Már mielőtt elindultunk a hajóra, láttam több helyen, hogy van egy titkos bár a hajón, de sokkal bővebb infót nem kerestem. Láttam, hogy a bejárata egy szép piros telefonfülke az egyik folyosó végén, de úgy voltam vele, hogy ha meg kell tudnom, majd megtudom, mi is ez. Aztán teljesen véletlenül úgy adódott, hogy megtudtuk, kaptunk egy titkos QR-kódot és a belépéshez szükséges titkos infókat is megtudtuk.
Akitől kaptuk a kódot a hajón, elmondta, hogy ez itt a legtitkosabb hely, csak néhány ember tud róla. Aztán kiderült, hogy a titkos bár tényleg annyira titokban van tartva, hogy akik naponta ott mennek el mellette, azok sem látták még belülről. Azt is mondta az illető, hogy a hajón itt adják a legjobb koktélokat, és itt van a legjobb zene is.
Úgy voltam vele, hogy biztos viccel, aztán kiderült, hogy nem. Tényleg a legjobb koktélok ott vannak, de ehhez hozzá kell tennem, hogy az MSC normál koktéljai, amiket a sima bárokban adnak, a tízes listán éppen elérik a kettes fokozatot. Többet sehol és soha. Szerintem azokból kifelejtik az alkoholt és az ízt is, de szerintem ez azért van, mert azok tucattermékek és egy előregyártott szirupból készülnek, amiket nagy ötliteres demizsonokból töltenek át kisebb üvegekbe. Pont ezért a normál bárokban kapható „alkoholos” koktélok helyett érdemesebb az alkoholmentes verziót választani, a hatása pont annyi, viszont jobban néznek ki, és azokba legalább tettek valamilyen ízt is. Eddig tartott az MSC fikázása
Az éttermekben kapható koktélok jobbak, szerintem a legjobb a Butcher’s Cut-ban van, de csak a Mojitót kóstoltam.
A titkos bár – belépés csak saját felelősségre
Az előzetes információ szerint amellett, hogy pontosnak kellett lennünk, még magassarkút sem volt szabad felvenni. Itt ezen a ponton elgondolkodtam és „kilógott a lóláb” mert nyilvánvaló volt, hogy a normál vendégek elől elzárt helyre kell majd menni, és a személyzet által használt lépcsőn kell majd lemenni.
A titkos belépés a titkos bár piros ajtaján
A kapott kód egy oldalt nyitott meg, ahol minden szükséges infó fel volt tüntetve.
Egyrészt, hogy kötelező legalább egy koktélt fogyasztani, másrészt hogy legyünk pontosak és itt nem a délies pontosságot, hanem a németeset értik, tehát a 19:30 az nem 19:42 vagy 19:21 hanem 19:30.
És ott szerepelt rajta egy telefonszám, amit fel kellett hívni, ott kikérdeztek minket, hogy mégis kitől tudjuk a számot, kitől és miért kaptuk a kódot, majd elmondták a nyitvatartási időt, megbeszéltük, hogy pontosan mikor kell bemenni a fülkébe és milyen számot kell hívni.
Bonyolult ugye?
De itt nincs vége 🙂
Szóval bemész a fülkébe, felhívod a számot, felveszik, újra egyeztetitek a titkos dolgokat, majd vársz.
Egyszer csak kinyílik a fülke másik oldala és gyorsan betessékelnek, majd azonnal zárják is az ajtót több retesszel ami azért nem csoda mert valaki azonnal be akart mögöttünk jönni és elég keményen ostromolta a bejáratot. Látszott is szegény ajtón meg a zárakon, hogy kemény próbálkozások vannak.
Aki kinyitotta az ajtót és beengedett minket az egy lakáj volt. Kedvesen elbeszélgetett velünk, mintha tényleg rég ismernénk egymást, majd elindultunk lefelé a lépcsőn.
Két emelettel lejjebb kellett menni, tehát a negyedik emeletre mentünk le, majd egy keskeny folyosón kanyarogtunk, míg végül megálltunk egy ajtó előtt, amire nagy betűkkel ki volt írva angolul, hogy veszély, belépni tilos. 🙂
Itt van egy videó a bárról.
Miután beléptünk, remek hangulat fogadott minket. A képek nem adják vissza a látványt és a hangulatot.
A pult mögött és előtt a pincérek dokkmunkásnak voltak beöltözve, de nem lepukkantan, hanem elegánsan és az egész hozta egy angol kikötő hangulatát, mármint nem a mostani modernet, hanem egy száz évvel ezelőttit.
A házigazda bemutatkozott, mondta, hogy lehet fotózni és videózni is, üljünk le és érezzük magunkat jól.
Szokás szerint minden tökéletesen dizájnolt volt, a szőnyeg kifejezetten tetszett mert úgy nézett ki, mintha kétszáz éve itt lenne és nagyon kopott lenne, de erről nyilván szó sem volt a valóságban, az asztalok és a díszek mind szuperül hozták az angol kikötő hangulatát. Majd még fogok írni a teaházról, az is nagyon tízpontos dizájn volt.
Nincs sok asztal ezen a helyen, talán ha 30 ember befér, de leginkább annyi sem. Amikor mi megérkeztünk, egy finn társaság kóstolta végig az italokat és láthatólag jól bírták a kiképzést.
Pont előttünk egy jazz együttes teremtett igazán kellemes hangulatot a zenéjével, az énekesnő annyira jól énekelt, hogy a nagyszínpadon is el tudtam volna képzelni, aztán rájöttem, hogy pont azért van itt mert ő a legjobb a hajón és ezzel is az exkluzivitást igyekezett érzékeltetni az MSC.
Nem volt sok koktél az itallapon de mind kifejezetten érdekes volt, nem az átlag dolgok szerepeltek ott, vagyis a Mojito, Sex on the Beach és társai egyáltalán nem szerepeltek és a jég sem. Vagyis esély sem volt kihagyni az alkoholt.
Az én koktélom egy ejtőernyős koktél volt (felső kép) amire egy nagy buborékot fújtak, amiben valami füst volt, ami a buborék alatt gomolygott egészen addig, amikor kidurrant a buborék. A koktél kifejezetten finom volt. A másik koktélunk egy chilis, borsos azt hiszem gyömbéres verzió volt, az is finom volt. (Alsó kép)
Szóval a titkos bár tényleg jó hely és ha valaki valamiért kap oda kódot, akkor érdemes elmenni.
