint a többi, de nem találtam kifogásolni valót soha sem náluk. 

Miért rendelem házhoz a heti bevásárlást?

Mert kényelmes és olcsóbb, mint elmenni a boltba és hazacipelni a cuccokat.
Akkor is olcsóbb, ha néhol kiszállítási díj van. De valamit valamiért.

Miért olcsóbb?

Mert mikor bemegyek a boltba (mondjuk mint múlt szombaton 3 kocka élesztőért) akkor egész biztos, hogy a fél bolt rámugrik és az összesen 90 cent helyett fizetek majd 30 eurót mert „fú, ilyen sincs itthon, „jé, kóstoljuk meg ezt is” és még sorolhatnám, de szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Bemenni a boltba mindig drága.

Jobb ezeket elkerülni és irányítás alatt tartani a költekezéseket.

Na, de térjünk a lényegre.

Eddig két céget teszteltünk Berlinben.

Az egyik a Rewe, a másik a Bringmeister.

A Rewétől sokáig rendeltünk, minden pénteken vagy szombaton hozta az élelmiszereket, de teljesen kiszámíthatatlan volt.

1, Az agyunkat akkor dobtuk el, amikor a rendelt hús 2 nappal a kiszállítás után már szürkés színű volt és az alján tocsogott a vér. Romlott volt.

2, A másik, amitől idegrohamot tudtam kapni, az az, hogy a listában ott van X termék, de amikor a fizetéshez ér az ember, akkor közli a masina, hogy ja, bocsi, ezek a termékek nincsenek.

3, Rengeteg zacskót használnak. Oké, hogy papírzacsiba teszi a cuccokat, de termékkategóriánként külön zacsiba mindent.
Mondjuk egyszer rendeltem egy adag mosogatószivacsot. Azt külön zacsiba tette, pedig bőven elfért volna a többi félig lévő szatyorban is.
Lehet, hogy ez valami értelmetlen szabályozás eredménye, majd kiderül egyszer.

A kiszállítás időpontja tök jó volt, általában tudták tartani a saját maguk által kitalált időszakot:
Előző nap már jött az SMS, hogy mikor érkezik a kaja, emailben elküldték a számlát és miután viszatért a telephelyre a szállító, mindig jött a végleges számla, amiben már benne volt a visszaváltott rekeszes dolgoknak az ára is. 
Aztán a kiszállítás napján is jött SMS, volt, amikor késés volt és több is jött, végül 15 perces időintervallumra csökkentve az időpontot. 

Szóval tök korrekt.

A Bringmeisterre akkor tértünk át, amikor a Rewe sorozatban majdnem szavatossági idő lejárta előtti dolgot hozott, amik 2 nap múlva a kukában landoltak. Gáz! Nem ezért fizetünk étlelmiszerért. 

Fontos: a Bringmeister az az Edeka termékeivel dolgozik. Az Edeka pedig a Kaiser’s bolthálózatát vette át 2-3 éve, a Kaisersnek pedig brutál jó volt a kínálata, legalábbis nálunk. Besírósan jó.

Az rögtön meglepett, hogy a rendelős oldalukon mekkora választék van a husikból, amik közül dekára kérhettük a dolgokat.
Pl. kértünk 40 deka sertéscombot, 30 deka májkrémet és ilyeneket. Nem kizárólag csak a gyárilag előre csomagolt cuccok voltak, mint a Rewénél, és ez nagyon tetszett.

 

Úúúúristen, de szép!

Aztán amikor megjött a kaja és megláttam a(z úúúristen de szép) szalonnát, és azt, hogy úgy általában milyen szép árut kaptunk, akkor igencsak a Bringmeister felé dőlt a mérleg oldala.

Ráadásul ingyen hozzák házoz, míg a Rewe elkért érte 3-4 eurót és napokkal előre lehetett csak foglalni, a Bringmeister pedig akár azonnal is kihozza.

Árak: szerintem mindegy melyiktől rendel az ember. Van, ami az egyiknél olcsóbb, a másiknál drágább, de fordítva is igaz.

Aztán, telt múlt az idő és a héten az fordult elő, hogy a Bringmeister nem küldött SMS-t, hogy mégis pontosan mikor hozzák a kaját.
Reggel 7-et jelöltem meg, de nekik kényelmesebb volt már a weboldalon jelölni, hogy 7-9 között, ami még mindig nem egy tragédia, de ebből lett negyed 10, ami azért elég gáz, főleg úgy, hogy nem jelezték előre, hogy mikor hozzák. Ez főleg akkor lenne ciki, ha időre kellene mennem dolgozni mert akkor … mégis mit csinál az ember?

Másik baki akkor következett be, amikor befőző szezon lévén rendeltem sárgabarackot és hozzá befőttesüveget, hátha jól jön majd felkiáltással.
Aham… jött a faszi, bepakolta a cuccot, átadta a számlát, távozott, majd amikor kipakoltam a cuccot, azt tapasztaltam, hogy a 4darabos, 6 decis üveg helyett jött egy (1) darab 6 decis.
Ez eléggé cikis helyzet, szerencse, hogy a baracknak még kellett pár nap, hogy tökéletes legyen.
Jeleztük az ügyfélszolgálaton a hiányt, majd körülbelül egy órán belül válaszoltak, hogy bocsi, tényleg igazunk van, azonnal visszafizetik a fennmaradó részt.
Hát, köszi. Ettől nekem még nem lesz hirtelen itthon 3 befőttesüveggel több…

Hogy őszinte legyek, én inkább a Bringmeisterre szavazok, akkor is, ha bénábbak néha, de csak azért mert sokkal (sokkal, de sokkal) szebb az áru, amit kihoznak és mert nem kizárólag csak előre csomagolt husijuk van.

További berlini kalandjainkat itt olvashatod.