10. nap – A portugál kaland

Ma is munkanap van, ráadásul egész napra esőt meg vihart mondtak így különösebb dolog nem történt. Hacsak nem az, hogy elvágtam az ujjamat és fáj, mint a fene.
Reggel szereztünk zsömlét a péktől és egy újabb termékéről állapítottuk meg, hogy nem tudnak sütni sem és főzni sem errefelé.
A reggeli viszont finom volt mert nagyon szeretem a portugál halkonzerveket. Szardínia volt meg tonhal a zsömléhez.
Mivel itt egy órával korábban van, így már reggel 8-kor elkezdődött a munkanap, amit én arra használtam ki hogy kimentem a ria partjára és amíg sütött a nap, ott ültem és az apályt figyeltem.
Ja, nem is 🙂 mert reggeli után sütöttem egy brutál csokis, mandulás csigát. Ez az ötlet onnan jött, hogy rájöttem, hogy sütésen halok. Ilyen is van, ismert tény az esetemben. A tölteléke meg onnan eredt, hogy ez volt a boltban. Vettünk mogyorókrémet (egy része elfogyott tegnap) mandulát, meg egy csokibevonót és ebből állt össze az ötlet. A tésztája egy sima édes tészta volt. A kinézete nem egy beájulós, de vedd hozzá, hogy elég szűkösek a lehetőségek. Örüljünk, hogy tepsi van meg sütő. 🙂

Amúgy kifejezetten finom. Majd otthon is készítek ilyen mindent bele tekercset 🙂
Szóval a sütés után következett a külvilágba távozás és a nap élvezete meg az apály figyelése. Láttál már ilyen apályt?

Közben hangoskönyvet hallgattam, legalább valami értelme is legyen a dolognak. 🙂
Amikor eljött a dél, beültünk a szomszéd mineknevezzembe és rendeltünk vizet meg egy kólát. Ez a hely a lakásunk alatt van és nagyon nem berlini árakon mérik a dolgokat. A kávék, kóla, vizek kerültek összesen 3 euróba.

Ez az óriáskutya szenzációsan cuki volt, kár, hogy a portugál kutyák nem állnak szóba senkivel, hiába szólongatom meg cuppogok nekik. 🙁

Dél körül:

Persze enni is kellett valamit, így feljöttük és én megfőztem a levest. “Ez volt itthon leves” volt mindenféle zöldségekből, de úgy elvágtam az ujjamat, hogy még le is kellett feküdnöm, így az aranyos férjem fűszerezte a levest. Ő meg a fahéjat szórta bele a bors helyett 😀 de ettől függetlenül jó volt csak egy kicsit görögös.

A délután agyalással telt meg az ujjam kímélésével, így érdemleges dolog nem történt. Munka után beültünk enni egy pica pau nevű dolgot, ketten egyet, estefelé meg esett az eső. Ennyi volt ma.