(Az előző részeket itt találod: 1. rész, 2. rész.)Lecce mellett szólt, hogy egy jó szállodát választottam magamnak. Legközelebb is ide mennék. Gyorsan elmesélem, hogy áprilisban több helyen is voltam és minél északabbra jártam, annál drágább volt a szállás. Rómában nem jártam, de ott tuti nem lett volna 35 meg 50 euróért szállás egy négycsillagosban. És itt nem az volt a fontos, hogy hány csillagos, hanem hogy okoshotel volt, nem kellett senkivel sem kontaktálódni.
Lecce hajnalban is érdekes hely volt. Jó korán elindultam mert a vonat csak reggel járt sűrűn Brindisi felé, nekem meg mindenképpen ott kellett lennem mert 5 körül indult a repülőm, de ami ennél is jobban piszkálta a fantáziám az az volt, hogy kigyalogoljak a reptérre az állomásról az óváros érintésével. Lehetett volna busszal is menni, de amikor először rákerestem, akkor azt mondta a Gugi, hogy oda márpedig csak gyalog lehet kimenni és onnan jön ez a kicsit perverznek tűnő ötlet. Utólag sem bántam meg mert érdekes volt átgyalogolni egy egész városon.
Persze nem segített az, hogy az állomásra is gyalog mentem ki kis tekergéssel, így az is egy órányi séta lett végül, de Olaszországban akkor a legjobb sétálni, amikor nincs rengeteg ember az utcákon. Tudtad, hogy az olaszok 60 millióan vannak? Ehhez még jön évente 75 millió turista.
A fenti képen Lecce vára van, amit szerencsére nem újítottak annyira fel. Ez azért fontos mert rengeteg régi épületet újítanak fel Olaszországban is, de egy ezeréves vár új téglákból pont olyan, mintha tegnap építették volna. Itt, Lecce váránál és az épületek egy részénél még látszik az eredetiségük.
A vonat Lecce és Brindisi között gyorsan jött így már reggel 8 körül ott voltam. Brindisi az egyik kedvenc olasz városom már vagy 15 éve. Nyugis, lényegesen kevesebb itt a turista, pedig itt is van mit nézni és a tengerészet egyik bázisa is itt található.
Emlékeztem arra, hogy itt egyszer már kiemelkedően jó olasz reggelit fogyasztottam, így felkerestem a helyet és nem csalódtam most sem. Ez a hely már az öböl partján van, pont a Via Appia végénél. Mert amúgy minden út Rómába vezet, de valahol el kell kezdeni az utakat vagy fordítva. Valahogy ebbe az öbölbe is ki akartak jutni a derék rómaiak.
Jót napoztam reggel a pálmafák árnyékában a finom olasz kávém után, de inkább elindultam 9 körül mert aznapra még érdekes dolgok vártak rám. A Gugli szerint innen még egy órányi tempós gyaloglás várt rám, de tudtam, hogy mivel minden fűszálnál megállok kétszer bámészkodni meg különben is borzasztóan meleg volt már reggel is, keresnem kellett rendszeresen árnyékot is, és így ez nem egy óra lesz.
Körbesétáltam az öböl sétányos részét, majd amikor a katonaság előtt lezárták a partot, elindultam kicsit befelé a város felé.
Két nagy anyahajó is volt az öbölben, de nem akkorák, mint amekkorán San Diegoban jártunk de nem voltak picik sem. Az egyiken éppen valamit dolgoztak.
Közben beindult a Nagy Reggeli Forgalom és mindenhonnan autók meg motorok jöttek. Az egyik nyugisabb részen, a fenti kétezer éves források mellett pihentem egyet és elgondolkodtam azon, hogy milyen fontos volt ez a hely akkor mert a lovakat a Via Appián itatni kellett, meg persze az embereknek is jól jött a víz 2000 éve. Engem mindig zavarba ejt az „olasz” töri mert furcsa ilyen perspektívából ránézni, hogy amikor a magyar Honfoglalás történt, akkor ők már túl voltak egy erős időszakon.
Egész jót sétáltam át a városon, végül 15 kilométer lett az aznapi gyaloglásom. Az öböl másik oldalán több kellemes tengerparti bár volt, ahol főleg helyiek ültek és kávéztak, ettek-ittak, élvezték a napsütést.
Kicsit távolabb a lakóházas részen kifejezetten szép házakat láttam, gondozott kertekkel, majd következett ez a templom, ami szintén nem tegnap épült. Ez már lényegében a reptér elején van (alsó képek) de nem a katonai részen.
Menet közben találkoztam is pár katonával, nézték hogy mégis mi a fenét gyalogolok ott a nagy „semmi” közepén de megállapíthatták már a távolból is hogy veszélytelen vagyok. A kis templomban jó hideg volt mert már majdnem dél volt mire ide elértem.
Már a reptéren ebédeltem egy isteni salátát egy kis husival, a gépem pedig pontosan indult és érkezett is Pisába. Arról meg egy másik posztban fogok megemlékezni.
De finom volt!
Így telt hát a nap a barokk Lecce és Brindisi érintésével.
