Szardínia – Maddalena-szigetek nászút

Csodálatos tengerpart Szardínia szigetén

Évek óta nézegettem a guglin a szigetet, láttam, hogy gyönyörű tengerpartjai vannak, ráadásul repülővel sincs messze, pluszban Olaszországhoz tartozik, (tehát jó a kaja), szezonon kívül esik az április eleje, amiből arra következtettem – helyesen – hogy saját tengerpartjaink lesznek megint, az idő meg egész biztos jó. Úgyhogy Szardíniára mentünk. A repjegy is viszonylag olcsó volt, 100 euró alatt kettőnknek, retúr.

Lezuhanunk?

A repülőút Berlinből 2 óra volt, ami még túlélhető távolság számomra is. A túlélésben viszont nem voltam biztos, de még a többi utastársunk sem, mert kattogott a repülő motorja. Nem szoktam beszarni repüléstől vagy repülés előtt, engem nem zavar a turbulencia, de ez a zaj… Aztán a pilóta elmomdta, hogy nem kell félni a zajtól, tök természetes hogy kattog a motor mert valami hülye szél fújt. Persze ilyenkor az ember gyorsan átpörgeti a fejében, hogy a sokszáz repülés között volt-e olyan, amikor ilyen zajt hallottam, de nem emlékszem kattogásra. Mindesenestre a pilóta megnyugtatott. Oké, azt mégsem mondhatta, hogy “Jézusmária, mindmeghaunk!” Mindegy, lényeg az, hogy egyben leszálltunk, a kiírt érkezési idő előtt fél órával körülbelül.

hangulatos szűk utcácska Olbia óvárosában
Szűk utcácska Olbia óvárosában

Odataláltunk a szállásra! Yeah

A Google az ember barátja és mindent tud. Gondoljuk mi, persze ez nem így van. Ugyanis az olbiai reptér környéke egy nagy szürke köd a Google agyában, teljesen fals információkkal látja el a gyanútlan utazót. Példul olyan számú buszokat ajánl, amik nem is léteznek, ráadásul olyan helyről indulnak, ami rohadtul messze van a reptértől. Nem tudom hogy sikerült neki kitalálni ezeket az infókat, de sikerült. Mi nem hagytuk magunkat megvezetni, nem gyalogoltunk egy kilométert a reptértől az első buszmegállóig.  A buszjegy másfél euró volt fejenként és körülbelül 10 perc alatt ott voltunk a szállásunk közelében.

A hotel… 🙂

Direkt jó szállást válsztottunk, hiszen nem az “egyik út a sok közül” utazás volt ez, hanem nászút, meg kell adni a módját, ha már az esküvőnket igen szerényen tartottuk.

Olbia fölülről, a Hotel Panoraba tetőteraszáról
Olbia fölülről, a szálloda tetejéről

Olbia legjobb szállodája a Hotel Panorama, ami tényleg jó hely. Négycsillagos, és mindenki jókat írt róla a Bookingon, 800 értékelés alapján 9,4-et kapott, és az már valami! (Azért nagy dolog, mert minél több csillagos egy szálloda, annál sznobabb, annál kritikusabb emberek járnak oda és perverz örömet éreznek az amúgy tök jó szolgáltatások lefikázása közben)

csodálatos kilátás a hotel panorába olbia szobájából
Szobánk a Hotel Panoramában  (Olbia)  Forrás: booking.com

Nem a bookingon foglaltunk mert a szálloda weboldalán foglalva lényegesen olcsóbb volt, de annyival, hogy egy üveg bor, és a spa részleg exclusive használata is benne volt abban az árban, amit a Bookingon fizettünk volna a sima szobáért.
Az első napkelténk csodálatos volt! Szebbet nem lehetett volna sem rajzolni, sem elképzelni. Főleg, hogy a hatalmas ablakunk pont a kikötő és kelet feké nézett.

Napkelte az ágyból nézve a Hotel Panorama Olbia egyik szobjájból
Nepkelte az ágyból nézve

A szálloda tényleg rendben volt, nagyon kedves a tulaj és az egész személyzet. A reggeli is szuper volt, bár nem egy Sheraton, de teljesen jó volt. A spa részleg szuperül meg van csinálva. Minden van, amit az ember kitalálhat, többféle élményzuhany, szauna, törökfürdő, jakuzzi, pihenő rész, mindehhez kellemes fények.

szuper jakuzzi szardínia szigetén
A spa egy kis része. Forrás: booking.com

De nem azért mentünk, hogy a szállodában dögöljünk naphosszat, hanem a tengerpartok miatt. Némi tökölés, árak összehasonlítása után úgy döntöttünk az egyik nap, hogy a reptéren éri meg a legjobban autót bérelni. A Sicily by Car-nál béreltünk egy hétre egy Peugeot 108-at teljes biztosítással 120 euróért. A kocsiba a sok tekergés után 25 euró benzint töltöttünk, összesen 250 kilométert tettünk meg.

Tengerpartok Szardínián

Az a rész ahol mi voltunk, a Costa Smeralda nevet kapta. Nem véletlenül hívják Smaragd Partnak azt az Olbiától észak felé eső részt. Tényleg szépek a partjai, zöldes, kékes, hihetetlenül szép a víz arrafelé.

smaragd tengerpart szardínia szigetén
Ilyen csodálatos és még ennél is szebb partokat láttunk Szardínián

Ráadásul nagyon sok partszakasz van, érdekesség képpen a nem kicsi Olaszország tengerpartjainak negyede ezen a szigeten található, ami csak úgy lehetséges, hogy  a part roppantul tagolt, nem a “hagyományos” több kilométer hosszú strandokat képzelj el, hanem inkább a pici, akár pár méteres öblöcskéket. Mi is voltunk ilyenben!

Tengerpart a la maddalena szigeten
Szépséges víz La Maddalena szigetén

La Maddalena-szigetek

Utazásunk második része a teljes egészében természetvédelmi terület La Maddalena szigetcsoporton telt. Ez a szigetcsoport Szardínia és Korzika között található, a Bonifacioi szorosban. A szigetcsoport hét szigetből áll és megszámlálhatatlanul sok szigetecskéből.

Maddlena tengerpart, öböl
Sirályokat is etettünk az egyik maddalenai tengerparton

De La Maddalena sem hatalmas sziget, keményen épp 16 km² “nagyságú” és ez a legnagyobb a szigetcsoport tagjai közül.  A mellette lévő Caprera (kecskés sziget szó szerint – de egyetlen kecskét sem hallottunk vagy láttunk) már sokkal kisebb és a Giardinelli szigetecske pedig csak 1 km².

Maddalenán a Hotel Excelsiorban laktunk, ami ugyanúgy négycsillagos, de az előző szállással összehasonlítva (ami ugyanez a kategória volt) már nem jött be annyira.  A szálloda idén lett felújítva, nagyon szépen van megcsinálva és berendezve belülről, de itt pont az nem volt meg, ami a másikban igen: a kedvesség. Nem volt gáz, de a kiszolgálás lehetett volna jobb is.

homokdűnék a tengerparton - la maddalena sziget, szardínia
Homokdűnék Maddalena sziget északi részén,

Bejártuk mindhárom szigetet (Maddalena, Giardineli és Caprera) megnéztünk nagyon sok tengerpartot.

Panoráma la Maddalena sziget egyik útjáról,
Csodálatos virágmező tavasszal, la Maddalena szigetén

Kedvenc partot nem tudnék kiemelni, mindegyik fantasztikus volt, de Maddalena szigetén az tetszett nagyon, hogy az egymás mellett sorakozó öblök mind mások voltak. Volt fehér homokos, sárga homokos, köves, sziklás tengerpart is, a víz viszont mindegyiken kristálytiszta volt. A szardíniai és maddalenai tengerpartokról itt írok.

Szárd gasztronómia

Köztudott, hogy az olaszok jól főznek. A szárdok viszont extra jól. Az a nagy különbség, hogy a szárdok húst esznek hússal, hozzá egy kis húst, ráadásul olyan mennyiségben teszik az asztalra, hogy az ember már az előételnél feladná, de nem lehet. A szardíniai gasztronómiáról itt írok bővebben. Mivel április elején voltunk, még szinte minden zárva volt. Az egyik tekergésünk során “botlottunk bele” a Locanda Rudalza nevű helybe. Brutalitás a köbön! Összeállított menü van, azt kapod, nincs válogatás. 13 részből álló menüsort képzelj el, a szárd konyha remekeiből. Ketten ettünk egy adagot és így is halálos mennyiség volt. Nem tudom kire szabták a menüt. Persze az is lehet, hogy egy fél napot az étteremben töltenek és lassan, komótosan esznek, de … brutális mennyiséget szolgálnak fel és nem csak itt, hanem az összes többi helyen, kivéve ami pizzéria. De egyébként ott is, mintha nagyobb pizzákat tennének az ember elé….

Összefoglalva: Csodálatos volt az út, az időjárás pont nekünk megfelelő (20-25 fok körül volt végig) a tengerpartokon nem volt tömeg, sőt, ember sem nagyon volt, az utakon nem volt túl nagy forgalom. Eddig kihagytuk a nagy turista desztinációkat, mindig a tömegturizmustól mentes helyekre mentünk, de így, szezon előtt még akár Mallorca is elviselhető lehet. Majd kipróbáljuk… 🙂

Homokos part Olbia mellett